Rátóti Zoltán a közelmúltban végrehajtott szívműtétjére és az egészségi állapotára hivatkozva nyújtotta be lemondását.

Egészségügyi okokra hivatkozva lemondott a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) másfél éve kinevezett rektora. Rátóti Zoltán feladatait átmenetileg Antal Zsolt, az intézmény oktatásfejlesztési és tudományos rektorhelyettese látja el – közölte az SZFE közleményében.

A közleményben Rátóti azt írta, a közelmúltban végrehajtott szívműtéte és ennek következtében egészségi állapota miatt – a tanév végével – benyújtotta  lemondását rektori megbízatásáról a Színház és Filmművészetért Alapítvány kuratóriumának. Hozzátette, hogy a következő tanévtől mint oktató és társosztályvezető folytatja a munkáját az egyetemen. A rektori feladatokat átmenetileg Antal Zsolt, az SZFE oktatásfejlesztési és tudományos rektorhelyettese látja el.

A kuratórium elfogadta Rátóti lemondását és döntését tiszteletben tartja.

Rátóti Zoltán 2022 elején nevezték ki az SZFE rektorának azt követően, hogy egyedül ő  pályázott a posztra.

Fotó: Cseke Csilla/MTI