Martwe-malzenstwo-foto_3.jpg

Egy kiégett házasságról szóló rövidfilm nyerte az Alter-Native fődíját

Michal Toczek fiatal lengyel filmes Egy kiégett házasság (A Dead Marriage) című kisjátékfilmje nyerte idén a marosvásárhelyi Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál fődíját.

Az idén november 6. és 10. között megszervezett marosvásárhelyi Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál Románia legnagyobb független rövidfilmes fesztiválja, 1993-ban indult magyar filmszemleként, de versenyprogramjába mára az egész világból fogad alkotásokat. Szervezője a Maros megyei Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (MADISZ). A rendezvény partnerei a Maros megyei önkormányzat, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház.

A marosváráshelyi fesztiválra idén 818 rövidfilmet neveztek be, amelyből 59 került a versenyprogramba. A nemzetközi versenyprogramba beválogatott alkotások 28 országból származnak, közülük 24 kisjátékfilm, 19 animációs, egy dokumentum-, egy pedig kísérleti film.

A 32. alkalommal megrendezett fesztivál versenyszekciójában a romániai és magyarországi filmrendezőkből és forgatókönyvírókból álló öttagú zsűri különdíjban részesítette a kínai Zhiyi Wang 23 Tavasz (Spring 23) című alkotását. Marosvásárhely város díját a bolgár Toma Waszarow A bemutató (The Premiere), míg a Nemzeti Kulturális Alap igazgatóságának díját a kurd Sallar Othman ausztriai produkcióként benevezett, Yaré című kisjátékfilmje kapta.

A legjobb diákfilmnek járó Simó Sándor-emlékdíjat a budapesti születésű, Romániában élő Budrala Sára SzonjaRebeka (SoniaRebeka) című kisjátékfilmjének ítélte a zsűri. A jászvásári Luna Color Grade Studio által felajánlott, színkorrekciós utómunkálatokra felhasználható díjakat a versenyszekció alkotásai közül Christofer Nilsson svéd-francia koprodukcióban készült, A ballada (The Ballad) című kisjátékfilmje, a hazai filmek közül pedig Xandra Popescu Egy tiszteletadás lehetetlenségéről (Despre imposibilitatea unui omagiu) című dokumentumfilmje, illetve Hatházi Rebeka Április huszonhét című kisjátékfilmje kapta. A diákzsűri az oroszországi Mikhail Morskov és Vitaly Dudka Az az átkozott ajtó (God Damn Door) című alkotását díjazta.

A hazai filmek versenyében idén 14 romániai (vagy román koprodukcióban készült) alkotást, 11 kisjáték-, két kísérleti és egy dokumentumfilmet láthatott a fesztivál közönsége. A legjobb hazai filmnek járó Schnedarek Ervin-díjat és az Aáry-Tamás Lajos oktatási ombudsman által felajánlott Töltőtoll díjat Kassay Anna román-magyar-szerb koprodukcióban készült, Mari című kisjátékfilmjének ítélte a zsűri.

Ez is érdekelheti

Pénteki kultúrrandi Hatházi Rebeka jelmez- és díszlettervezővel

Eleinte újságárus szeretett volna lenni, de a téli hideg miatt inkább más utat választott. Színésznek is készült, aztán jelmez- és díszlettervező lett, fiatal kora ellenére sokféle előadás látványvilága kötődik már hozzá, és úgy hozta az élet, hogy idén egy nagyjátékfilm fontos szereplőjeként is kipróbálhatta magát. Ezen a héten Hatházi Rebekával kultúrrandiztunk.

Gyimesi Anna Affrikáta című alkotása nyerte a 31. marosvásárhelyi Alter-Native Rövidfilm Fesztivál fődíját

Magyarországi film, Gyimesi Anna Affrikáta című alkotása nyerte idén a marosvásárhelyi Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál fődíját.

Román film nyerte a marosvásárhelyi Alter-Native rövidfilmfesztivál fődíját

Egy román film, Andrei Epure Talán a sötétség eltakar című alkotása nyerte a marosvásárhelyi Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál fődíját.