Október közepén mutattátok be A Mester és Margaritát, hogy sikerült az első előadás?
A visszajelzésekből azt sz?rtem le, hogy nagyon szerette a közönség, nagyon szépnek, sűrű előadásnak tartja, komoly színházi sikernek éreztem. Kíváncsian figyeltem a jeleneteket. De igazából kevesebb jut el hozzám, mint azokhoz, akik nagyobb részt vállalnak az előadásban. Én ugyanis két jelenetben játszom összesen, bár így is próbálom az előadás ütőerén tartani a kezemet, igyekszem minél többet belehallgatni, belenézni az előadásba.
A Vígszínházban a főszerepek után tudatosan a mellékszerepekben lépnek színpadra a színészek, hogy aztán a következő évadban ismét visszatérjenek a nézői figyelem középpontjába.
Szerintem jól van ez így. Egy társulat életében az az optimális, ha nem mindig ugyanaz a két-három ember játssza a nagyobb szerepeket. A Vígszínház álláspontja, hogy míg az egyik darabban az egyik színész játszik főszerepet, és a többiek segítik a munkáját, addig a másik darabban ez megfordul. Átgondolt, szándékos törekvés ez a színházunkban.
Neked pedig bőven kijutott a főszerepekből mostanában: A lovakat lelövik, ugye? című darabban a főszereplő Robit alakítod, a Jóembert keresünkben pedig Eszenyi Enikő mellett játszol. Van kedvenced?
Nehéz eldönteni, melyiket is szeretem jobban a másiknál. Nagyon szeretem a Jóembert, amit Michal Docekal rendezett, aki A Mester és Margaritát is színre vitte. Az előbbiben Szunt, a pilótát játszom. Szeretem a Revizorban a tisztviselő, Ivan Hlesztakov szerepét. Talán ez a kettő, ami a legkedvesebb, de azt hiszem, nem hazudok nagyot, ha azt mondom, hogy mindegyiket.
Válozik a sorrend az évek alatt?
Persze, ha az ember valami újabb jót játszik. Nekem az utolsó ilyen élményem A revizor volt, azt még nem váltotta le más.
Vágyakozol a főszerepek után?
Aki színészként azt állítja nem, az szerintem nem mond igazat. De igazából nem a főszerep a fontos, hanem hogy izgalmas legyen egy szerep. ?s ezzel kapásból ellent is mondok magamank. Fontosabbnak tartom, hogy változzon a karakter, legyen íve, fejlôdése a figurának. Amikor ugyanolyan marad, akkor mindegy, hogy kicsi vagy nagy. A főszerep esetében az ember sokat van színpadon, sokat és sokfélét játszhat.
A Jóemberben is megtaláltad ezt az ívet?
Persze. Látunk egy férfit, aki mindenben kudarcot vallott és elkeserdésében feladná az életét. Innen indul a története. De egy lehetséges szerelem, és egy jobb, tartalmasabb élet reménye mégis kihúzza a bajból. Látjuk a küzdelmét az álmaiért, majd a meghasonlását, és az érzéketlenné válását. Látjuk a szerelmének különbözői stádiumait, a kapcsolatának feláldozását, az igyekezetét, hogy saját magának és az anyjának bebizonyítsa, érdemes a szeretetre és az elismerésre. A revizorban is óriási változást látunk: az éhhalál szélén tengődő, csavargó, nulla önbecsülés? Hlesztakov a félreértések hatására már-már saját maga szemében is egy köztiszteletben álló emberré válik.
Miként készülsz egy karakter megformálására?
Próbálom megkeresni, hogy a saját szemszögéből miért van igaza a karakternek, mik a céljai, mi alapján hozza a döntéseit.
A Radnótiban töltött pár év után szabadúszó voltál, csak pár évvel később szerződtetett a Vígszínház. Unod már azokat a kérdéseket, melyek ennek az időszaknak a nehézségeit feszegetik?
A munkám természetes velejárója, hogy a szerepekről és a társulatokban eltöltött évekről kérdeznek, és nyilván, ahogy telik az idő, változik a dologok megvilágítása is. De még mindig úgy gondolom, hogy egy nagyon fájdalmas időszaka volt ez életemnek, ami remélem a hasznomra vált.
