Az itthon még nem ismert koncert november 13-án lesz a Budapest Sportarénában. ?Célunk, hogy egy lenyűgöző zenei és vizuális élményt nyújtsunk a közönségünknek, elhozva számukra a barokk zseni, Antonio Vivaldi műveit modern megközelítésben? ? mondják a valóban egyedülálló koncert szervezői.

 

64065-1464255700-andrej_tavasz

A mostani produkció 2015-ben 15 ezer néző előtt teltházzal debütált Prága legnagyobb koncerthelyszínén, az O2 Arénában, a szerző Michal Dvor?ák cseh zenész és producer, valamint a kiváló hegedűvirtuóz, Jaroslav Sve?cený együttműködésével és a híres japán művész, Kosuke Sugimoto vizuális megvalósításával.

 

 

A program érdekessége, hogy az ?alap? alkotók és szereplők mellett a koncert megálmodói az adott ország zenészeiből is kértek fel művészeket a szereplésre, valamint a világ legismertebb muzsikusai közül is hívtak zenészeket erre az unikális és sokrétű előadásra. Így idén a budapesti előadáson ? a közönség nem kis örömére ? fellép Tina Guo csellóművész, aki nem ismeretlen a hazai közönség előtt, hiszen legutóbb Hans Zimmerrel telt házas, arénás koncerten szerepelt Budapesten. Az elementáris erejű művésznő gyakorta kirándul a rock világában, és játszott olyan zenekarokkal, mint a Foo Fighters, együttműködött olyan hírességekkel is, mint Al Di Meola, Peter Gabriel, Carlos Santana vagy Stevie Wonder.