A kultúrtörténeti kuriózumot Simon Zoltán régész fedezte fel a Bártfai Szabó család levéltárában, majd készítette el az első olvasatot. A kéziratban lévő, verses formájú alkotás képet ad egy korabeli tanult, de poétikai tehetség tekintetében nem éppen kiemelkedő szerző klasszikus műveltségéről, továbbá egy pezsgő, polgárosodó város elvárt és megvalósított női szerepeiről, itt-ott aktuális pletykákkal is fűszerezve.
A kilenc oldalból álló kézirat rövid bevezetőjében a szerző ostorozza lakóhelye hölgyeinek tsipkés főkötőbe öltöztetett erkölcseit, viseletét, képmutatását, majd kiáltó szót intéz városa szüzeihez és leányaihoz (a két szó nem szinonimaként értendő, ahogy erről a későbbiekben bizonyosságot kapunk). Hogy a megjelölt motiváció (a házasodni szándékozó barát) komolyan vehető-e, igencsak kérdéses. Az embernek inkább az az érzése, hogy a szerző csupán ürügyet keresett arra, hogy nyelvét köszörülhesse a nők tökéletlenségein. Büntetlenül moralizálhat a jó cél érdekében: hogy barátja végre fejét az édes igába hajtsa.
A nem éppen hízelgő felsorolás valószínűleg inkább eltántorította a jámbort, különösen azok után, hogy a szerző is siet leszögezni: inkább a nőtlenséget választja a szüzek rovására. A miheztartás végett azért felvázolja az úrinői szabályok és keresztény mérték szerinti ideált:
A test s ábrázat kellemét szeméremmel fessétek,
Hogy nem az Apellestől vett ketsekkel bájoljatok,
Hanem a szívből eredett erköltsel hódítsatok.
Tudvalevő, hogy az idézetben említett Apelles legszívesebben hetérákat festett, és noha a szerző a mondottak alapján a külsődleges bájakat alárendeli a morálnak, azért rosszmájúan jegyzi meg, ha egyikkel-másikkal a természet mégis szűkmarkú volt. Az elvetendő és a kívánatos nőtípust a mitológiai Helénával és Penelopével hozza tanulságos párhuzamba, majd egyenként szemügyre veszi a „felhozatalt”, azaz név szerinti felsorolja és jellemzi a korabeli Kecskemét szóba jöhető leányait, szép fordulatával élve drágább alkotmányit a nemes természetnek.
A hölgytablóban szereplők egyike-másika pontosan azonosítható (pl. a nemesi származású Bánó Kriska, azaz Bánó Krisztina, vagy a neves kecskeméti kereskedőcsaládból származó Czoller-lányok).
A témaválasztás a maga vitriolos, időnként frivol megjegyzéseivel mintha a szabadszájú diákköltészet hagyományát folytatná – esendő rímtechnikával és ritmikával. A szerző klasszikus műveltsége szembetűnő, ráadásul a számos mitológiai utalás mellett szerepel Schelling, vagy a kor olyan népszerű regényei, mint Holberg Klimius-sci-fije vagy Dugonics András Etelkája.
De milyenek maguk a nők? A házasságra érdemesek erős kisebbségben maradnak, de van azért érdemes szűz is:
Nézd ama szagos violát, mely a fűbe rejti le
Magát, ezen leánykának szelídségét festi le.
Van tanult, mívelt, okos, mint egy Athéné-tanítvány, de őszintén szólva, ezek a jóravaló lányok rövid, sematikus és fantáziátlan jellemzést kapnak. Sokkal változatosabb és életszerűbb miniportrék rajzolódnak ki, amikor szurkálódó megjegyzéseket tesz, kioktat, esetleg jóslatokba bocsátkozik a szerző. A természet bár reája nem hinte virágokat – kezdi egy szelíd és kedves, ámde csúnyácska jelölt leírását. A másik fertelmes gőgjével másokat lenéz, egy harmadik szerelmes gavallérjait elfogadja, elveti. Van, aki már papot, deákot, komédiást próbála, és olyan is, aki nem az intelligenciájával hívja fel magára a figyelmet:
Ha az ész-árus boltjai ez szájban megnyílnának,
Ide is egy portzióval hasznosan szolgálnának.
Az írásmű poétikailag-retorikailag következetlen: hol leírja, hol pedig megszólítja a nevezetteket, az itt-ott sikerültebb képek (mint az alábbi leányanya-körülírás) értékét erősen rontja a meg-megbotló ritmus, vagy a rímekben mutatkozó ötlettelenség.
Mi az a neked keserű, másnak édes nevezet?
Az a Hymen tudta nélkül szóló anya nevezet.
Szintúgy szellemesség nélkül való az alábbi, jószándékot mímelő, de maliciózus figyelmeztetés, amelyben nem éppen gyöngéd célzást tesz a hervadásnak induló hölgy korára:
Lanyha napjaid egyenként elmúlnak,
Rózsáid levelei egyenként lehullnak.
Ez a szentimentalizmuson nevelkedett, modoros nyelvhasználat ismerős az egy kaptafára készült emlékkönyv-versekből, szerelmi levelezőkből, s talán még a falvédőkről is. De nem megy a szomszédba egy kis szarkazmusért sem, mint az alábbi két, hatodik parancsolatot illusztráló szentenciában:
A te szerelmed olyan tág, mint a várnak az ajtaja,
Hova minden Mars-fi behág, tsak hogy maga akarja.
Nagy, elasztikus gyepedet őrizd, hogy valamiképp
Amor rúdja almelyedet ne fúrja, maradjék ép.
A Szíves ajándék minden gyarlósága ellenére figyelemre méltó alkotás. Az ötlet eredeti, a megközelítés szórakoztató, csak a megvalósítás hagy stilisztikai kívánnivalókat maga után. Az azonosítható nők életkorából kiindulva a szerzőről csak feltételezhetjük, hogy a 18. század végén születhetett (akár még Katona Józseffel együtt is koptathatta az iskolapadot Kecskeméten), minden bizonnyal végzett poétikai tanulmányokat. Lehetett aztán belőle tanító, kántor vagy jegyző: ehhez bőven elég volt a versfaragásnak ezt a szintjét megütni. Fordulataiban mintha Csokonai komisz-moralizáló hangját ismernénk fel, aki bizonyára fergetegesen szellemes katalógust tudott volna írni a komáromi vagy a debreceni lányokról.
A teljes kézirat olvasata itt található.
Nyitóképen Borsos Miklós Lányok bál után (Magyar Nemzeti Galéria) című művének részlete.
