letoroltrajzok2_600x429.png
Csáki László és Csőre Gábor

Nem más, mint Csáki László Balázs Béla-díjas dokumentum- és animációsfilm-rendező. A letörlést azonban nem úgy kell elképzelni, mint rongálást, ugyanis a krétával készült animációs filmeknél a munka ezen fázisa teljesen normális folyamat. A fekete alapra rajzolt krétakreációk ugyanis egy-egy jelenethez nyújtanak segítséget, inkább skiccek, mint önálló műalkotások. Legalábbis eddig így vélekedtek erről a szakmabeliek. Teljesen normális folyamatnak számít, hogy gondosan megrajzolnak egy alakot, egy jelenetet, majd amikor a következő szakaszhoz érnek, azt törlik és a táblára máris újabb alkotás kerül, a jelenetek pedig így épülnek fel szép lassan. Hiába áll össze később egy egésszé a rajzok sokasága, önmagukban nem maradnak fent ezek a krétaskiccek. Csáki László azonban megörökítette ezeket a munkafázisokat, és minden egyes alkotásról készített egy fekete-fehér analóg nagyítást, amelyeket most Letörölt rajzok címmel állítottak ki a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.  

Bár Csáki László fő profilja a mozgókép, nagyon különleges alkotóról van szó, aki szinte mindenben meglátta és a mai napig meglátja a lehetőségeket. Éppen ezért örökítette meg ezeket a rajzokat is, hiszen a világunk is egy-egy képkockából épül fel, ahogyan a filmek is, és minden darab legalább olyan értékes ? ha nem értékesebb ?, mint az összes darabka együttvéve. A Letörölt rajzok a 2015 és 2017 között elkészült krétarajzokat foglalja össze. Találhatóak közöttük rendkívül erős társadalomkritikák, de egy-egy élethelyzetet bemutató jelenetek és általános érvényű igazságok is, mint például a Tudok egy rövidebb utat című kép, mely tökéletes példa arra, hogy aki tud egy rövidebb utat, az az esetek nagy többségében egyenlő a jóval hosszabb, rögösebb és garantált eltévedést biztosító úttal.

A tárlat további különlegessége, hogy a nagyközönség először itt láthatja Csáki László legújabb rövid animációs filmjeit. A három, csaknem kétperces alkotást folyamatosan játsszák a kiállított alkotások mellett. Mindegyik rövidfilmet Fehér Béla Tengeralattjáró Révfülöpön című novelláskötete ihlette. Csáki László a tárlat bemutatóján ugyanis elmondta: bár csak két éve találkozott először Fehér Béla munkáival, nagyon mély benyomást tettek rá ezek a történetek. Fehér Béla 2015-ben megjelent kötete ? amelyről azt mondta: egyben az utolsó is ? Örkény István tiszteletére íródott és hasonló stílusú egypercesekből áll össze, amelyeket most animáció formájában is megtekinthetnek az érdeklődők. A tárlatot Csőre Gábor színművész nyitotta meg, aki a kisfilmek szinkronhangja is volt, és aki már régóta dolgozik együtt az animációsfilm-rendezővel.

Csáki László a ?90-es évek végén kezdett el krétarajzokkal foglalkozni. Leginkább Vértes Marcell animációi ihlették meg, aki a két világháború között készített ezzel a krétatechnikával humoros történeteket filmhíradók számára. A módszer rendkívül egyszerű, kissé hajaz a filmek negatívjaira, de bármennyire is letisztult ez az alkotói módszer, rendkívül kifejező is, melyre a Letörölt rajzok című kiállítás a legjobb példa, amely megmutatja: ezek a krétaművek önmagukban is művészi alkotások, nem csak animációként állják meg a helyüket. Csáki László 2001 óta rendez kiállítást különböző krétarajzaiból és egyéb alkotásaiból, melyek elérhetőek honlapján is a már említett ? legújabb ? animációs rövidfilmjeivel együtt.

A Letörölt rajzok című kiállítás ingyenesen látogatható a Capa Központ Project Room termében június 12-éig.

Fischer Viktória

Fotó: Capa Központ