Folytatódik a Határtalan Skanzen tematikus év, amely a határ fogalmát gondolja újra. A múzeum megjeleníti a magyar kultúra határokon átívelő sokszínűségét, a határok helyett a határtalanságot állítva középpontba. Az érdeklődők nemcsak a társadalmi és országhatárok kérdésével, hanem egyes helyszíneken az emberi test, az emberélet, a lakóház, a közösség határfogalmaival is találkozhatnak.
A programsorozat
leglátványosabb kiállítása az Amikor minden más lett. Élet a Nagy Háború
alatt és után című tárlat, amely az első világháború utáni vidéki életet és
Trianon hatását mutatja be a Magtár 900 négyzetméteres épületében.
A vagonkiállítás Vagonlakók – Trianon árvái címmel annak a több százezer embernek állít emléket, akik a trianoni béke következtében addigi életüket hátrahagyva, szülőföldjükről elmenekülve érkeztek az új határok által kijelölt országrészbe.
A Kisrét Határ-jelek címet viselő szabadtéri installációja segítségével az egyéni, közösségi, társadalmi életterek határait játékos formában vizsgálhatják a látogatók.
A Határtalan Skanzen minikiállítás az intézmény gyűjteményének határtalanságára fókuszál, hiszen a múzeum gyűjt a diaszpórából, a határon túli területekről, többféle korból és társadalmi réteg életéből. A minitárlaton a múzeum „leg”-jeit mutatják meg; az érdeklődők megtudhatják, hogy melyik a legnehezebb, a legrégibb vagy a legsérülékenyebb tárgy a múzeumban.
Az időszaki kiállítások mellett egy tucat kapcsolódó múzeumi helyszínnel várják a látogatókat, akik a bejáratnál kapható skanzenútlevéllel más-más korabeli személyiség bőrébe bújva fedezhetik fel a helyszíneket.
A részletes program itt érhető el.
Nyitókép: Harangok rekvirálása háborús célokra. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest-képarchívum, 020380 (Részlet a kiállításból, Skanzen.hu)