Lassabb mechanizmus vagyok - KISPÁL ANDRÁS

- Tényleg ilyen szerény vagy?

- Nem vagyok szerény. De egy márkás póló sokba kerül. Volt már olyan is, hogy ötszázasokat dugtak oda, hogy írjam alá. Mondtam, hogy a nemzeti bank elnöke szokott pénzre írni, nem én. Nem szeretek értékes holmikat aláírni, mert később megbánhatja az illető, és akkor mi lesz.

- Volt egy jó barátom - most itt, Pécsen zenetanár - aki mindig kitalált valamit. Először azt, hogy menjünk el birkózni, el is mentünk, edzettünk rettenetesen. Aztán amikor eltört a vállam, gondoltam, ez nem nekem való. Ezután találta ki, hogy zenéljünk. Jó, hogy ketten kezdtük - egyedül sokkal nehezebb lett volna. Tizennégy évesek voltunk. Azt hiszem, hogyha kisgyerekként erre kényszerít valaki, nem szerettem volna meg a zenélést. Aztán különböző formációkban játszottunk. Akkoriban, amikor Ózdi Rezső barátom Lovasi Andrással összehozott minket, már éppen abba akartam hagyni az egészet. Lovasi pedig Brautigam Gáborral jött, aki az első dobosunk lett. Előtte voltam katona. Egy csehszlovák gitárnak lefűrészeltem a két szélét, hogy beférjen a szekrénybe, papírdobozból készítettem hangfalat, abba beleraktam egy hangfogót, úgy gyakoroltam. Az első lemeznek a jelentős részét akkoriban találtam ki, legtöbbször egy csizmatároló helyiségben játszottam. Bandinak is megvolt a maga világa, ahhoz hozzátettük az én kis konzervatív dolgaimat, így alakult a dolog. Nem volt semmi tétje.

- Ez egy folyamat volt, egyre többen ismertek minket. A nyolcvanas évek végén számtalan klub nyílt, így sokaknak volt lehetősége fellépni, aztán aki tetszett, hívták. Ilyenek voltak az Aranyember-fesztiválok, azokat például nagyon szerettem. Nekünk akkoriban probléma volt a sok meghívás, Bandinak emiatt kellett a főiskolán tantárgyakat leadnia. Mondjuk Ricsi és én nem sokat veszítettünk, mi akkoriban segédmunkás, illetve gépkocsivezetői munkakörben dolgoztunk. Én teherautóval jártam a környéket, pakoltam zsákszámra például cukrot. Fárasztó volt. Egyébként a szomszéd cégnél dolgozott Lovasi, kerámiát mozgatott. Nem sokáig volt a szakmában ő sem, de maradt pár jó története. Egyszer, például két embernagyságú kínai vázával a hóna alatt akart kijutni egy ajtón, de érezte, szemből nem fér ki, így kissé oldalra fordulva próbált menni. Pont nekiverte a vázát az ajtókeretnek, szét is tört, a következő pillanatban pedig ugyanilyen mozdulattal törte el a túlsó ajtófélfán a másik vázát. Szóval nem annyira feküdt egyikünknek sem ez a munka, de a zenéléssel sem úgy indultunk, hogy akkor mi leszünk az ismert zenekar. Szerencsés időben tévedtünk bele ebbe az egészbe. Eleinte még vonattal utaztunk, előfordult, hogy a szereléssel együtt Kelenföldön aludtunk. Aztán később már az volt az esemény, ha tudtunk venni egy új hangszert, és Barkasszal utaztunk.

- A zenét a kezdetektől fogva te írtad?

- Úgy mondanám inkább: ötletek voltak, amelyeken aztán együtt dolgoztunk. Hoztam valamit, Lovasi mazsolázott abból - neki voltak füzetei, papírjai (akkor még nem volt laptop), vagy a menetlevél hátuljára felírt sorai - és amikor hallott egy-egy dallamot, akkor elővette hozzá a szöveget. Szóval a próbák során alakultak ki a dalok. Bár jártam két évig zenetanárhoz, egyikünk sem képzett zenész, így nem volt előképünk, hogy kellene csinálni. A végeredményt gyakran véletlenek befolyásolták: nem egyszer alakult motívum egy mellényúlásból. Vagy a "na, ez jó hang, fogjuk meg" nem egy kiérlelt koncepció, de sokszor használtuk.

- Á, nem tudunk kottát írni. Most már be van készítve a számítógép két mikrofonnal, hogy felvegyük, mert én mindent elfelejtek.

- Amit jónak érzek, azt nem felejtem el. Ami kitörlődik, az nem jó. Volt, ami tíz évig a fejemben forgott, ki tudja, miért. Egyébként rettenetes a zenei memóriám, mindent elfelejtek, szerencsére Lovasi nem, ő megjegyzi ezeket, és hamar elő is jön neki. Én lassabb mechanizmus vagyok. Olyan is van, hogy Bandi hozza a zenei témát, bár azt kevésbé szeretem, mert nehéz a basszusgitárhoz olyat találni, ami nem unalmas. Amit én viszek, azt ő hamarabb megfejti.

- Persze. A basszusgitár az egy ritmushangszer, amivel irányítani lehet a zenekart, bár a Lovasi elég sok hangot fog, szóval nem az irányítás fontos neki. Sok zenekarban egyébként, ahol nem az énekes kezében van a basszusgitár, pont az a baj, hogy ritmussal nem igazodnak hozzá az énekhez. Tettünk egyszer egy kósza kísérletet, hogy más basszusozzon, de akkor Lovasi nem tudott mit kezdeni magával. Valahogy a nyakába való az, egyedien használja.

