Lépcsők a rock and roll mennyországba

Popkult

Az ország, a város egyszerre lépjen, nem akarok hiányozni, én sem, én sem – hív közös nagy sétára az első magyar breakszám, az 1983-as Lépjük a lépcsőt. Már ezért is megkerülhetetlen Fenyő szólóalbuma, a Miki, amely abban az évben jelent meg, amikor ő feloszlatta a kor legsikeresebb zenekarát, a Hungáriát.

A többi tag nem akart vele egyszerre lépni, kimentek nélküle Nyugat-Berlinbe fellépni, amire Fenyő annyira berágott, hogy azonnal szétzavarta a zenekart. Így jött létre a Dolly Roll, és ekkor bontakozott ki valóságos háború a Hungária romjain. A csapatból már 1982-ben lelépő Szikora Róbert R-GO nevű tropical formációja könnyen feltalálta magát a honi pop sivatagában csikidamos, tevés, pálmafás disztópiájával. A Dolly Roll szintén 1983-as, Vakáció című bemutatkozó lemeze pedig öt hónap alatt lett platina, így aztán mindenki arra volt kíváncsi, hogy az egykori főnök, Fenyő Miklós mit produkál ebben a látványos testvérharcban. Nos, alulmaradt a két másik produkcióval szemben, legalábbis ha csak a kereskedelmi szempontokat vesszük figyelembe. Ennek számos oka volt, de a legfontosabb talán az, hogy míg az R-GO és a Dolly Roll is afféle ellenvilágot hozott létre – Dollyék olaszos, nosztalgikus álomvilágot, az R-GO pedig a Rejtő Jenő-féle egzotikus, sivatagi társasutazást, azaz erős identitásra építettek –, addig Fenyő, hiába volt kísérő zenekara (Chips, Cherry and the Chaps), valójában egyedül vitte vásárra a bőrét. Ráadásul a Miki című album hangszerelésében ott folytatta, ahol az 1982-es, sokak számára csalódást okozó Aréna című Hungária-lemez abbahagyta.

Az Aréna rekordgyorsasággal lett aranylemez, sokan mégsem tudtak mit kezdeni az ötvenes évek szocreál koncepciójára építő, nagyon is kreatív albummal. Bár a Hungária fő művéről van szó, kétségtelen, hogy az ötvenes évek életképei, tárgyi rekvizítumai, komikus jelenetei inkább az új hullám felé hordtak, mint a slágerparádék felé. A Dolly Roll bemutatkozása épp ennek ellenében ment rá a digós, tengerparti szerelmeket, a napfényt, a strandolást tematizáló slágervilágra. Fenyő dacosan folytatta az autentikus rockabilly felé tett lépéseket, míg a Hungária utódzenekarai jobban figyeltek arra, hogy egykori közönségük valójában mit akar hallgatni. A magyar pop második nagy beszólását halljuk a Miki lemezen, rögtön a nyitó, Viva Rock and Roll című dalban: Hazudik, aki nyomja az irigy szöveget. Egy szívességre jöhet, egyebet nem tehet. / Azért is még a Rock and Rollt.

Az első nagy beszólás természetesen a sokak szerint Vitraynak címzett Ne gondold, ó, ne, hogy tied a világ… kezdetű Illés-dal. A Miki heroikusan megbukott a két riválissal szemben folytatott versenyben, ugyanakkor Fenyő szólólemezén ott van az a hat dal (Viva Rock and Roll, Rendezd át az iskolát, Légy ma éjjel a társam, C’est la vie, Lépjük a lépcsőt, Angyali szerelem), amelyek betonbiztos alapjai lehettek volna egy következő Hungária-lemeznek. Ugyanakkor létszám felettiek a közepes dalok, és ez a slágerparádéhoz szokott közönséget zavarba hozta. Ha együtt marad a Hungária, nem lett volna szükség töltelékdalokra, mert Novai Gábor, Kékes Zoltán, Fekete Gyula hozzátették volna a magukét, és teljes lett volna a tánczenei koktél. És míg a Dolly Roll és az R-GO erős egyéniségekre épített, addig Fenyő egyedül nem tudta újból megépíteni a rock and roll vidámparkját, a részint nemzetközi zenészcsapat (Chips: ének, vokál; Cherry: ének, vokál; Butch Rudow: gitár; Billy Bob Howell: dob; Barney Weinberger: zongora; Herbie H. Heart: szaxofon; Rockin’ Jonny Dee: basszusgitár) arctalan maradt.

