A több mint 3,2 milliárd forint értékű fejlesztés a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram keretében uniós és hazai források felhasználásával 2022 nyaráig valósul meg.

György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért
felelős államtitkára az alapkőletételi ünnepségen elmondta: a Nemzeti
Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram keretében összesen 60 milliárd forintból
nyerik vissza régi szépségüket a magyarországi várak és kastélyok.

Hozzáfűzte: a soproni Múzeumnegyed-projekt során a város
főterén álló, már múzeumként működő Fabricius-házat, az egykor lakóházként
funkcionáló Tábornok-házat, valamint a Storno-házat kapcsolják össze úgy, hogy
azok belülről átjárhatók legyenek, egyetlen múzeumi egységet alkossanak.

Az államtitkár szavai szerint a fejlesztésnek köszönhetően tovább gazdagodik Sopron kulturális kínálata és növekszik turisztikai vonzereje is.

György István beszédében megemlítette, hogy Sopronban
jelenleg 14 projekt megvalósítása zajlik a Modern Városok Program keretében, a
térség kisebb települései pedig a Magyar Falu Program keretében újulhatnak meg.

Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram miniszteri biztosa az ünnepségen szólt arról, hogy a projekt részeként helyet kap itt egy újkori kőtár, valamint Sopron és a korona címmel nyílik egy kiállítás is, amely arra emlékeztet, hogy több magyar király is kapcsolatba került a várossal, sőt Sopron egykor koronázás helyszíne is volt.

Fotó: MTI/Nyikos Péter