Egy korábbi interjújában elárulta, hogy gyerekkorától voltak az életében nagy álmok és fellángolások, többek közt állatorvos szeretett volna lenni. Később ironman triatlonistaként a sportra hajtott rá. Hogyan döntött mégis a színészet mellett?

A színészmesterséget nem fellángolásként éltem meg. Hétéves koromban csatlakoztam az iskolai színjátszó szakkörhöz, ugyanekkor tekvandóedzésekre is elkezdtem járni, de végül nyolc év után győzött a színház. Akkoriban vált a színészet a mindennapjaim természetes részévé. Örömteli játék volt, és már akkoriban is sokan mondták, hogy van tehetségem hozzá.

Jenei Judittal László Miklós Illatszertár című vígjátékában a Móricz Zsigmond Színházban (2017)
Fotó: MTI/Balázs Attila

Emlékszik az első szerepére?

Az volt a darab címe, hogy Bolondos királyság, királyi bolondság. Ebben több szerepet is játszottam. Ami a nagy fellángolásokat illeti, szélsőségekre hajlamos ember vagyok: ha valami nagyon megtetszik, rögtön szeretnék azzal foglalkozni. Például egyszer láttam egy sakkozásról szóló filmet, és annyira erősen hatott rám, hogy elhatároztam, én leszek a világon a legjobb sakkozó. Mindig valami emberfeletti teljesítményt tűztem ki célul. Valószínűleg attól féltem, hogy csak akkor fogadnak el, illetve kapom meg a kellő figyelmet és szeretetet, ha valami óriási teljesítménnyel kápráztatom el a környezetemet.

18 évesen felvételizett a Színművészeti Egyetemre, de a harmadik rostán kiesett. Akkor Novák Eszter úgy látta, hogy éretlen még a pályára. Azt a tanácsot kapta, hogy „éljen, gyűjtsön tapasztalatokat”. Megfogadta a tanácsot?

Hát meg. Az elutasítást csapásként éltem meg, hiszen korábban úgy éreztem: lehetetlen, hogy engem ne vegyenek fel. Ettől egy kicsit megcsúsztam, de utólag örülök, hogy így alakult.

A következő lépés az volt a pályáján, hogy felvették a Pesti Magyar Színiakadémiára. Ott tanulta meg, hogy mit jelent színházban létezni.

Már az elején közölték velünk, hogy a színház hierarchikus intézmény, és hogy a helyünk a takarítóké alatt található, ennek tudatában mozogjunk a színházban. Aki szembejön, ahhoz oda kell menni, köszönni kell neki, és bemutatkozni. Ha valamelyikünk véletlenül fütyörészett a folyosón, annak a fejére koppintottak, mondván:

„Kisfiam, ez nem kocsma, hanem templom.”

Ez az alázat volt az első, amit meg kellett tanulni. Megismerkedtünk olyan fogalmakkal, hogy ügyelő meg hívó, és megtudtuk, hogyan épül fel egy próba.

A Túl zajos magány című előadásban
Forrás: Móricz Zsigmond Színház

Az akadémia után a Kaposvári Főiskola Művészeti Karára került, majd a Csiky Gergely Színházhoz szerződött.

Három évet töltöttem ott, aztán a színház újonnan kinevezett igazgatója, Rátóti Zoltán és Bérczes László úgy döntött, nem kíván tovább foglalkoztatni.

Mi volt az indok?

Nem nagyon volt indok. „Nem gondolkodnak bennem”, és kész. Előtte nem sokkal diagnosztizáltak nálam bipoláris depresszív zavart. Épp kezdtem megerősödni, amikor jött az „elbocsátó, szép üzenet”…

Szerintem ez a „betegség” is olyan, mint sok minden más az életben: tőlünk függ, mit hozunk ki belőle. Érdemes a legjobbat. Sajnos a légtornászokkal ellentétben a színészeknek nincs védőhálójuk. Pedig szerintem szuper lenne, ha minden színház tudna biztosítani a színészeknek pszichológust. Nekünk az idegrendszerünk a munkaeszközünk. Estéről estére át kell élnünk, hogy a szerepünk szerint meghal az anyánk vagy elhagy a szerelmünk. Ez iszonyatosan megterhelő. Akadnak bőven, akik az alkoholra, a drogokra bízzák a levezetést, pedig például a sport, a meditáció is lehet megoldás. Sok idő volt erre rájönnöm, még több kipróbálnom. És még annál is több beépítenem a mindennapjaimba.

