Legendás koncertek évada a Zeneakadémián

Egyéb

Csonka András, a Zeneakadémia kulturális igazgatója elmondta a következő évadot bemutató sajtótájékoztatón: ?bár 140 évet ünnepelünk, a Zeneakadémia falai között 1400 év zenéje hangzik majd el?. A Legendás koncertek sorozattal öt estén keresztül az akadémia örökségét mutatják be: először az Új Magyar Vonósnégyes 1936-os kamaraestjét játssza újra Bogányi Gergely és a Keller Kvartett, a második estén pedig a II. világháború utáni első koncertet elevenítik fel Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikusok segítségével. A harmadik előadáson Kodály Zoltán 133. születésnapjára emlékeznek a zeneszerző 1918-as szerzői estjének újrajátszásával. Várjon Dénes és Simon Izabella a Concerto Budapesttel közösen Bartók Béla és Pásztory Ditta búcsúkoncertjét idézi fel. A bérlet záróeseményén Ménesi Gergely és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara a zenekar első koncertjét hozza el 1909-ből. Batta András és Kovács Sándor A tegnap Zeneakadémiája címmel tartanak történeti előadássorozatot. Négy estén veszik át az akadémia történelmét az alapítástól napjainkig.

Az évforduló kapcsán új tévészpot is készült, amiben hangjegyekből rajzolják meg a Zeneakadémia híres homlokzatát. A megújult koncertmagazinban az akadémia rektoraival készült interjúkat lehet olvasni, de a magazin segít a rengeteg program közötti eligazodásban is.

A Zenekar a Központban bérlet tulajdonosai három koncerten három-három-három jeles zenekarral, szólistával és karmesterrel találkozhatnak: többek között Maria Jo?o Pires, Frank Peter Zimmermann és Gautier Capuçon is a Nagyterem színpadjára lép. Folytatódik az Összkiadás élőben nevű bérlet koncertsorozata is Bach összes hegedű szólószonátájával és többzongorás versenyművével, Prokofjev összes hegedű-zongora művével, valamint Beethoven összes zongoratriójával. Az Ének karnyújtásnyira dal- és áriaestjein Csordás Klára, Jory Vinikour, Kertesi Ingrid, Ács Gabriella, Virág Emese, Meláth Andrea és Dráfi Kálmán lesznek a Zeneakadémia előadói.

A Zeneakadémia karrierirodája által támogatott fiatal növendékek mutatkoznak be A tehetség kötelez előadásain. Csonka András igazgató szerint kiemelten fontos, hogy a fiatalok is lehetőséget kapjanak, ehhez nyújtanak segítséget ezzel a koncertsorozattal. Gyöngyösi Ivett, Kokas Dóra, Bán Máté és Szabó Marcell estjei várják majd az érdeklődőket. A 10-15 éves korosztályt szólítják meg a Liszt-kukacok Akadémiája bérlet négy előadásával. Ezek ebben az évadban arra a kérdésre keresik a választ, hogy tud-e a zene szöveg nélkül történetet mesélni?

A Solti Terem ad otthon a Kamarazene karnyújtásnyira bérlet koncertjeinek. Ezeknek idén az is különlegessége lesz, hogy négy trió fog színpadra lépni, és játsszák el többek között Brahms, Beethoven, Kodály és Schumann melódiáit. Felkarolva Simon Izabella és Várjon Dénes tíz éve futó kamarazene sorozatát, mini fesztiválnak ad otthon novemberben négy napon keresztül a Zeneakadémia. A kamara.hu névre keresztelt fesztivált Spiró György irodalmi-zenés estje és különleges flashmob koncertek tarkítják majd.

A bérletes előadásokon kívül is színes lesz a Zeneakadémia ősze, hiszen a népzenét Herczku Ágnes, Balogh Kálmán, Majorosi Marianna és Palya Bea fogja képviselni, a jazzt a Leszek Możdżer, a Brad Mehldau Trio, valamint a Silence Fiction képviseli. Továbbá, a teljesség igénye nélkül, olyan sztárok lépnek fel a Zeneakadémián, mint Tetyana Zsuravel, Mischa Maisky, a Bécsi Szimfonikusok és a Bécs-Berlin Kamarazenekar.

A bérleteket június 10-ig 35% kedvezménnyel lehet megvenni, szólójegyek pedig június 11-től válthatók a jegypénztárakban, ekkor indul az a la carte bérlet-összeállítás is.

írta: Bodor Máté

fotók: Zeneakadémia