Az Orlai Produkciós Iroda olyan előadásainak felvételeit teszi elérhetővé, amelyek hétköznapi emberek igaz történetei alapján készültek.

Az Élet.Történetek.hu sorozat Lengyel Nagy Anna igaz meséiből készült. Ebben hangzott el az április első hetében nyilvánossá tett A mi Józsink, valamint párdarabja, az április 8-tól látható Erzsike különleges története is.

Mi kell ahhoz, hogy egy egyszerű parasztasszony képes legyen kikaparni a gyerekét a biztosnak látszó halálból? Zsigeri őserő, vak zsigeri hit, nem kevés csoda, meg talán alkalmanként egy-egy kisfröccs. Erzsike sorsa himnusz az élethez.

„Lázár Kati életerővel tölt meg mindannyiunkat még akkor is, ha ebbe a cigányasszonyos, az élethez tíz körömmel való ragaszkodásba belevegyül a kisemmizettség, a lenézés tapintható sebzettsége is. Sőt, pont ezáltal csap Erzsikében az életerő lángja olyan magasra, hogy mellette a felhőkarcolók égbetörő igyekezete törpe marad” – írta Lázár Kati alakításáról a Pótszékfoglaló.

A 2017-ben bemutatott, Keresztes Tamás rendezte előadás április 8. 19 órától április 11. 20 óráig elérhető az Orlai Produkció Youtube-csatornáján.

Fotó: Takács Attila