Pedig a mai füllel hallgatva is frissnek tűnő albumot a slágerei mellett a szellemes szövegei adják el, annak ellenére, hogy a Rendezd át az iskolát megszólalásai jófejkedő KISZ-titkárosak: Azért valamit tenni kell, / a tanév lazábban teljen el, / és többé ne legyen az csoda, / ha szívesen jársz oda. / Rendezd át, hát az iskolát, / nem száll a sült galamb, / ne tátsd a szád… Ennél sokkal vagányabb a Légy ma éjjel a társam, amely első osztályú Hungária-sláger lehetett volna, ha Fenyő nem rúgja ki zenésztársait. Egyenes voltam, mint a cövek. / Én hülye ihattam rá vizet. / Azt hitte, hinta csak a szöveg, / s naponta lökök néhány ilyet… Az érzelmes dalnak finoman szólva is erős a szexuális töltete, ahogy sok más Hungária-számnak is (vö. például a Duci Juci című dal felütésével: A jampecok a Chevroletben agyba-főbe nyomják a dudát. […] Mindened tömény, / Erre bukom én…). Szintén a romantika és a szexualitás egymásba játszására épít a Volt és lesz című tradicionális táncdal: Volt, naiv gyermeki lelkesedés, / Volt, érett-felnőtt felfedezés, / Volt, de a három perc lejárt, / Dobj be egy érmét újra hát. Az album egyik nagy innovációja a keveréknyelven való megszólalás, ami később az underground zenekaroknál lett jellemző (vö. a Sexepil What Do You Say című dalával vagy az Európa Kiadó Küldj egy jelet című klasszikusával), sőt Fenyő az angolt a némettel is mixelte a vicces című Twistin’ at the Hot Dog Stand szövegében: Give a kiss for a Chips / Give a Penny for a Cherry / Kiss, Penny, Chips, Cherry, oh! / Mr. Rock and Roll / Du bist einfach toll / Komm her und lass Dich sehen / Wir wollen mit Dir zum Hot Dog Stand rübergehen…

Szóval ha Fenyő nem lett volna annyira dacos, és nem akart volna a félig kész, a feloszlás után megjelent Hungária-album, a Finálé? mellé azonnal új anyagot írni, szóval ha vár még néhány hónapot, hogy csiszoljon a dalokon, izgalmasabb lett volna a végeredmény. Így csak egy titokzatos, félig elveszett lemez lett a végeredmény, amely azzal vonult be a magyar poptörténelembe, hogy a Lépjük a lépcsőt lett az első breakzsánerű felvételünk. De megemlékezhetnénk az Angyali szerelemről is, amely az életmű egyik legjobb darabja, s benne a disszidálással összefüggő, tabusított menedékjog kifejezés: Egy rizi-rozoga teherautóban, / egy világvárosi éjszakán / Két házibuli-szökevény: te meg én / menedékjogával élni kíván…

Az egyik szökevény biztos, hogy Fenyő, akinek voltak még szökési kísérletei ezután is. Ilyen volt az 1984-es breakalbuma, a Jól nézünk MIKI, a leginkább rockabillys, óriási bukást hozó 1985-ös új Hungária-albuma, a Van, aki forrón szereti, majd a kétes értékű, a Modern Talking imázsát újrahasznosító Modern Hungária is.

Fenyő Miklós: Miki, Hungaroton, 12 szám, 40 perc

Nyitókép: Fenyő Miklós 1985-ben. Fotó: MTI / Pintér Márta

Megjelent a Magyar rocktörténet című képregénysorozat első része, amely a ’60-as, ’70-es éveket, a magyar rock hőskorát mutatja be. Írta: Kántor Mihály. Rajzok: Szabó Csaba és Fritz Zoltán. Művészeti vezető: Futaki Attila. Előszó: Jávorszky Béla Szilárd. A kiadvány fő támogatója a Petőfi Kulturális Ügynökség.