A Tárkány Trió hiánypótló lemezének bemutatója és az egyik legjelentősebb horvát világzenei banda, a Group Veja koncertje várja a közönséget október 1-jén a Fonó budai Zeneházban.

A Tárkány Trió hiánypótló lemezt jelentetett meg a Fonónál, amelyen bemutatják a cimbalom szerepét a magyar népzenében, és folytatják a cimbalomprímások, azaz a cimbalmos zenekarvezetők titokzatos hagyományát. „A cimbalom olyan hangszer, mint a fűszerek között a paprika vagy a borok között a kadarka: magyarosan tüzes és pikáns. Nem véletlen, hogy a cimbalom hungarikum, és kiemelt helye van a magyar kultúrában” – vallják.

A lemez zenei anyaga először hallható színpadon október 1-jén a Fonóban.

Ugyanezen a napon a 15 éve alakult horvát világzenei társulat, a Group Veja is fellép a házban. A zenekar az isztriai hagyományos zenéből merít. Isztria földrajzi helyzetéből adódóan olyan vidék, ahol különböző hatások találkoznak, és ez a zenében is érezhető, amelyben a dinári és az olasz kultúra elemei is megtalálhatók, mindez egyedülálló zenei stílust eredményez az énekben és a hangszerelésben is.

A későbbiekben – október 7-én – a ház otthont ad a Muzsikás Fesztivál egy napjának,

ahol többek között a névadó zenekar lesz látható és hallható Petrás Máriával együtt a színpadon. Megnyílik Kása Béla fotókiállítása, amelyhez kerekasztal-beszélgetés is csatlakozik, a fesztivál egyik fénypontjaként pedig színpadra lép a Tuvai Köztársaságból érkező világhírű Huun Huur Tu. Az együttes a hagyományos tuvai torokéneklés legismertebb képviselője, bejárták a világot, többedszer térnek vissza a Fonóba is. A 7-i programsorozat a Poros zenekar táncházával zárul.

Tizenegyedik éve ad otthont a Fonó a Wine and Violin Hegedűkészítők Szalonjának,

amely Faragó-Thököly Márton hegedűkészítő kezdeményezésére jött létre. Kevés szakma van a világon, amely nem futószalagon termeli termékeit, ahol a mester keze munkája döntő jelentőségű. Az esemény során hazai hegedű- és vonókészítő mesterek mutatkoznak be munkáikkal, az esti koncerteken pedig világhírű művészek és remekművek szólalnak meg.

A kiállított vonós hangszereket kézbe lehet venni, ki lehet próbálni: hegedűk titkai nyílnak meg a látogatók előtt, miközben hazai borászatok italait kóstolgathatják. A kiállítás mellett esténként világhírű magyar művészek koncertjeit hallgathatja meg a közönség. Az idei szalon programjában, október 15-én és 16-án Lakatos Róbert és Jozef Horváth 30 duó hegedűre és brácsára című lemezének bemutató koncertje, valamint Lajkó Félix szólókoncertje is helyet kap. Vasárnap a Somogyi Vonósnégyes lép fel.

Lemezbemutató koncertet tart Nagy Csomor András prímás és zenekara, akik a Kárpát-medence zenei hagyományaira építenek, céljuk a népzene, a kávéházi cigányzene és még sok más világzenei műfaj saját képükre formálása anélkül, hogy a műfaj lényeges tartalma sérülne. Mindezt színpadképes, szakmai és laikus közönségnek is befogadható formában valósítják meg, igazi jó hangulatot varázsolva a szórakozni vágyó közönség számára, erre a Fonóban október 14-én kerül majd sor.

Október 21-én szintén lemezbemutató koncerttel érkezik az Ephemere. A 2020-ban alakult formáció Caussanel Izabella és Orbay Lilla alkotópárossal a jazz zene, a sanzonok és egy kevés népzene fúziója, amely leginkább az 1930-as évek dohányfüstös bárjainak hangulatát idézi.

Szintén lemezbemutatóra készül Juhász Réka a Széles vizek című albummal október 28-án. A Kárpát-medence különböző pontjairól érték őket sodró, hömpölygő, áradó vagy csendesen folydogáló dallamok, ezt mutatják be a színpadon is a lemezbemutató koncerten.

Különleges, egész napos programsorozattal zárul az október a Fonóban:

29-én, a Prímások nyomán elnevezésű napon olyan zenészegyéniségeknek állítanak emléket a népzenészek, akik már nem lehetnek köztünk, zenei hagyatékuk, játékmódjuk azonban fontos táptalaja immár több generáció zenekarainak. A sorozat első alkalma a nemrégiben elhunyt magyarpéterlaki prímást, Csiszár Aladárt mutatja be. A hangszeres kurzussal, táncoktatással, pódiumbeszélgetéssel gazdagított programban kap helyet a Magos zenekar legújabb, Ahol az ökör is bort iszik – Magyarpéterlaki népzene című lemezének koncertje és az ezt követő táncházi mulatság.

A Fonó szerda nevű táncházban szászcsávási magyar táncokat tanulhatnak az érdeklődők minden szerdán.

A kezdő és haladó csoportban zajló táncoktatást énektanulás követi, majd szabad táncház zárja, amelybe táncmester segíti a bekapcsolódást. Október végéig a szászcsávási magyarok táncával foglalkoznak a szerdákon, ezt követően decemberig a szászcsávási cigányok táncát tanulhatják.

Nyitókép: a Tárkány Trió. Fotó: Galán Géza