„Lehet élni rohanás és űzöttség nélkül”

„A koronavírus okozta társadalmi kataklizma érdekes gondolatokat ébresztett bennem. Egyre erősebben érzem, hogy más ember lettem, ez bizonyára a zenélésen is hallható lesz” – mondta a Kultúra.hu-nak adott interjúban Hamar Zsolt karmester.

A
járványügyi helyzet miatt fél év kiesik a hangversenyéletből. Ősszel ugyanott
folytatják, ahol márciusban abbahagyták?

Szakmailag ugyanazzal az alázattal, alapossággal kell
végeznünk a dolgunkat, ahogyan eddig is. Több időt szánunk majd az első koncertprogram
próbáira, hiszen kell egy kis idő, hogy ismét összerázódjunk. Különös élmény
lesz foghíjas nézőtér előtt játszani. Nekem lesz a legkönnyebb, hiszen én a hallgatóknak
háttal állok. De a viccet félretéve, ez valós nehézséget jelenthet. Az elmúlt
hónapok, a koronavírus okozta társadalmi kataklizma érdekes gondolatokat
ébresztett bennem, és egyre erősebben érzem, hogy más ember lettem. Több-e,
jobb-e, nem tudom, de ez bizonyára a zenélésen is hallható lesz.

Miben
érzékelhető a változás?

Kiderült számomra, hogy lehet élni rohanás, hisztéria,
űzöttség nélkül. Sőt, lassan ott tartok, hogy csak így érdemes élni. Az elmúlt
huszonöt évemet ezzel szemben zaklatott rohanás jellemezte.

Egy
hangszeres művész minden nap gyakorol, de egy karmester hogyan tartja karban a
tudását?

Nekem az a szerencsém, hogy karmester végzettségem mellett van két másik diplomám, az egyik a zeneszerzés. Az elmúlt hónapokban sokat foglalkoztam komponálással, leginkább ezzel tréningezem magam.

Egy
korábban komponált műve szerepel a következő évad egyik koncertjén.

Az Offertórium már elhangzott közönség előtt, ám most átírom, ilyen értelemben a márciusi koncert ősbemutató lesz. Mentségemre szóljon, hogy a Pászti bérletben kapott helyet, amely a Nemzeti Énekkar sorozata. Somos Csaba karigazgató úr döntött úgy – az én felvetésemre –, hogy előadják ezt az oratorikus művet.

Hagyományosan
szeptember 25-én indul az évad egy bérleten kívüli hangversennyel és
Bartók-művel.

Bartók Béla halálának előestéje évtizedek óta a Nemzeti Filharmonikusok évadának kezdete, ez már Ferencsik János idejében is így volt. A programban mindig szerepel Bartók-mű, ez alól csak a 2017-es nyitány képezett kivételt, amikor Kocsis Zoltán halála után – az ő lenyűgöző interpretációi előtti főhajtásként – egy évig nem játszottunk Bartók-darabokat. Idén a Concerto két zongorára szerepel a programban – Klukon Edittel és Ránki Dezsővel. A nyitókoncerten Brahms g-moll zongoranégyesének gyönyörű zenekari átiratát játsszuk még Arnold Schönberg hangszerelésében. Nem titkolt célom, hogy bővítsem a Nemzeti Filharmonikus Zenekar repertoárját, olyan műveket bemutatva, amelyek teljes joggal számíthatnak a hallgatók szimpátiájára.

Dohnányi Ernő és Brahms művei – köztük a szimfóniák – rendszeresen szerepeltek az elmúlt évadok programjaiban. Ez lassan sorozattá növi ki magát?

Ritkán hivalkodtam ezzel, de az első perctől célom
volt, hogy évadokon átívelő ciklusokban gondolkodjunk, néhány szerzőt a középpontba
állítva. Az egyik Brahms, akinek szimfóniái mellett versenyműveit és egy
keveset játszott fantasztikus kantátáját, a Rinaldot
is műsorra tűztük. Fontos küldetésemnek érzem a Dohnányi-művek bemutatását,
Liszt Ferenc elsősorban oratorikus munkáinak programba emelését és a
Haydn-sorozatunkat, amely sajnálatos módon félbe maradt.

A régizene helyet kap a következő évadban?

