shutterstock_797516707.jpg

Leopárdcápák érkeztek a Nyíregyházi Állatparkba

Három leopárdcápával (Triakis semifasciata) gazdagodott a Nyíregyházi Állatpark gyűjteménye.

Az állatok a rotterdami állatkertből érkeztek, és a négyhetes karanténidő letelte, valamint az állatorvosi ellenőrzés után már megtekinthetőek a Jégvilág interaktív bemutató akváriumában – közölte Révészné Petró Zsuzsa, a park zoológiai osztályvezetője hétfőn az MTI-vel. Elmondta, nevével ellentétben a leopárdcápa a békésebb cápafajokhoz tartozik. Könnyen felismerhető karcsú testéről és a fekete nyeregszerű feltűnő mintájáról, valamint a hátán lévő nagy foltokról, ahonnan általános elnevezése is származik.

A Csendes-óceánban őshonos faj elsősorban 4–20 méter mélységben él a tengeröblökben és torkolatokban, ahol elsősorban polipokkal, rákokkal, kagylókkal, csigákkal és kisebb halakkal táplálkozik. Bár a faj a Természetvédelmi Világszövetség vörös listája szerint nem fenyegetett, lassú növekedése és vándorlási szokásai miatt, mely kis helyre korlátozódik, könnyen túlhalászható.

A most érkezett leopárdcápákkal együtt már tíz cápafajjal találkozhatnak a látogatók a Nyíregyházi Állatparkban.

Ez is érdekelheti

Aranykezű tamarinok hódítanak Debrecenben

Két fiatal nőstény aranykezű tamarin érkezett a debreceni állatkertbe a franciaországi La Vallée des Singes-ból.

Bivalyok, tevék, sörényes juhok és szürkemarhák költöztek a Biodómba

Bivalyok, tevék, sörényes juhok és szürkemarhák kerültek a Biodóm szabadtéri kifutóiba. Az állatokat péntektől már a közönség is megnézheti az új helyszínen.