A Zrínyi-emlékév kapcsán rendezett nagyszabású koncert karnagya volt. Hogyan emlékszik vissza a produkcióra?
Az irodalomban és a zenében, aki igazán ismert, az a dédunoka, a költő-hadvezér Zrínyi Miklós. Első pillanatban azt hittük: a szigetvári hősről kevés mű szól. Szerencsére ez nincs így, különösen a zenében. A legfontosabb elem az volt, hogy megkértük Vajda János Kossuth-díjas zeneszerzőt, írjon kantátát. Úgy gondoltuk, ezen a kerek évfordulón azt, miként gondolkodunk Zrínyiről a zenében, egy kortárs szerző tudja elmondani ? ahogy a 350. évfordulón Dohnányi Ernő tudta. Ezért választottuk az ő Zrínyi-nyitányát a Vajda-kantáta mellé, középre pedig valami olyasmit, amely ugyan nem kapcsolható szorosan a szigetvári hőshöz, de a költő Zrínyihez és a korhoz igen: ezért esett a választás Kodály Zoltán Zrínyi-szózatára, melyet a költő Az török áfium ellen való orvosság című soraira írt. Én a Honvéd Férfikart, a Budapesti Stúdió Kórust és a Pannon Filharmonikusokat vezényeltem. Két szólista működött közre: Fekete Attila a Zrínyi-kantátában és Szegedi Csaba a Kodály-műben.
Már több évtizede él a hivatásának, de nem mindig karnagynak készült.
Először zongora szakra felvételiztem, de azt mondta a konzervatórium akkori igazgatója, hogy nem tudnak felvenni ? ám felajánlotta: a győri tanárképző zongora szakára viszont igen. Egy 17 éves fiú teljes öntudatával azt válaszoltam neki: már pedig én a Liszt Ferenc térre, a Zeneakadémiára fogok járni. Az akkori esztergomi zeneiskolai tanárom, Szabó Tibor ? aki később a Bartók-konzervatórium igazgatója lett ? megkérdezte: miért nem próbálom meg a karvezetés szakot. Azt se tudtam, eszik-e vagy isszák, de nagyon megtetszett, hogy dirigálni lehet. A zongorázás adott volt. Másodszorra felvettek karvezetés szakra, ami óriási riadalmat váltott ki a családban: ugyanis csupa ?rendes? ember volt nálunk, orvosok, pedagógusok, ez pedig nem komoly szakma ? mondták? Még az első zongoratanárom is le akart beszélni róla.
Szerencsére nem sikerült. Hogy látja: mi kell ahhoz, hogy valaki jó karmester legyen?
Legyen jó hallása, stílusismerete, elképzelése az adott darabról és pedagógiai érzéke. Ez utóbbira minden olyan szakmában, ahol emberekkel kell bánni, szükség van, hiszen kitűnő kollégákkal állok szemben, akik legalább ugyanannyit tudnak a zenéről, mint én, de meg kell győznöm őket, hogy az adott pillanatban az én elképzelésem a mérvadó. Ez nem könnyű. Többféle recept van rá: van, aki határozott agresszióval éri ezt el, mint például Toscanini, akitől féltek, mint a tűztől. Én azonban a meggyőzésben hiszek ? de időnként kell a kemény határozottság is. Figyelembe kell venni, hogy ezek társas művészetek, a legjobbat kell kihozni a zenészekből és egymásból.
Ha kíváncsi vagy a cikk folytatására, keresd a boltokban a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. Alkotóművészet 2016 című kiadványát!
Az interjút készítette: Szíjjártó Anita
Fotó: Csákvári Zsigmond
