Legendák, rock és jazz Vácon

Egyéb


irigymirigy_600x425.png
Irigy Hónaljmirigy

A négy színpadon zajló koncerteken kívül számos kísérőprogram, templomi hangverseny, színházi előadás, képzőművészeti kiállítás, színvonalas gyerekműsor, kézműves és játszóházi foglalkozás, és egyéb látványos elem szerepel a műsorkínálatban. A programkínálatot igényes vásári forgatag, változatos és bőséges gasztronómiai és kézműves termékek kínálata teszi teljessé.

Legendás rockslágerek rocklegendáktól a Vigalomban


A fesztivál ebben az évben is eleget tesz a 2010-ben elnyert Kultúra Magyar Városa titulussal járó elvárásoknak, így a méltán ismert és elismert sztárművészek produkcióinak egész sorát élvezheti a közönség. A Duna-parti nagyszínpadon július 21-én ad koncertet a rendezvény kiemelt vendége, a legendás Uriah Heep alapító tagja, a billentyűs és zeneszerző, Ken Hensley, a Cry Free kíséretében. Őt követi a magyar rockzene egyik ikonikus zenekara, a P.Mobil egykori tagjaiból alakult Mobilmánia Vikidál Gyulával, a főtéren pedig Varga Miklós és a Band lép színpadra.

A három nap programkínálatában szerepel még többek között az Amigod, a Wellhello, a Kaláka, Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar, a Stardust, valamint az Irigy Hónaljmirigy is.


amigod_600x367.png
Amigod zenekar

Jazzra hangolva


A jazz szerelmeseit várják július 22-én: e rendkívül sokszínű műfaj jeles képviselőinek előadásaihoz az a ma már Pannónia Házként ismert múzeum igen hangulatos udvara ad otthon, amely a reformkorban vendégfogadóként, uradalmi kocsmaként működött, és ahol megfordult Petőfi Sándor és barátja, a tintásüvegről híressé vált Megyeri Károly is.

Az estét a Rák Béla Combo nevű formáció nyitja, melyet az Artisjus és a Duna TV ?Magyar Csillagok? díjas gitárművésze, ifjabb Rák Béla alapított 2004-ben. Őket egy fiatal virtuózokból álló csapat követi, a DAS Trió, amely jazz-fusion zenét játszik izgalmas zenei elemek kombinálásával. A továbbiakban fellép még a Trió Áfium, melynek tagjai: Lachegyi Máté ? zongora, Baksa Péter ? nagybőgő, Krommer Balázs ? dob, valamint a koncertsorozat záró akkordjaként a Rafael Márió Trió Fehér Lilivel kiegészülve, akik egy különleges lendületes estére készülnek.


ken_hensley_kicsi_2_600x487.png
A kiemelt vendég Ken Hensley, az egykori Uriah Heep alapító tagja

A Váci Világi Vigalom műsorkínálatát számos kísérőprogram is színesíti, melyek között látványos bemutatók és civil szervezetek is megjelennek. A szórakozás, kikapcsolódás élményét pedig színvonalas sörsátor és gasztronómiai kínálat teszi teljessé. A háromnapos rendezvénysorozatot a hagyományoknak megfelelően július 22-én, vasárnap este tűzijáték zárja. A fesztivál minden programja ingyenesen látogatható, a részletes műsort a www.vacivigalom.hu és a www.mimk.hu oldalakon, illetve a XXVI. Váci Világi Vigadalom Facebook-eseményén.