- Nem. Én megjegyezni sem tudok szövegeket, nemhogy írni. Még a Szőkített nőnek sem tudom a refrénjét. Tudom, miről szól, tudom a dalok történetét, hangulatát, de a szövegét nem. Én nem arra koncentrálok. Koncentrálok... (nevet) Amikor először hallok egy dalszöveget és tetszik, röhögök nagyokat, de meg szoktam mondani, ha szerintem nem jó. Így megesik, hogy a szövegen is változtatunk. Persze, nem vagyunk egyformák, és mindenkinek más hat.

- Nem. Volt olyan, hogy egyik gitárral végigjátszottam a próbákat, aztán stúdióban felénekelve felvettük, és amikor meghallgattuk, kiderült, hogy üti az éneket. Át kellett tenni az egészet másik gitárra. Nem lehet biztosan előre tudni. Van, amikor lágyabb hangzás kell, van, hogy keményebb. Volt, hogy nem tetszett az egyik gitár hangzása egy dalban, aztán kiderült, hogy amikor minden egyben van, az egészhez mégis az a nem tetsző hangzás a jó. Ráadásul most már ott tartunk, hogy fel tudjuk venni hard disc recorderrel, így nem kell kapkodni egy drága stúdióban ilyesmivel, hanem molyolhatunk, amíg akarunk. Az előző lemezt már itthon vettük fel.

- Egy rég volt elitétterem pincéjében, ahol több helyiséget alakítottak ki próbateremnek, és hat-hét fiatal csapat jár oda. Hallom, hogy vannak jó ötleteik, de aztán nem lesznek rendesen meghangszerelve, mert alighanem sietnek és képzetlenek. A zenetanároknak kellene megtanítaniuk erre a fiatalokat, mert időközben felnőtt egy rock-generáció, akik sok mindent megtanultak már, és ezt a tudást tovább lehetne adni.

- Dehogy. Hát, hogyan taníthatnék olyasmit, amit én sem tudok elég jól?

- Gondolom, igen. A feleségem például tanár és tudja a matekot, amit tanít, szerintem a többi tanár is tudja, hogy aztán miként tanítja meg, az egy másik ügy.

- Szóval, ha alaposan és sokat dolgoztok valamin, az megy?

- Nem biztos. Persze alapfeltétel, hogy sokat legyen a kezedben a hangszer, mert csak akkor ugrik be valami. Ha sokat gyakorolsz, és úgy próbálsz meg időnként valamit kitalálni, akkor sem mindig sikerül. Ez persze nem baj, mert ha döccenőmentes lenne a dolog, akkor csak a rutin vinné. Nekünk is voltak rosszabb időszakaink, és mindig megvolt az oka, miért nem megy jól. Néha egymással volt nehéz, néha saját magunkkal. A legutolsó lemeznél például magam alatt voltam, de nem tudtam a megfejtést, hiába is piszkáltak a többiek, hogy "mi van, nincs benne gitár?". Lehet, hogy klimaxos vagyok, nem tudom.

- Nem, inkább azt érzem, hogy elfogytak az ötleteim. Úgy van ez, mint amikor a spájzból hozod ki a dolgokat, amiből aztán főzöl, és egyszer, amikor bemész, csak halászlé-kockát találsz. Állsz, nézed, hogy pfuj, most ezt fogom megenni? Ilyenkor arra gondolok, majd lesz valahogy: egy kicsit leállok, hogy újra erőre kapjak. Mással foglalkozom egy ideig. Az is normális, hogy vannak köztünk konfliktusok, mert a szakmai ellentéteket sem lehet megúszni: és akkor ott találjuk magunkat szemben a másikkal. Aztán a megoldás, hogy a végén valakinek engedni kell. Ez negyven körül már nem is olyan könnyű.

- Persze. Ezt egyébként inkább egy folyamatnak mondanám, mert gyakran hibázom, alapvetően pontatlan alkat vagyok. De azt mondják, nem az a fontos, hogy hibátlanul játsszon az ember, hanem, hogy tudjon javítani.

- Bandi bele szokott szólni az enyémbe, piszkálja a sound-omat, vagy megjegyzi, hogy ez a gitár szarul szól. Régebben, ha többször mondta, le is cseréltem, most már nem. Ha szeretek rajta játszani és nekem való, akkor minek cseréljem le. A basszusgitárnak egyébként a dobhoz és a billentyűhöz van több köze. Nekem a dobosokkal sem volt bajom, mert én a gitárral eléggé külön vagyok, az énekbe pedig nem szólok bele, mert nem tudok énekelni. Persze, amit csak lehet, megbeszélünk, de van, amit el kell dönteni, és kész. Hogy minden egyben legyen, az demokratikusan nem megy. Ez nem tetszik mindenkinek, de engem nem zavar, én nem akarom megmondani, hogy legyen, nem is tudom. Egyébként nem is velem kellene beszélgetned. Ha teszem azt, a kultúráról kérdeznél tőlem valamit, én földbe állnék. Lovasi tájékozott, újságot, könyvet olvas. Olyan könyveket is, amilyeneket én képtelen lennék elolvasni. De amikor utazunk, és az autóban van idő, akkor elmondja.

- Ezt tőle kellene megkérdezni. Amíg ki tudunk valamit együtt találni, addig jó. De muszáj megújulni, így neki is vannak más kísérletei, nekem is.

- Nem, csak rögzítem azokat a zenéket, amelyek nem ide valók.

- Nem, azok titkosak.