„Milyen messze is vagyunk már a l’art pour l’art jelmondatától! A plasztika ugyanolyan, mindenkinek járó táplálék, mint a tudás, a ritmus, az ének vagy a vitaminok” – fogalmazott Victor Vasarely 1961-ben.

Vasarely élharcosa volt annak, hogy művészetet ki kell vinni az utcára,

a mindennapok részévé kell tenni, és számos műalkotást készített hétköznapi helyszínekre, köztük Budapesten a Déli pályaudvar elé.

Nemcsics Antal: Koloroid színtér

A színek mesterét szerencsére sokan követték. Köztük Nemcsics Antal festőművész, mérnöktanár, aki saját színelméletet – a koloroid színrendszert – dolgozott ki.

Nemcsics a Budapesti Műszaki Egyetem Formatervezési Tanszékén oktatott. A kék metró tervezését végző egykori tanítványa kereste meg az ötletével, hogy helyezzenek el a megállókban műalkotásokat. Nemcsics számos művészt kért fel, és megkereste a budafoki Lampart gyárat, ahol aztán néhány egységesen megszabott feltétel figyelembevételével, de mindenki saját fantáziája alapján készítette el remekműveit. Egyforma, „unalmas” négyzeteket kellett festékszóró pisztolyos módszerrel beszínezni, a gyár pedig kiégette a tűzzománcpannókat. Nemcsics Antal maga is készített két alkotást, és fia, Endre, Tari Gábor, Zalakovács József, Máriási Iván, Miskei László, valamint Gulyás Dénes voltak a további alkotók.

Nemcsics Antal: Felszín és a mély

Nemcsics Antal Vasarelyhez hasonlóan a színek geometrikus játékára helyezte a hangsúlyt. Két művén is a színek és a sávok izgalmas váltakozásával, a metró gyorsuló mozgására reflektálva hozta létre tűzzománcpannóit.

Nemcsics Endre szintén az egyszerű geometriából indult ki, Földalatti karnevál című alkotásán csupán vonalak, pöttyök, színek harmonikus kombinációját láthatjuk, Játékos körök című másik faliképe pedig pontosan azt ábrázolja, ami a címe: a körforma művészi játékát.

Nemcsics Endre: Földalatti karnevál

Tari Gábor két alkotása tovább gondolkodásra invitálja nézőjét: absztrakt formák, izgalmas színkombinációk, gondosan megtervezett hiányzó négyzetek, eltérő textúrák kínálnak lehetőséget,

hogy minden néző megláthassa bennük a saját történetét.
Tari Gábor: Kompozíció

Zalakovács József is felhasználja a „hiányzó” négyzetet kompozíciója részeként. Elmozdulás című alkotását dinamikus szín-forma játékként is felfoghatjuk.

Másik pannóján a nagy előd, Vasarely műveihez hasonlóan csupán három szín és két forma segítségével hoz létre izgalmas műalkotást.

Zalakovács József: Körök

Gulyás Dénes és Miskei László – hasonlóan a többi alkotóhoz – igazodnak a hely szelleméhez, a „kiállítóhely” adottságaihoz. A rohanó utazóközönség csak egy-egy futó pillantást tud vetni a műalkotásokra, ezért ezek egyszerű geometrikus formák és színek változatos kombinációiból állnak. Így a Színlépcső és a Veszélyben (Hatszemközt) is.

Miskei László: Színlépcső

Egyedül Máriási Iván szakít a szigorú geometriával: két pannójának mozgalmas vonalvezetése az egyszerű színvilág ellenére is látványos, dekoratív alkotás.

Máriási Iván: Napvihar

A Nemcsics Antal által megálmodott, egységes méretű négyzetekre elkészített tűzzománcalkotások a hármas metró utoljára, 1990-ben átadott négy állomásán, az Újpest–Központ, Újpest–Városkapu, a Gyöngyösi és Forgách utcai metrómegállókban láthatók.

A Dózsa György úti megállóba 1984-ben került Szász Endre munkája, amely a metró talán legismertebb műalkotása.

A látványos porcelán falikép reflektál az állomás névadójára. Bár az alkotáson felfedezhető vörös csillag miatt a rendszerváltás után veszített népszerűségéből, a metrófelújítás után a mű reprodukcióját üvegfal mögé helyezték. Az eredeti, felújított alkotást a művész özvegye őrzi.

Szász Endre: Dózsa pannók

Bizonyára sokan böngészték már a kék metró Deák téri állomásának falán található műalkotás csempéit értelmes szavak után kutatva, de kevesen ismerik a falikép eredetét.

A hagyományos portugál azulejo csempék stílusában készült művét 1994-ben adományozta Budapestnek a portugál festőművész, João Vieira.

Három magyar (Petőfi, Ady, József Attila) és három portugál (Camoes, Césario, Pessoa) költő versei – jobban mondva verstöredékei – olvashatók várakozás közben; a betűk színes sora alkotja a csempemozaik mintáját.

João Vieira: Csempefal

A metrókiállítás napi közel félmilliós látogatószámának ára is van: az alkotások gyakran kerülnek takarásba, a bódék, jegyérvényesítő automaták, falragaszok, maguk az utasok, a metró műszaki műtárgyai is hozzátartoznak a föld alatti kiállítótérhez, de szerencsére már a műalkotások is szerves részévé váltak az utazók mindennapjainak.

Máriási Iván: Csillagok útja

A Budapest Art Week programsorozaton zajló sétát Somogyi-Rohonczy Zsófia vezette.

Az idézet Victor Vasarely Színes város című művéből való (Gondolat Kiadó, Budapest, 1983).

Nyitókép: João Vieira csempefala. A képek a szerző felvételei.