A Regensburger Domspatzen több mint ezeréves történetében első ízben lányok is megkezdhették tanulmányaikat az új tanévben a világhírű bajorországi templomi kórushoz tartozó gimnáziumban, és talán már a jövő elején megtarthatja első hivatalos fellépését az eddig kizárólag fiúkból és fiatal férfiakból álló énekkar lánykórusa is.

Harmincnégy diáklány kezdte meg a tanévet a nagy múltú intézményben a múlt héten. A Németország különböző részeiből érkező lányok fele igénybe veszi a gimnázium internátusát is, ugyancsak felük az ötödik osztályban kezdte meg tanulmányait, a többiek felsőbb évfolyamokban.

A diáklányok mind egyetlen lánykórusban énekelnek, míg a fiúknak három kórusa is működik, a mutálással összefüggésben is. Ha később többen lesznek a lányok, náluk is feloszthatják több részre az énekkart.

A Regensburger Domspatzen lánykórusát a székesegyházon kívül szeretnék felléptetni koncerteken is, de az első hivatalos fellépés mindenképp a dómban lesz, ennek időpontját azonban később határozzák meg a felkészültség alapján.

A regensburgi dóm 975-ben alapított kórusiskolájának fiúvegyeskara egyike a leghíresebb és legtekintélyesebbek kórusoknak.

A „székesegyház verebei” számtalan hangfelvételen működtek közre, rendszeresen szerepelnek a tévében és koncerteznek a nagyvilágban. A Regensburger Domspatzen koncertkórusa október 2-án Budapesten, a Mátyás-templomban és a Szent István-bazilikában lép fel.

Nyitókép: a Regensburger Domspatzen kórusa. Fotó: Michael Vogl