A láthatatlan színház ?nem várt helyeken és szituációkban jön létre. A közösségi terek teljes spektruma válik ebben az elképzelésben potenciális színházi térré [...] vajon az, ami történik, a hétköznapi őrület megnyilvánulása, vagy valami véletlen összecsengése csupán?? ? írja Hudi az Artus honlapján. 2010 késő tavaszán-nyarán az Artus táncos-színészeivel közösen különböző akciókat rendeztek, melyekben egy vagy több alkotó szerepel közösen a hétköznapi, mit sem sejtő járókelőkkel. Ezek az akciók több típusra bonthatóak: a szituáció különösségével operáló (pl. az egyik egy taxist arra kér, hogy várakozzon, míg ő jógázik a hátsó ülésen), geg (pl. pillanatnyi vonaglások az úttesten, majd tovább, mintha mi sem történt volna), inkább pszichodrámához hasonlító (pl. mély beszélgetés egy sofőrrel, vagy metrókocsikhoz való segítőkész irányítás).
Ezeket a történéseket rejtett kamerával rögzítették és négy napon keresztül mutatják be az Artus Stúdióiban. A közönséget négy csoportra osztják és mindegyik csoportot egy laptoppal összekötött nagy képernyő elé ültetik. A szereplők egyenként lépnek hozzánk és mindegyik negyedóra alatt elmondja, hogy ő milyen karaktert talált ki magának, mit érzett, mit gondolt akkor az ?előadás? során, és mit gondol, mit érez most, miközben DVD-ről részleteket vetít. Némelyikük maga vágta össze a rejtett kamerák felvételeit, de többségében Téri Gáspár munkája a vizuális anyag. A mintegy két órás ?beszámoló? során számos paranoia, valamint megcsontosodott hit kerül napvilágra: a szereplőké, a miénk, meg az embereké úgy általában.
Engem néhány probléma jóindulatúan zavar ebben a kísérletben. Először is, nehéz ezt elfogadni ?színháznak,? vagy, hogy úgy mondjam, ?pusztán? színháznak. Nyilvánvalóan a performance-happening-akció negyven éves, általában a képzőművészet-történet részét alkotó hagyományában éppúgy megállja a helyét, mintha az előadóművészet felől közelítünk. A műfaji meghatározás amúgy érdektelen, a kérdés ugyanis az, hogy mi ez? A beidegződött hétköznapi viselkedésformák kizökkentése mindig forradalmi. Nyilvánvalóan valamifajta ellenállás kipuhatolása itt a cél, a megszokott és a szokatlan közötti határ. A váratlan, a szokatlan, az abszurd viszonyrendszerének felhasználása azonban általában valami cél érdekében történik. A kandi kamera röhögést akar generálni, a részeg punkok ? a ?balhé? - felzúdulást, a performansz-akció azonnali figyelmet von magára. Úgy tűnik, mintha A láthatatlan ember voltaképpen a profi szereplő és a véletlenül kiválasztott interakciójáról szólna, s maga ez az interakció volna a darab(ok) tárgya.
Ez a második kérdés, vagyis, hogy mi/ki az alany. És ki a néző. Amennyiben az este az Artusban valóban csak dokumentáció, tehát a rögzítés tulajdonképpen lényegtelen, akkor furcsa, hogy az egyik szereplő mégis az egyik legfontosabb különbségnek nevezte azt, amikor kamerával és kamera nélkül ?játszott.? Ebben az esetben a nézők azok, akik véletlenül figyelnek és egyben szereplőkké is válnak. Ugyanakkor a néző általában tudja, hogy néző. Itt csak a színészek tudják, hogy ?színészek.? Így a színház tereinek lebontása a színész hatalmának növeléséhez vezet.
Veszélyes, hogy mi, akik nem voltunk ott és nem voltunk résztvevők, mifajta félreértésekbe eshetünk így, hogy a szereplők saját maguk mondták el ? vagy játszották el, hogy elmondják ? az élményeiket. Végső soron, kit érdekel, hogy mit éreztek akkor ? engem például jobban érdekelt volna, hogy mit gondol az a hétköznapi ember, akinek váratlanul reagálnia kell, hiszen az életébe betört egy addig nem tapasztalt gesztus. Furcsa azt hallani, hogy azért kárhoztatják az embereket, mert nem reagáltak az abszurdra (kvázi: ?elfásultak ezek a magyarok?), de egyben azért is, mert reagáltak (?hülyének néztek? ? persze, ez is lehet az eltompulás alesete). Így könnyen támadt az az érzésem, hogy egy önismereti tréning és egy szociológiai teszt keresztmetszetében ülök. Mindenesetre kevés az olyan alkotás, mely megválaszolatlan kérdéseket generál bennünk, hiszen maga a műfaj is kizökkent. Ezért is tartom A láthatatlan embert egy okos és fontos vállalásnak.
