Egy bábos, akire kicsit mi is büszkék lehetünk: Stephen Mottramot az orosz Obrazcov bábegyüttest látva kapta el a gépszíj, Angliában egy hagyományos marionett-társulatnál tanult, majd ösztöndíjasként az Állami Bábszínháznál kötött ki Budapesten. Több mint két évtizede ontja magából összetéveszthetetlen stílusú előadásait, melyekben hármas szerepben, íróként, bábkészítőként és előadóként szerepel. Elképesztő alapossággal megmunkált bábok, és eredeti, gondolkodásra késztető művek kerülnek ki a keze alól. Nem szöszöl apró témákkal, csak létkérdésekbe vág bele, mint az élet, a halál vagy a szerelem - ez persze szörnyen közhelyes is lehetne, mégsem az, mivel egészen egyedi látószögből figyeli a világot, ihletforrásként használt hivatkozási anyaga pedig (Dawkinstól Marx Ernst festészetéig) igen gazdag, és széles látókörű, sokoldalúan művelt alkotót mutat.
Ezek után ismét súlyosan pesszimista hangvételű munkára számítottam, de nem, az Organilloban (rendező: Deana Rankin) minden él, burjánzik, szaporodik, a markáns biológiai szemlélet most lírai és békés hangvétellel társul. Aprócska ladikban evez egy emberpár a vízen, az ő sorsukat követjük majd, a fogamzástól egy új kis lény születéséig. Egy mágikus, víz alatti világ tárul fel, Sebastian Castagna rendkívül változatos és kreatív zenéje is vízcsobogással, zubogással gazdagított: furcsa és megejtő ez a zene: kis kéziverkli (maga az organillo), elektronikus zene és a tenger zajai keverednek benne, harmonikus rendetlenségben. Az előadó mintha egy képzeletbeli kör közepén állna egy pulpitus mögött, árnyékba burkolózva, a bábokat többnyire lassú, nagy körívben mozgatja. A fából faragott apró bábok, a vízben úszkáló, majd szeretkező férfi és nő testének hullámzása, a rajban úszó halak árnyéka felrajzolódik az egyik szélső paravánra, megsokszorozva a látottakat. A bábokat drótokkal mozgatja a művész, de a mozgásuk lágy és folyamatos, a marionettbábok hagyományos szögletességéről ez alkalommal szó sincs. Az egymásba úsztatott mozdulatsorok végtelensége, a sokszori ismétlődések, a nyugodt, kényelmes, lelassított ritmus is azt erősíti, hogy minden a víz alatt játszódik, ha úgy tetszik, a tengerben, ha úgy tetszik, a magzatvízben. Lehet, hogy csak kívülállóként lassú és eseménytelen ez a tempó, hiszen nyilván a terhesség hosszú, varázslatos, titkos várakozására rímel. Látunk fürge hímivarsejtet támadásban, csavarodó DNS-t, méhen belüli csodákat és egy egészen különös születést: a burokból aprócska szárnyas ember bontakozik ki, aki magasba szállva suhan el a telihold felé.
