A március 30-ig látható, Torzult pillanat című kiállítás szembefordul a problémátlan simasággal, sorvezetőként pedig Byung-Chul Han A szép megmentése című könyvéből vesz gondolatokat.
A 21. század esztétikáját és képekhez való viszonyát leginkább az érintőképernyő változtatta meg, amely fénylő simaságával a szépség új definícióját hozta. A szépség nem fenséges többé, pusztán szemet gyönyörködtetően problémátlan, sima, és kizárólag pozitív érzéseket közvetít. A hézagmentes (azaz hibátlan és problémátlan) felületek csodálattal vegyes kíváncsisággal érintésre ösztönöznek, miközben alig hagynak bármi fogódzót magukon. Ezen új esztétika a művek megrázkódtatások nélküli felületességét és pillanatnyi látványosságát hangsúlyozza – idézik a művet.
A kiállítók megkérdőjelezi e látásmód felszínes esztétikáját. Festményeiket az anyagszerűség kapcsolja össze, amely szándékosan mutatja meg az ecsetnyomokat, a színek tökéletlen keveredéséből fakadó „hibákat”, de a befejezetlenség és a töredékesség látványa is szervesen épül be a kompozícióba. Mindhárman töredékes, torzult formákkal operálnak, amelyek számos ponton kapcsolódnak festészeti hagyományainkhoz. Mindhármuk festészete az érzékelés, a tudás és a befogadás töredékességét, a szépség újradefiniálásának lehetőségeit vizsgálja. Művészetükben azonban legalább ennyi a különbség is.
Horváth Roland festészete a figurális hagyományokban gyökerezik, de kompozíciói ritkán idéznek meg egységes tereket, sokkal inkább egy képzeletbeli ódon raktár érzéki tárgyai kerülnek idézetszerűen egymás mellé. Festészetében a tökéletes technikai felkészültség, az érzékiség és az önreflektivitás egysége mély, telített színekkel vonja magára a néző figyelmét.
Határ Attila pasztózus ecsetnyomai, ízes színkeveredései roncsolt, töredékes, torzult látványt hoznak létre, amelyben az emberi alak és a táj viszonya kiemelten fontos szerepet játszik. A kitakart, elkent, hiányos felületek gyakran kerülnek a kompozíció középpontjába, így elbizonytalanítják, zavarba hozzák a befogadót. A táj dekoratív jellé, a növényzet színes ornamentikává, az arcok dinamikus gesztussá alakulnak a vásznon.
Nagy Marcell visszatérő motívumai az emberi arc, a szem, a levél, a láng vagy az inda, melyek kollázsszerűen, látszólag minden kompozíciót mellőzve, szabadon kavarogva kapcsolódnak egymáshoz a festmény felületén. A kitakarás, a kitörlés, az elrejtés – Határ képeihez hasonlóan Nagy Marcellnél is – fontos elemei a kompozícióknak. A figurativitás az ő képein oldódik fel leginkább az absztrakcióban.