?Előadás után mindig megnézem a tekinteteket. Nagyon kíváncsi vagyok, mennyire tetszett, hogy érezték magukat, rengeteg információhoz hozzájut az ember ilyenkor. Az érdeklődésnek sűrűsége van. Az elôadás alatt próbálok elvonatkoztatni, mert különben zavarba jönnék, ilyenkor azt képzelem, hogy beraknak egy negyedik falat.?
Mit tanultál ebből a nehéz időszakból, amit máig nem felejtettél el?
Hogy minden nezôpont kérdése, a dolgok változnak, kiszolgaltatott szakma a színészet, mindig mindenért küzdeni kell, egyszer minden elmúlik, a bizalom az egyik legnagyobb dolog, amit kaphat illetve adhat az ember, és hasonló közhelyek.
Egyre több filmben játszol: befejeződtek a Kossuthkifli forgatásai, láthattunk a Munkaügyekben, év elején mutatták be a Megdönteni Hajnal Tímeát, most pedig a Fapad című legújabb sorozatban tűnsz fel.
Nagyon szeretek forgatni. A film és a színház két teljesen más munka. A forgatás az rövid koncentráció, nagy kisülés, szoktam mondani: pár másodpercre megnyílik egy alternatív valóság, a színház pedig egészen más tempójú, másként felépített, hosszadalmasabb folyamat. Hogy mennyire lenne meg az egyik a másik nélkül, azt nem tudom. De arra a kérdésre tudnék válaszolni, ha nem lenne egyik sem, az mennyire lenne rossz az életemben. Mert nagyon szeretek jatszani, a szó szoros értelmében, mint gyerekoromban, azt képzelni, én most más vagyok, mint a valóságban.
A Fapadban egy pilótát játszol, aki igencsak el van telve magától. Jó érezni, hogy ezt következmények nélkül teheti valaki?
Azt volt jó érezni, hogy bármit lehet. Nincsenek szabályok. Annyi hülyeség jár állandóan a fejemben és ez most szabad utat kapott.
Ismered ezt a folyamatot jól, éppen a Kossuthkifli miatt léptél ki Munkaügyekből. Oda nem térsz vissza?
De-de. Most lesz egy epizód, amelyben Tóvári Tamás visszajön Belgiumból, hogy revíziót tartson, még a nyár elején vettük fel ezt a részt. Egyébként nincsen szó arról, hogy visszatérjek, főleg hogy már elindult a Fapad. Remélem sikeres lesz, és még pár évad leforog a mostani részek mellé. Szerintem szenzációs a történet, nagyon viccesek a helyzetek, nagyon ki vannak találva a karakterek. A Munkaügyekből forgattam 55 részt, az már nagyon sok, nagyon szerettem játszani benne, de az is nagyon jó, hogy két éve másban szerepelek.
Egy színháznál hasonló újdonságot tartogat a következő évad.
Pontosan. Fontos, hogy az ember ne ugyanazt nyomja éveken keresztül, hanem izgalmas kihívások kövessék egymást.
Szerepeltél egy osztrák produkcióban, kipróbáltad magad külföldön.
Nem igazán, nem próbáltam ki, mert az csak egy véletlen volt. Volt egy osztrák low budget nagy játékfilm, aminek az egyik producere magyarként ?gy gondolta, hogy egy magyar színész bevonásával tudja biztosítani a film leforgatásához szükséges pénzösszeg egy részét. Idegen nyelven nagyon keveset játszottam eddig.
Vonz azért a külföldi szereplés?
Ugyanannyira vonz, mint itthon egy jó szerepet eljátszani. Bár biztos érdekes lehet egy olyan produkcióban szerepelni, ahol a pénztelenség nem különbözteti meg hátrányosan a filmet. Kipróbálnám, de úgy gondolom, magyar anyanyelvűként, nem sok esélyem van erre, de hát ki tudja.
Ezek szerint nem voltál még olyan produkcióban, ahol ez ne szabott volna gátat?
Szerintem kevés pénz van a magyar filmekre, még akkor is, amikor egy film 200 millióból készül: a kamerák, a lámpák bérlése ugyanannyiba kerül, mint szerte a világban, az egy fix áras dolog. Amin spórolni lehet az a színész, a marketing és az idô. Ha nagyon meghúzza az ember a nadrágszíjat, akkor le lehet forgatni egy filmet ennyi pénzből. De sokkal többet is el lehetne költeni, ami aztán a minőséget és a színvonalat emelné. Gondolok itt a film utómunkájára, vagy a vizuális effektekre, vagy egyszer?en több frogatási idôre.
