Az épület, a klasszikus óbudai miliőnek ez a megmaradt darabkája része a Krúdy-negyednek, mely az Óbudai Társaskörből, a Kéhly vendéglőből ? Krúdy kedvenc helyéből ?, a Mókus sörkertből, az Óbudai Népzenei Iskolából és a múzeumból áll.
A múzeumban az állandó kiállítás mellett a Látványraktárra, néhány időszaki kiállításra, illetve a Krúdy emlékszoba bemutatására is van hely. A múzeum folyamatosan gazdagodik régiségekben, kortörténeti műkincsekben, és remélhetőleg immár harmadik helyén ? a Vár és a Belváros után ? végre megtalálta a számára elhelyezkedésben és lehetőségekben méltó helyszínt. Ez is lehetőséget ad arra, hogy még idén egy hasonló nagyságú, és várhatóan éppen ennyire érdekes állandó kiállítást a vendéglátóipar témakörében megnyissanak.
Az emlékek bemutatása mellett - a modern kornak megfelelően -, egyfajta kulturális, szórakoztató szerepet is betölt az épület. Ehhez nagy segítség a múzeum közel nyolcvanfős színházterme, ahol hetente előadásokat, rendezvényeket, legkülönfélébb kulturális esteket tartanak.
Az épület folyosóján egykori cégtáblákat, plakátokat látunk, egy külön teremben - ennek a neve, a sejtelmesen hangzó Látványraktár -, tematikus rendben megtekinthetjük a múzeum birtokában lévő gyűjtemények tárgyi emlékeit, ipartörténeti ?kincseit?.
A látogató számára azonban az igazi élményt, az állandó kiállítás jelenti, amely a hangzatos
?A jó kalmár a világ jótevője? - Két évszázad a magyar kereskedelem történetéből címet viseli. Az állandó kiállítás első terme teljes mértékben a XIX. századi kereskedelemmel foglalkozik.
Kiemelt figyelmet fordít a dunai kereskedelemre, mely az akkori időben az áruszállítás kulcsfontosságú tényezője volt. A terem másik fele a pesti vásárok hangulatát idézi, egykori tárgyi eszközökkel, áruféleségekkel, interaktív terményfelismerővel.
A második terem a XX. század kereskedelmi szakoktatásának állít emléket, illetve a másik részen a múlt század elejének tipikus kereskedő irodáját látjuk. Szinte minden olyan dolgot már akkor használtak, amit mai is. Számlatömbök, határidőnaplók, tollak hevernek az egykori íróasztalon, ha számítógépet, vagy mobilt is látnánk, akár egy mai kereskedelmi irodának is megfelelne. A következő terem a kereskedő boltja, egy fűszer-csemegekereskedés. Az épületnek ebben a sarkában, ami a valóságban a Templom utca 15. számot viselte, bizonyos, hogy anno is bolt volt. Azt nem tudjuk pontosan milyen, de lehetett akár fűszerüzlet is. A korabeli bolt érdekessége többek között a százéves kávétartály, ami négyféle kávét rejtett magában, vagy a legfinomabb szalonpetróleumot tartalmazó gyönyörű piros tartály, mely adagolócsapjával lehetővé tette a pontos kimérést 1 deci és 2 liter között. A húszas-harmincas évek pezsgő kereskedelmi időszaka jól láthatóan tükröződik a kiállított eszközökön és a kínált termékeken. Kilépve a teremből egy képzeletbeli utcán találjuk magunkat, hirdetőoszloppal, korabeli csokoládé automatával, kiszállító biciklivel, látványos bolthomlokzattal. Az egyik kirakatban a Fekete kutya drogéria szimbólumát, egy öntött kutyát láthatunk. Ez az üzlet 1761-ben alapíttatott, s talán mind a mai napig üzemelne, ha az 1945 utáni államosítás nem tesz pontot a működése végére. A következő átjáróban a BNV-ről, teljes nevén a Budapesti Nemzetközi Vásárról találunk emlékeket, érmeket, képeslapokat, amik a békebeli századforduló intenzív városfejlesztését demonstrálják. Ezután újra egy üzletbelsőbe lépünk be, minden akkori és mai gyermek vágyainak helyszínére, egy édességboltba. A Stühmer csokoládé egyik első mintaboltjának az eredeti berendezése látható itt, a kínálatában pedig, olyan termékek, amelynek láttán összefut a nyál az ember szájában. Már ekkor megjelenik a kék-fehér alpesi tehén a csokoládékon, van köztük csokoládécigaretta, és a későbbi koroknak is a nagy kedvencei ? a Stühmer által feltalált - zizi és a Tibi csokoládé. A terem egy kisebb részén egy üvegkereskedés tárlata látható. Továbblépve a hölgyek élményhelye következik, a divat világa. A Párisi Nagyáruház, a Corvin Áruház és Divatcsarnok enteriőrje bemutatja, hogy már a múlt század húszas éveiben megjelentek Budapesten ? persze akkori léptékkel mérve ? a modern bevásárlóközpontok. Az 1926-ban megnyíló Corvin Áruház minden szempontból a modernitás csúcsa volt, az országban elsőként mozgólépcsővel, étteremmel, gyermekfoglalkoztatóval, a külföldi nagytőkét bevonva a működtetésébe. A következő terem egy vas és műszaki áru kereskedést mutat be, ahol az anyacsavartól kezdve a háztartási mérlegig minden kapható volt, aminek bármi köze volt a technikához, és fémből készült. A korszak szövetkezeti formájáról, az elsősorban vidéken működő sikeres Hangyáról is megemlékeznek egy vitrinben. Innen egy Papírbolt belsőbe lépünk, aminek kínálata alfától ómegáig mindent lefedett, amire iskolában, hivatalban, gyereknek-felnőttnek szüksége lehetett.
A történelem szakaszhatárt húzott, a világháború utáni államosítások alapvetően változtatták meg a kereskedelmi formákat. Az utolsó terem ezért a Közért, és az Állami áruház korszakát idézi. A polcokon sorakozó termékekre a középkorúak még emlékeznek, a kiírt árak láttán, pedig eszünkbe jut, hogy valamikor valóban 3.60 volt egy kiló kenyér. Sokol rádió, Orion televízió, Ali baba kávé és Százszorszép desszert idézi a múltat, amellett, hogy az akkori hiánycikkek fogalmát, és pult alóli kereskedést nem lehetett kiállításon bemutatni. Az állandó kiállítás utolsó vitrinében a jól ismert szlogen hirdeti: Nincs karácsony Corvin nélkül.
Mára már a Corvin bezárt, s a korabeli jelképek, Röltex Rózsi, Skála kópé, vagy a Kiváló Áruk Fóruma védjegy is a kereskedelem történetének részévé vált.
A múltbeli utazásunk itt élményekkel gazdagodva véget is ért, s talán elgondolkodhatunk azon, hogy nemsokára korunk körülrajongott megaplázái és citycenterei sem lesznek mások, mint kiállítótermekben bemutatott kortörténeti érdekességek. S talán éppen ebben a múzeumban láthatjuk viszont őket nemsokára.
Tölgyesi Tibor
