Elkezdődött az Őze Lajos Emlékház kialakítása Szentesen, az intézmény alapkövét hétfőn, a színész születésének 85. évfordulóján rakták le.

Őze Áron, Őze Lajos fia az ünnepségen hangsúlyozta, az
emlékház sehol máshol nem állhat, mint Szentesen, édesapja szülővárosában.

A munkálatok kezdetét jelképező időkapszulába került Ady Endre Az ős Kaján című versének egy részlete, amelyet Őze Lajos egész élete során igyekezett minél jobban elmondani, és helyet kapott benne egy birkakolomp is, amely egykor a színész szentesi szülőházának nyári konyhájánál lógott. A fémhengert egy-egy pohár keverttel locsolták meg, az Őze Lajostól a Megáll az idő című film kocsmajelenetében elhangzó, azóta szállóigévé vált „Azért ezt a kevertet még nem tudták elrontani, mi?" mondatot felidézve.

Nátyi Róbert művészettörténész, az állandó kiállítás vezető kurátora úgy fogalmazott, eljött az idő, hogy emlékház mutassa be a 20. század egyik legjelentősebb magyar színészének életútját. A tárlaton szereplő relikviái – amelyek a család mellett az Országos Színháztörténeti Múzeumból érkeznek – közelebb hozhatják majd Őze Lajos alakját a látogatókhoz. A korszerű muzeológiai technikák azonban ennél lényegesen többre is lehetőséget adnak: felidézik azt a hatást, amelyet Őze Lajos gyakorolt színészként a közönségre.

A Koszta József Múzeum új kiállítóhelye a tervek szerint október 21-én, Őze Lajos halálának évfordulóján nyílik majd meg.

A nyitóképen Szabó Zoltán Ferenc, Szentes polgármestere és Őze Áron Jászai-díjas színművész időkapszulát helyeznek el a készülő Őze Lajos Emlékháznál Szentesen. Mögöttük Kiss Csaba István, Szentes alpolgármestere, Őze Gábor, Őze Lajos gyermeke, Gajdó Tamás színháztörténész és Auksz Éva színművész, Őze Áron felesége.

Fotó: MTI/Rosta Tibor