Várnai Gyula találékony művész, többnyire hozott anyagból dolgozik. Van egy nagy belső világa, amiben jól elfér egymás mellett a tudás és feltételezés, néhány paradoxon és a képzelet. A videó, a saját ruha, a digitálisan módosított fotó, a fény megdicsőítése, a lehetséges és lehetetlen rétegeinek összemosása egy tipikusan várnais? összhatást, speciális ?aha? élményeket szolgáltat, ami a túldimenzionált, koncepciókkal terhelt kortárs képzőművészeti kiállításokról úgy kikopott manapság.
Végigtekintve Várnai Gyula kiállításán, a felvonultatott műfajokon, felhasznált anyagokon, eszközökön a találékonyság, a tapasztalat és az emlékezet finom textúrájába akad bele az ember tekintete. A résekben pedig ott van ?A valóság ? ami ? attól függően más és más, hogy megfigyeljük-e vagy sem.? Várnai ezt a mondatot egyszer a Székesfehérvári Szent István Király Múzeum falaira ?írta? fel, oly módon, hogy a szöveg a térnek csak egyetlen pontjából vált ? azonos méretű ? összeolvasható mondatképpé, holott az egymásra merőleges falak mindegyikén szerepeltek betűk. A perspektivikus látás csapdáit lovagolta meg, újrapozícionálta a néző tekintetét és magának a nézőpontnak a viszonylagosságát fedte fel, ám nem az elgondolható tudáson, hanem az átélhető tapasztalaton keresztül.
A tapasztalati megismerés és az ebből származó emlékképek, asszociációk sorakoznak az Ernst Múzeum terében is. Az Aura című installációjával Várnai nem csak privát ruhatárának egy részét ?hajtogatta fel? a falra, de ruhaneműivel kitakart egy szót is. Az aura itt nem szorul magyarázatra annak, aki meglátja a nadrágok, ingek és zoknik közötti jelentést. Az átélés és felismerés lírai megfogalmazása az Emlékezetkiesés című, első ránézésre csak pontatlanul értelmezhető installáció is. A ?vakfoltos? fatáblára csendben szemerkélő eső képe vetül, nézőpontváltás kell ahhoz, hogy a fekete foltok valódi arcukat mutassák, hogy tudniillik ezek nem kitakart felületek, hanem kivágott lyukak, amelyeken át a vaksötétbe halad tovább a fény, valahová a még kontrollálható felületek mögé.
A fény marad a középpontban a zseblámpákból álló önfényesítő, posztmodern Tavirózsák és a misztikus, röntgenképét mutató Könyv esetében is. A Mint otthon pedig már az a világ, ahol a fény elsősorban nem fizikai tulajdonságait mutatja, jelenlétében egy hangulat megfoghatatlan atmoszférája, és az emlékezet rekonstrukciójának kísérlete mosódik össze, ami ez esetben tökéletesnek bizonyul: vetített kép és egy plexilap, amiből megteremtette Várnai a ?mindenki élményét? ? holott csak a sajátjával dolgozott.
