 |
A debreceni lakótelepi punkzenekarból lett első számú rock banda, bár még nincsenek mutációi, azért minden nagyobb fesztivál vendége mára, akárcsak a Kispál vagy a Quimby, ezért ildomos volt a jubileumi koncert tort pont a VOLT-on kezdeni. Ráadásul a popipar is beemelte már őket, számos más zenekar játssza folk, vagy pop verzióban a számaikat. A zenekar karrierje azonban elég érdekes, mert az elmúlt húsz évben, a legelső albumuk utáni robbanást követően minden újabb lemezük megjelenésekor kritizálták őket a rajongók is: nem jó felé veszik az irányt. Nyilván a punkoknak nagyon rock, a rockereknek meg túl punk, de a koncertjeiken azért ott ugrál mindegyik, akkor is, ha csak három neki megfelelő számot fog hallani. Sőt, ott tolulnak az alternatívok, az undergrounderek is, mert azok meg nagyon szövegcentrikusak és Lukács szövegei elég hálás darabok, lépten nyomon idézgetik.
A Nagyszínpad közönsége itt is nagyon vegyes, és az elmúlt három nap legnagyobb tömege gyűlt össze a húsz évet meghálálni. A színpadon pedig a jelenlegi formáció, a nagy trió. Lukács László ének, basszusgitár, szélgép, mert elmaradhatatlan, hogy a koncert alatt lobogjon a hosszú haja, miközben a mikrofonba felfelé énekel és nyomja a borda mögött óriási szívem van, az övem alatt pedig gyorstüzelő típusú szövegét. Van még Molnár Levente, alias Cseresznye, aki 1992 óta tag, a szólógitáros, és Fejes Tamás, a legújabb tag, aki 2000 óta dobol a tankereknek. Nem vitték túlzásba az ünnepi hangulatot egyébként, nem volt összekapaszkodás, és nem hívták meg a régi tagokat, hogy együtt könnyezzenek a múlton, semmi faxni, viszont nagyon tisztességes műsort nyomtak, tökéletes rákendrollt, vegyesen régebbi és újabb számokat, és slágereket, amire pogózhatott és hedbengelhetett a tömeg. Amikor felhangzott az: Egy szemétdombra szültek, de ők is kikészültek, Nincs semmim, nincs helyem, csak a fejem, hogy a falba verjem kezdetű dal, egész egyszerűen bepörgött a fesztivál, és tényleg olyan volt Lukács is, mint a prédikátor a tévében, gonoszabb, mint az ördög, de nem szeretnék visszakanyarodni az itt amúgy is erős klerikális témához, csak annyit még, hogy a "Csak szemétdomb, csak disznóól, ez a szanaszét baszott rock'n'roll..." soroknál sem kezdtek el villámok csapkodni. Csak villámkezek voltak a hangszereken, meg pokoli tüzek törtek elő fémhengerekből a színpadon, mint valami olajmezőn, és nem voltak hibák, ütöttek a versek, a jó kis kiállások, áthajlások és lendületes refrének.