Horváth Sebestyén Sándorral Molière Tudós nők című darabjában (2016)
Fotó forrása: Móricz Zsigmond Színház

Úgy tudom, az elbocsátása után hazaköltözött a szüleihez.

Igen. Legyőzött a depresszió. Egy évet töltöttem otthon élmények, kereset, emberek társasága nélkül, kilátástalan szürkeségben.

Hogyan lépett túl ezen a nehéz időszakon?

Az orvosi segítségtől és a gyógyszerektől nem szabad félni. Az egyik orvosom azt mondta: „Ha valakinek eltörik a karja, azt begipszelik, ha pedig a lelke törik el, akkor azt kell rendbe tenni.” Meg kell tanulni középen élni, és tudatosnak maradni a kilengések közben. Nem könnyű. Évekig tart, de megéri.

Művészi pályájának következő állomása a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház lett. Hogyan került ide?

Hét évvel ezelőtt a színház akkori igazgatója, Tasnádi Csaba hívott, aki nagyon kedvelte a Kaposváron végzett színinövendékeket. Sok osztálytársam (köztük legjobb barátom, Rák Zoltán) már itt volt szerződésben. Biztos vagyok benne, hogy az ő véleményük is segített Csabának abban, hogy végül szerződést ajánlott. Mégis vegyes érzelmekkel jöttem ide.

A Balta a fejbe című darabban.
Forrás: Móricz Zsigmond Színház

Mitől tartott?

Hogy visszatérnek a régi görcsök és félelmek. De nem sok időm maradt az agyalásra: egyből bedobtak a mély vízbe. Azonnal két darabot kezdtem próbálni párhuzamosan, az Óz, a nagy varázsló címszerepét, valamint a Tűzoltó leszel s katona! című darabot. Kezdetben újra átéltem azt a szorongást, hogy alkalmatlan vagyok a pályára, de a visszajelzések ennek az ellenkezőjéről szóltak. Ez sok erőt adott.

Lehet azt mondani, hogy hazatalált ebben a közösségben?

Ez erre az elmúlt nyolc évre mindenképpen érvényes, aztán majd meglátjuk, mit hoz a jövő.

A Padlás című előadásban Kaposvárott

A járványos időszakot hogyan vészelte át?

Három hullámból egyet sikeresen meglovagoltunk a feleségemmel, a másodikban viszont elkaptuk a fertőzést, és 44 napra karanténba kerültünk a lakásunkban. A bezártságot nagyon rosszul viseltük – ennyi idő egy kastélyban is sok lenne. Ilyen helyzetben rendkívül fel tud értékelődni már egy rövid séta is.

Egyszer azt nyilatkozta, hogy udvarlós típus.

Inkább úgy fogalmaznék, hogy romantikus vagyok. Engem egyszerűen letaglóz a szépség, és ahogy öregszem, egyre több mindenben meglátom.

A Hairben
Fotó: Karádi Nóra

Unatkozni szokott?

Már nem. Nincs időm rá. Annyi mindent szeretek csinálni! Most zongorázni tanulok, és a hegedűm is vár otthon. Angolul is tanulok egy ideje, ott a sport… Hosszú lenne felsorolni, de a legfontosabb mégis a feleségemmel töltött idő. És persze várnak a szerepek: a Kripli, a Szentivánéji álom, a Legénybúcsú és amit nagyon várok: az Idétlen időkig című film színpadi adaptációjának főszerepe. Úgy érzem, bőven van dolgom az életben.

Nyitókép: Gulácsi Tamás A kripli című darabban. Forrás: Móricz Zsigmond Színház