Láttad már a KOSSUTHKIFLIT ?
Nem. Most beszéltem nem rég Rudolf Péterrel, mondta, hogy két-három hét múlva nagyjából kész lesznek a vágással, és megnézhetem. Az után kerül az anyag a videóeffekt-asztalra, elkezdik feltölteni a háttereket, megrajzolni a varázslatokat. De már nagyon kíváncsi vagyok.
Eredetileg ősszel került volna adásba.
Igen, de mivel összesen 312 perchez szükséges anyagot forgattunk, és nincs még egy éve, hogy véget ért a forgatás, és ez több mint négy hónapig tartott, illetve rengeteg anyag született, lehetetlen vállalkozás lett volna befejezni, de talán, ha nem egy vágó dolgozott volna rajta, hanem tíz, és nem egy vizuális effektes, akkor lehet, hogy más lenne a helyzet.
Hasonló produkcióban nem szerepeltél még, hogyan készültél rá?
Amíg élek, nem felejtem el ezt a forgatást, ez volt életem egyik legnagyobb szerepe és élménye. A KOSSUTHKIFLI fényreklámként világít az emlékeim között. Ha szerencsés vagyok, jönnek még nagy volumenű filmek, de nem hiszem, hogy ilyen kaliber? még érkezik. Május 1-jén írtam is egy sms-t Rudolf Péternek, mert akkor volt egy éve, hogy felhívott, menjünk neki együtt ennek a kalandnak, és én azóta be vagyok zsongva tőle.
?Azt gondoltam, nem érdekel a kritika, és nem is, amig meg nem írják. Dolgozom azon, hogy ne érintsen meg, de még nem tudok kellô távolságot tartani. Ezért megpróbálom nem olvasni őket. Ha nem tudok róluk, ez sikerül is. Törekszem, hogy ne okozzon zürzavart a fejemben, nehogy emiatt elkezdjek máshogy gondolkodni szerepekről. Molnár Gál Péter egyszer azt írta Az ideális férjről, a Radnóti Színház előadásáról, hogy Lengyel Tamás tavaly óta sokat erősödött ? én voltam a főszereplő, a cselekmény hajtórugója, végig beszéltem az elôadast. Bár a mellizmom tényleg sokat fejlôdött abban az évben, de azt gondoltam, nemcsak azt domborítottam ki az elôadásban.
Ezért úgy éreztem, nem m?ködnek elég pengén a gondolatok, és muszáj valahogy csiszolni, fölgyorsítani az agyam. Természetesebbé tenni Oscar Wilde-ot. Frappánsabbá, humorosabbá. Nehogy gulyásíz?vé váljanak a bon mot-ok. Kritikus vagyok magammal, és azt hiszem, nem félek beismerni, ha valami nem sikerült.
Tudtad előre, hogy más lesz ez a forgatás? Ilyen típusú sorozatban még nem szerepeltél, és a kosztümös film is újdonság volt a számodra.
Nagyon nagy mennyiségű szövegről volt szó, gyors volt a tempó, nehéz volt a nyelvezete, kellett, hogy beszívja az agyam és természetesen tudjam kimondani, ezert 2-3 héttel elôre próbáltam tanulni. Ezenkkívül a kard, mint szokatlan tartozéka egy mai férfinak, okozott problémát, hogy ott fityeget az oldalamon. Ezért amikor megkaptam a ruhát, úgy próbáltam akklimatizálódni, hogy mindig felkötöttem az oldalamra, és abban vacsoráztam, próbáltam meg főzni, a teendôket végezni otthon. Mert lakáson kív?l ugye, milyen hülyén nézett volna ki? A cél az volt, természetesen viseljem, ne essek hasra benne a második lépésnél. Hát néha az elsônél estem. Továbbá próbál az ember egy kicsit rápihenni a feladatra, mert tudja, három-négy hónapon keresztül állandóan forgatni fog. Öt órakor keltünk, hogy benne maradjunk a nappalokban. Próbáltam kiszellőztetni a fejemet, gondolkodni a karakternek a szerethető oldalán. Mert elég arrogáns a könyvben, nagyon szélsőségesen reagál mindenre, nagyon indulatos, agresszív. Van benne valami bumfordiság, ügyetlenség, de közben ég a vágytól, hogy valami nagyot alkosson, tegyen valamit a hazáért.
