Lemondott a Színművészeti Egyetem vezetése

Kultpol

Lemondanak a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vezetői és szenátusa, mivel az intézmény fenntartását keddtől átvevő alapítvány „minden alapvető jogkörétől megfosztotta" – közölték az SZFE rektorhelyettesei az egyetem hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

„Tekintettel
arra, hogy csakis vállalhatatlan kompromisszumok árán tarthatná fenn az önálló
vezetés látszatát", keddi hatállyal „kénytelen lemondani" vezetői
pozíciójáról Upor László rektori feladatokat ellátó rektorhelyettes, Novák
Eszter oktatási rektorhelyettes, Németh Gábor rektori tanácsadó, Bagossy
László, az SZFE Színházi Intézetének vezetője, Balázs Gábor, az SZFE Film- és
Médiaintézetének vezetője, valamint az egyetem szenátusának valamennyi
választott tagja - közölte Upor László.

Gáspár
Máté, az SZFE Elméleti és Művészetközvetítői Intézet vezetője már korábban
bejelentette lemondását.

Upor
László hangsúlyozta: „nem lehetséges együttműködni olyan fenntartói
testülettel, amelyet valódi tárgyalások nélkül neveztek ki fölénk, olyan
kuratóriummal, amely az egyetem hagyományainak és jelenének, hallgatóinak,
oktatóinak, oktatási színvonalának szisztematikus becsmérlésével kísérte
belépőjét, olyan kuratóriummal, amely előre és bármiféle egyeztetés nélkül
aláírta az egyetem autonómiáját súlyosan sértő alapdokumentumokat".

Mint
közölte, az SZFE távozó vezetői mindaddig nem vállalnak az egyetemen vezetői
feladatokat, ameddig annak önrendelkezése helyre nem áll.

Upor
László és Novák Eszter rektorhelyettes felidézték: az egyetem fenntartóváltása
során az SZFE vezetése releváns információk és valódi választási lehetőségek
nélkül működött.

Az
SZFE nem kapott például hivatalos értesítést többek között arról, hogy
benyújtották a fenntartóváltásról szóló törvényt, hogy rövidült a
modellváltásra rendelkezésre álló idő, hogy a leendő fenntartó (Színház- és
Filmművészetért Alapítvány) nevéből kimaradt az egyetem szó, sem arról, hogy
kik leszek az alapítvány kurátorai és felügyelőbizottsági (fb) tagjai, sem
pedig az intézmény kedden hatályba lépő, új alapokmányairól – emlékeztettek.

Mint
hozzátették, az egyetem elutasító választ kapott, amikor például a modellváltás
határidejének kitolását kérte, amikor kurátorokat, majd fb-tagokat javasolt, és
az alapdokumentumokhoz megfogalmazott javaslataikat sem vették figyelembe.

Upor
László és Novák Eszter hangsúlyozták: az egyetemi autonómiát tartják a közös
munka egyetlen alapjának, az autonómia feltételeit azonban az SZFE új
alapdokumentumai súlyosan sértik.

Németh
Gábor elmondta, az egyetemek önrendelkezésének garanciáit az intézmények
alapokmányai rögzítik, az egyetemek legfőbb döntéshozó szerve pedig a szenátus,
melynek tagjait az oktatók és hallgatók közül választják; évszázados
hagyományok alapján a szenátus választja ki továbbá az egyetem rektorát. Az SZFE-n
azonban keddtől „vége az egyetemi autonómiának", mert a fenntartó
alapítvány képviselői minden lényeges jogkört magukhoz vontak, a szenátus
működése így értelmetlenné válik – hangsúlyozta.

A
keddtől hatályos alapdokumentumokat áttekintve Németh Gábor közölte: azok
sértik mind a szervezeti és vezetési, mind a pénzügyi és gazdasági, mind a
személyzeti autonómiát, és veszélybe kerül az akadémiai és oktatási tevékenység
függetlensége is.

Válaszul
az SZFÉ-n folyó oktatás színvonalával kapcsolatos kritikákra, az egyetem
képviselői emlékeztettek arra, hogy az utóbbi évtizedben kiosztott állami nagy-
és középdíjak között a színházművészeti területen a kitüntetettek 75 százaléka,
a filmművészeti területen kitüntetettek 54 százaléka végzett az SZFE-n. A
fiatal tehetségeket elismerő Junior Príma díj színház- és filmművészet
kategóriájában a 2010 óta díjazottak csaknem 90 százaléka SZFE-s alumni.

Novák
Eszter elmondta azt is, hogy fontos szétválasztani a modellváltás tényét –
amellyel magában is vitája volt az SZFE-nek – és annak mikéntjét. A leendő
modellben ugyanis az intézményt továbbra is az állam tartja fenn, de az már
gyakorlatilag magánegyetemként működik – jegyezte meg.

 Mint kiemelte, a magyar színházi szakmában az
elmúlt 10 évben rendkívül káros kettéosztottság jött létre, amelynek
felszámolásán a szcéna minden képviselőjének dolgoznia kell.

A
sajtótájékoztatót követően kezdődött meg a Zsámbéki-Fullajtár osztály Ha
átléped a küszöbünk
című premierje, majd délután az SZFE Diák Oscar-jelölt
és egyéb fesztiváldíjas vizsga- és diplomafilmjeit vetítik. A Vas utcában, az
egyetem épülete előtt este szabadon látogatható Zsákutcabált tartanak.