A Budoár színlapján olyan hosszú a névsor, hogy az ember beleszédül: ?táncosok? és ?szereplők? sora mellett (ők, összesen tizenheten, külön csoportban említtetnek), a külön köszönet lista is tizenhárom nevet tartalmaz. Dombi Kati első többszereplős, egész estés előadása (hangsúlyozottan rendezése, nem koreográfiája) egy kisebb hadsereg közös munkájának gyümölcse. Látomásos, fanyar humorral, finom, szürrealitásba (a darab imázsképe is egy szellemes Magritte-parafrázis ? Filozófia a budoárban, 1947) hajló mélabúval csipkézett képei izgalmas sorban követik egymást. (Ön)analízis nyugtalanító jelenetcserepei, olykor kegyetlenül nyílt szkeccsek követik egymást Oldal István díszletében. Középütt hatalmas, női ruhát látunk: az abroncsos szoknya sátor, a védő női-anyai öl, rejtek, a test (megmászott) kilátó, világítótorony: a hatalmas forma ? melybe egyes szereplők be-behatolnak ? idolként magasodik a játéktér közepén. Kétoldalt felfüggesztett ruhák lógnak, levedlett bőrként, a fiatal és az érett nő (Dombi Kati, Pálos Zsuzsa) ?kérgeként?. A ruha álmodik, hallucinál minket: Szűcs Edit és Fazekas Szilvia szép jelmezei is az anyag, a huzat sokat tudását, emlékezetét, a holt anyag hatalmát sugalmazzák.
Testvéreket, szerelmi háromszöget, anyát-lányát látjuk a jelenésekben. A sokaságot és az egyetlent, a keresgélés, az alá-fölérendelődés képeit. Dombi Kati sikerrel kerüli el, hogy szájbarágós legyen: érzékenyen felépített látomásaiban e kulcshelyzetek finom csomagolásban, izgalmas ?elmozdítottságban?, elemelésben tűnnek fel. Egy jelenetben három, sapkás, öltönyös férfit látunk, majd rövidesen kiderül, hogy egyikük nő, maga az álruhás alkotó. Ez is egy kaland: a belekeveredésé, az álcáé. Öltözéke darabokban hasad le róla: Vislóczky Szabolcs és Zambrzycki Ádám ujjakat szakít le, varrást tép fel, így csomagolva ki az álruhást. A két férfitáncos nagyszerű kettőse az áttetszőre világított, hatalmas abroncsosszoknya sátrában a játék egyik csúcspontja: A mintha a semmiből aláereszkedve kalimpáló, pucér lábaik meghökkentő látványa, majd teljes, leereszkedő alakjuk érzékien finom, látomásos jelenése az óriási bálvány mélyén intenzív asszociálásra késztet.
Férfiak és nők klasszikus játszmáiból kapunk számos ízelítőt: a félmeztelen Said Tichti Dombi Kati márványfehér, csupasz hátán ad dobszólót, melybe idővel a kéj nyögései vegyülnek. A játékban olykor groteszk hangvételű, máskor líraibb szövegek hangoznak el. Máthé Zsolt a nézőtérről, éppen mellőlem reppel élőben. A többi szöveg is mintha közülünk, belőlünk szakadna fel. Kitágulni érzékeljük a teret: a játék ránk borul, fölénk, közénk terjeszkedik. A szinte zavarba ejtő bőséggel áradó képek magukkal rántanak. Dombi Kati szkeccseinek sodrása gyakran impozáns. A játék olykor-olykor azonban leülni látszik. A hatalmas masinéria döccen. A Budoár nagy pontosságot igénylő munka: amikor a precizitás, a képek pergése gellert kap, a játék folyama megbillen. Egy, akár másodpercnyi állás, egy elvétett fénybe lépés bűvös sodrását kezdi ki. A tempóban olykor érzékelhető bizonytalanság a work in progress (munka folyamatban) élményét, azaz a befejezetlenséget sugallja.