Állítólag Rudolf Péter kitűnő hangulatot teremtett a forgatások alatt.
Péternek kiváló a humora, de ugyanakkor nagyon koncentráltan dolgozik. Elképesztôen kreatív leny?gözôek az asszociációi, fantasztikus ritmusban és fordulatszámon pörög az agya, nagy intenzitással keresi a karakterek igazságát.
Dolgoztok még együtt a jövőben?
Azt gondolom, ha az ember büszkén és elégedetten tekint vissza egy munkájára, amiben a szereplők kölcsönösen tudták formálni egymást, rendezőként pedig a színésztől azt látod, amit te szerettél volna, akkor megmaradhat az érdeklődés. De ez még mindig nem jelenti azt, hogy következő alkalommal együtt dolgoztok, mert az egy másik film, egy másik karakter, más energiák, más hangulat szükséges, és lehet, hogy egyáltalán nem passzolsz a képbe.
Volt olyan szerep, amire nagyon vágytál, de nem kaptad meg?
Van egy-két szerep, amiről lecsúsztam, de most már látom, hogy miért nem engem választottak.
Honnan gyűjtesz plusz energiákat egy szerep megformálása előtt?
Akkor van szerintem szükség mindehhez plusz energiaforrásra, ha az ember valami nagyon unalmas dolgot csinál, ami megerőltető számára, de én halál izgalmas dolgokkal foglalkozom. Ezért mindenhova kedvvel érkezem. A Mester és Margaritánál például annyira szeretem Lajos Andrással a közös jelenetünket. Egy komplett bohóctréfa, a részleteit kitalálni, annak a ritmusát próbálni, hatalmas élmény volt. Nagyon szerencsés vagyok, mert nem csak azt csinálhatom, amit szeretek, hanem azok sziporkázó és színvonalas dolgok is egyben.
Mi lesz a következő szereped?
Most kezdődik el a Két úr szolgája próbája a Pesti Színházban, amiben még nem tudom, hogy mit játszom, de azt igen, hogy a Gothár Péter rendezi, akivel párszor már dolgoztunk együtt. Elképesztő rendező, egy nagyon izgalmas próbafolyamat, kreatív és vicces előadás előtt állunk. Ezután pedig Baksa Imre kollégámmal, Cseh Judit rendezésében kerül színpadra egy spanyol szerzô roppant szórakoztató darbja, ami a BANKHITEL kérdését járjak körül (a darab címe is ez) meglehetôsen abszurd módón. Ezt a Sanyi és Aranka színházban fogjuk játszani.
Bodó Viktor rendezi a Vígben a Revizort, ti az egyetemen osztálytársak voltatok. Dolgozol még az akkori csapattal?
Annyira szerte szét vagyunk, hogy nem. Az első években csináltunk Csányi Sanyival egy Liliom előadást siketeknek, aztán amikor a Budapesti Kamaraszínházba szerződtem, akkor Dolmány Attilával volt két közös előadásunk, de Kovács Martina nemrég szült, Szamosi Zsófi Pintér Bélánál, Hámori Gabi néha az Örkényben, néha Németországban van, Bodó Viktor szerte a világban rendez, Csányi pedig a Thália Színház művészeti vezetője lett. Elválasztanak minket a színházak és az irodák. De nem is sodor össze az élet, annak dacára sem, hogy ezt, megesik néha, kifejezetten tervezzük. És szerintem a jelen pillanatban nincs is igényünk arra, hogy a volt osztály, mint alkotócsoport létrehozzon valamit. Ezt egy kicsit egyébként sajnálom, nagyon jó osztály voltunk, nagyon szerettük egymást. Ez most elmúlni látszik, de persze fontos, hogy az embert újabb és újabb impulzusok érjék, mert egyébként megsz?nik az inspiráció, megsz?nik a gondolat, begyepesedik az elme, fáradt és közönyös lesz.
(Fotó: Csákvári Zsigmond)
