Létrejön a lengyel-magyar perszonálunió

Egyéb

Az 1339-ben kötött örökösödési szerződés értelmében Nagy Kázmér 1370. november 5-i halála után 12 nappal, november 17-én Nagy Lajos fejére került a Piastok koronája. A magyar-lengyel szövetség I. Károly óta az Anjou-politika rendíthetetlen pillére volt. A két család rokoni kapcsolatban állt: I. Károly Erzsébetet, Nagy Kázmér nővérét vette feleségül. Később fiúk, Lajos, és gyermektelen nagybátyja között szoros együttműködés alakult ki. Lajos címe szerint Magyar- és Lengyelország királya lett, a két országot a közös uralkodó személye kötötte össze, azaz perszonálunióban álltak egymással. Ám a "három tenger mosta" birodalom képe történelemi illúzió. Magyarországnak nem volt más tengerpartja az Adrián kívül. A Fekete-tengerrel Moldva volt határos, amely nem tartozott a Magyar Királysághoz. Lengyelország pedig ekkoriban nem ért el a Balti-tengerig. Lajos a korábbi évtizedekben gyakran harcolt a lengyel korona érdekeiért a litvánokkal, királyként pedig 1377-ben újabb hadjáratot indított. Lengyel trónja láthatóan háttérbe szorult a magyar mellett, keveset tartózkodott új országában. Az a választása, hogy anyját bízta meg Lengyelország kormányzásával, kifejezetten szerencsétlennek bizonyult. Az iránta érzett ellenszenv hatására 1376-ban egy kisebb összetűzés a királyné magyar kíséretének lemészárlásához vezetett.