Idén emlékezünk meg Ybl Miklós születésének 200. és Lechner Ödön halálának 100. évfordulójáról. Figyelemmel kísérik az emberek az emlékéveket?
A legtöbb ember nem is tudja, mekkora alkotók művei között él. Ahogy azt sem, hogy ezek között az alkotók között mekkora különbség van. Ybl életműve hatalmas, de ő követte a Nyugat-Európában elfogadott stílust. Ezzel szemben Lechner egyéni hangot keresett, és éppen ezért lett nemzetközileg elismert. Ybl ? bár ugyanolyan nagy művészről van szó ? csak megfelelt, és így nem volt olyan érdekes, mint Lechner, aki extravagáns módon átlépett a történeti stílushatárokon.
Építészként úgy gondolom, hogy érthető, miért nem tudatosult eddig az emberekben a közös építészeti örökségünk. Az épületek többsége - például az Ybl-bazár, amely roncsként éktelenkedett a Duna-parton - rossz állapotban volt, s így értékük rejtve maradt. Viszont most, hogy egyre több műemléket helyrehozunk, szerintem a közönség befogadóképessége is nőni fog. Sok rejtett csoda van ebben az országban.
Miben rejlik Lechner stílusának különlegessége?
Éppen erre a kérdésre keresi a választ a kiállítás. A tárlat elején rögtön a gyermekkori, fiatalkori rajzai láthatók. Ezeken a korai rajzokon nagyon jól megfigyelhető, hogy egy különleges tehetségről van szó, egy virtuóz, jó formaérzékkel megáldott rajzolóról. A következő teremben a korai művei kerültek bemutatásra, ahol még nincs szecesszió, de a historizáló átlagból már ekkor erősen kiemelkedtek az épületei. Majd sorban érik a nyugati, az indiai és a népi hatások. A szakemberek szeretik megfeleltetni Lechner épületeit különböző hatásoknak, de ezzel én nem teljesen értek egyet. Lechner mindig is egyéni utakon járt. Lehet, hogy volt rá hatással egy-két információ, szakkönyv, vagy utazás, de ahogyan ő szinte szobrot alkot egy hímzés kúpcseréppé való alakításából, az ennél több. Ebben benne van a szecesszió szabadsága, játékossága.
Sokan mondják, hogy Lechner a nemzeti stílust kereste. Viszont ahhoz, hogy valami stílussá válhasson, több alkotó, és több évtized szükséges. Számos építésziroda próbálta követni Lechner stílusát, de az egységes stílus kialakulásához sajnos több idő kellett volna.
Mi volt a kiállítás koncepciója?
Először is ezt a játékos géniuszt szerettük volna megmutatni a közönségnek. A második, ugyanilyen fontos cél az volt, hogy Lechner Ödönt nemzetközi kontextusba helyezzük, hiszen az életműve, a tehetsége és az építészetre gyakorolt hatása ugyanolyan jelentős, mint Gaudíé, vagy Mackintosh-é.
Építészetet kiállításon bemutatni mindig kihívás. A szervezőknek meg kell küzdeniük azzal a ténnyel, hogy az építészrajzok a nagyközönség számára nem érthetőek. Lechnert ezzel szemben nagyon könnyű látványosan bemutatni. Minden makett, tetődomb, cserép, épületkerámia olyan látványos, hogy önmagában, mint kiállítási tárgy is izgalmas. A kiállításnak az is célja volt, hogy bebizonyítsuk: érdemes építészetet múzeumban bemutatni.
Mennyire népszerű a kiállítás? Vannak már látogatási adataik?
Nagyon népszerű, a látványosság megtette a hatását. Egy-egy hétvégén ezer ember is megfordul a kiállításon. Különösen fontos, hogy a vidéki közönséget is megmozdítottuk. Főként azok jönnek, akiknek az identitását hordozó épületről a kiállítás szól. Ilyen épület például a kecskeméti, vagy a szegedi városháza.
Hogyan állt össze a kiállítás anyaga?
Először meg kell határozni a kiállítás koncepcióját, majd elindul a gyűjtés. A szakemberek tudják, hogy melyik intézményben mit lehet találni. (A kiállítás kurátora dr. Sisa József, az MTA Művészettörténeti Intézetének igazgatója – a szerző.) Lechner esetében „egy picit egyszerűbb az élet”, nem kell a világ összes múzeumát végigböngészni. Kaptunk anyagokat többek között a Forster Központból, a Magyar Építészeti Múzeumból, a Szépművészeti Múzeumból, de a saját gyűjteményünk darabjaiból is jónéhányat láthat a közönség. A kiállítási tárgyak beszerzése hosszas folyamat, a napi ügyintézés része. Mi is adunk és kapunk folyamatosan tárlatra szánt anyagokat. Az intézmények nyitottak. Ha jó a kiállítás, szívesen adnak kölcsön.
Mik a kiállítás különlegességei?
A rajzok és a tervrajzok, mint papír alapú anyagok csak nagyon ritkán és csak rövid időre állíthatók ki, mert árt nekik a fény. A tárlat egyik legkedvesebb része a Japán Kávéház, ahol nagyon szépen kiegészítik egymást a fényképek, és a saját gyűjteményünkben található teraszbútorok. Ez az a rész, ami hitelesíti, kézzel foghatóvá teszi az egész kiállítást.
Liska Enikő