Egy olyan vendégkarmestert, Konrad Junghänelt hívtam meg, aki Németországban ismert és rendkívül elismert régizene-specialista, abból is az antropomorf fajta: semmiképpen nem nevezném az ő zenélését didaktikusnak vagy akadémikusnak. Elbűvölő muzsikus, nagy büszkeséggel tölt el, hogy bemutathatom Magyarországnak. A régizene előadói gyakorlat olyan kifejezés, amely az elmúlt évtizedekben számos jelentésréteggel bővült, és egyre szélesebb a zenei repertoár, melyet idesorolunk. Míg harminc évvel ezelőtt Bach, Händel, Vivaldi, tehát elsősorban a barokk szerzők munkáit véltük ide tartozónak, ma már evidens módon soroljuk ide Haydn és Mozart munkásságát is. Európa nyugati részén ma már nem lehet Beethovent azzal a romantikus szemlélettel játszani, ahogyan Magyarországon időnként felcsendül. Ez nem azt jelenti, hogy kizárólag bélhúros hangszereken kell játszani, de azzal a szemlélettel kell előadnunk, amely az akkori hangszerekből magától értetődően következett. Ma már John Eliot Gardiner Schubert-, Schumann-, Mendelssohn- vagy akár Brahms-szimfóniákat is ezzel a szemlélettel ad elő, és hihetetlen üde, újszerű előadások születnek.

A
Beethoven-emlékév Martonvásárra tervezett nyári koncertjei elmaradnak. Van
lehetőségük ennek egy részét másutt beilleszteni a programba?

Az évad már a járvány kitörése előtt készen volt, így
érdemi lehetőségünk nem volt ennek átszervezésére. Szeptember 16-án a
javaslatomra adunk egy koncertet az egészségügyi dolgozók munkája előtti
főhajtásként, ennek programjában szerepel Beethoven-mű.

Miért
érdemes a magyar zeneszerzőknek külön bérletsorozatot szentelni?

A magyar zene kimeríthetetlen kincsestár, mennél többet kutakodik benne az ember, annál értékesebb kincsekre lel, amiket érdemes bemutatni. Ennek a munkának az elején járunk, és azt remélem, hogy a Lukács-bérlettel és annak helyszínével, a Pesti Vigadóval olyan hallgatóságot tudunk megnyerni magunknak és a klasszikus zenének, akik kevesebbet járnak hangversenyre, vagy elteltek a klasszikus programokkal.

A
kortárs zene is helyet kap az évadban?

A kortárs művek esetében mindig van egy kritikus pillanat, amikor meghal a szerző. A kortárs darabok előadása erősen összekapcsolódik a szerző személyével, elkerülhetetlen, hogy aki ügyesebben menedzseli az életművét, azt többet játsszák. Kérdés, hogy az utókor, akár tíz vagy száz évvel a szerző halála után képes-e felfedezni az adott művet, ezt én második hullámnak hívom. Számos olyan szerző van, akit érdemes lenne újra felfedezni, és e tekintetben nekem dolgom van. Nagy örömmel játsszuk ebben az évadban például Járdányi Pál Hárfaversenyét, bízva abban, hogy őt is „fel tudjuk ültetni” erre a második hullámra. De ide sorolom még Szervánszky Endrét, Durkó Zsoltot, Kocsár Mikóst, és bár a következő évadban nem szerepel, kötelességemnek tartom életben tartani Petrovics Emil életművét.

Milyen
vendégművészek érkeznek a zenekarhoz, vannak visszatérők?

Mindig vannak, de igyekszem inkább kétévente meghívni őket, hogy új művészeket is bemutathassunk. Örülök, hogy jövőre vezényli a zenekart a világhírű Vlagyimir Szpivakov, jön hozzánk Christoph Altstaedt és Michael Schønwandt, akit először Kocsis Zoltán hívott meg Magyarországra és mi is sokat dolgoztunk együtt, többek közt a Zürichi Operaházban. A Nemzeti Filharmonikusoknak hitem szerint kötelessége a hazai élvonalbeli szólistákat is folyamatosan lehetőségekhez juttatni. Megtiszteltetés, hogy játszik majd nálunk Perényi Miklós, örömteli kötelességem meghívni Kelemen Barnabást és Baráti Kristófot.

Ebben az évben Várdai István nem jön hozzánk, de ő volt már nálunk az évad művésze. Nagyon sajnálom, hogy egyeztetési nehézségek miatt nem tudta elvállalni a felkérésünket Várjon Dénes, remélem, hamarosan játszhatunk majd együtt. A nyitókoncert a Ránki családé, ezt bevállalom – korábban Ránki Fülöp is játszott velünk –, idén Klukon Edit és Ránki Dezső játszik ugyancsak Bartókot. A Lukács Ervin-bérlet jó lehetőség, hogy a hazai karmesterek élvonalát meghívjuk. Jön hozzánk Medveczky Ádám, Kocsár Balázs, Kovács János. Vezényli a zenekart Nánási Henrik, aki más karmesteriskolát képvisel – első ízben dolgozik magyar zenekarral –, ilyen értelemben az évad üde színfoltja lesz.