Átmeneti ízlésficam: nagyjából így írható le a Pinceszínházban bemutatott produkció. Váratlan ámokfutás, melynek maximum önfegyelemre intő jelentősége lesz a továbbiakban, különben mindenkinek jobb, ha elfelejtődik ez az este. De nem baj, hogy megtörtént, pláne ennyire fiatalon lehet hibázni nyugodtan, nem olyan nagy dolog. Öt táncos, a frissen alakult Co.ffein Projects tagjai, Várnagy Kristóf, Dobi András, Kolozsi Viktória, Baranyai Balázs és Schnentz Johanna beleugrottak egy meglehetősen kétes kimenetelű, "közönségbarát színháznak" hitt produkcióba (rendező: Varga Viktor), ahelyett, hogy a saját útjukat keresgélték volna kicsit kitartóbban. Mert létezik az is, a SÍN-ben látottak meggyőzőek voltak, és erre utalt egy ötperces, rejtélyes zárvány is az este végén.
Dióhéjban a történet: párkereső műsorba csöppenünk, kellemetlen műsorvezető (Szemán Béla) rángat három fiatalt, egy lányt (Schnetz Johanna), és a kegyeiért küzdő két fiút (Dobi András és Várnagy Kristóf). A tévébejátszásokkal nehezített valóságshow-imitációt az előző nyertesek (Baranyai Balázs, Kolozsi Viktória) "romantikus hétköznapjaiból" vett jelenetek szabdalják. Rhédey Gábor darabjával elsősorban az a gond, hogy felesleges és elkoptatott dolog a kereskedelmi tévék valóságshow-dömpingjén rágódni, parodizálni pedig lehetetlen vállalkozás olyasmit, ami eleve önmaga paródiája. Nincs az a túlzás, ami megközelíthetné ezeket a műsorokat, 2008-ban "leleplezni" a jelenséget pedig naivitásra, és meglehetősen lassú reakcióidőre is utal. Közhelyes fordulatok, kiszámítható poénok, szájbarágós tanulság: igen, ez tényleg ilyen sekélyes, csúnya világ, de könyörgöm, ki az, aki ezzel nincs tisztában évek óta? Épp ezért teljesen érdektelen a téma, kár öt jó táncost olyan kellemetlen helyzetbe hozni, hogy aláfessék egy folytonosan bakizó moderátor szavait. Kísérletezem a gondolattal, mi lett volna, ha tévé és moderátor nélkül, csendben ment volna le az előadás - feltehetően könnyebben csúszott volna még úgy is. Ugyanis lehet azért bányászni jó pillanatokat, ilyen például a két rivális, Várnagy Kristóf és Dobi András párosa, vagy Baranyai Balázs felhőtlen bohóckodása. (Baranyai Balázs mellesleg koreográfusként elsősorban abban téved, hogy nem veszi észre, hogy társai feszengenek a komikus jelenetekben, egyszerűen nem való nekik ugyanaz, ami számára testhezálló.)
Az utolsó öt perc miatt viszont mégis érdemes volt kitartani: miután egy egészen blőd poénnal lezárul a darab, a táncosok váratlanul visszajönnek, és csendben gyakorolni kezdenek. Szívszorító az egész, mindenki próbaruhában van, egyetlen villanykörte pislákol csak, de a szereplők mozdulatai lassan összerendeződnek, harmónia van pár percig. Végül is tanulságos az este: kiderült az is, mi ne legyen, és mi az, ami például lehetne.
