Liber Ágoston: Egy forgatáson a színész egy csomó egyéb alkotó munkaeszköze is

Liber Ágoston 2024-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Gyerekként sokáig orvosnak készült, mert anyai ágon többen azok a családjában. Ám  aztán mindaz, amit a piarista gimnázium Nényei Pál által vezetett színjátszó szakkörében látott és átélt, teljesen újraírta a terveit. Egyre szenvedélyesebb színházszeretete hatására ekkortól már a színészi pálya lebegett a szeme előtt. A gimnázium utolsó két évében legalább száz színdarabot nézett meg, a Színház- és Filmművészeti Egyetemre pedig már első nekifutásra felvették, Novák Eszter és Selmeczi György osztályába. Számos színdarabban játszott, most is több helyen láthatjuk, kőszínházban és független előadásokban egyaránt. A Vígszínházban a Pál utcai fiúk és a Pinokkió közreműködője volt, és új beállóként debütál ősszel A dzsungel könyvében, a Magyar Elektrában. Egy új bemutatóban, Esterházy Mercedes Benz című drámájában is szerepelni fog (az előadást Zsótér Sándor rendezi). A debreceni Csokonai Nemzeti Színházban az Ördögök című produkcióban játszik, ezenfelül a Barátomhoz és a Frontátvonulás című független előadásokban is találkozhatunk vele. A filmezésben is kipróbálhatta már magát: 2023-ban a Jövő nyár tragikus sorsú Milánjaként láthattuk, most pedig a legújabb magyar kosztümös filmben, a Bolond Istókban alakítja a fiatal, 19 éves, vándorszínésznek álló Arany Jánost.    

Hogyan kerül kosztümös nagyfilm castingjára egy egyetemi diák?

Harmadéves voltam az egyetemen, amikor Zsombolyay Linda castingigazgató megkeresett. Ennek elképesztően örültem, hiszen ilyen lehetőséget nem mindennap sodor az élet az ember elé. Hiába sikerül ugyanis jól egy korábbi szerep, az még nem garancia arra, hogy lesz következő is – és a filmezésre ez különösen igaz.

Mit gondolsz, miért te kaptad meg a szerepet?

Ez mindig több tényező függvénye, és sok múlik a szerencsén is. Szerintem egy filmszerep odaítélésénél az nyomja a legtöbbet a latban, hogy a valóság találkozik-e az alkotók elképzeléseivel; azzal a vízióval, ami a fejükben él a szerepről. Érezheti ugyanis nagyon jól magát a színész a válogatáson, és működhet együtt harmonikusan az alkotókkal, attól még lehet, hogy simán kiesik a rostán. A mi találkozásunk szerencsésen alakult: a film alkotói úgy érezték, hogy hozzám hasonlóan nézhetett ki és szólalhatott meg a fiatal Arany János.

A forgatások elején egy színésznek bizonyára van elképzelése arról, hogyan fogja játszani a szerepét. Mennyit változott ez nálad a munka során?

Számos elhíresült történetet ismerünk arról, hogy egyes amerikai színészek évekig készülnek egy-egy szerepre: elvonulnak a világtól, a forgatás kezdetéig életformát váltanak. Magyarországon ez sajnos nem adatik meg az embernek, nekünk például a forgatás első napja előtt közvetlenül még premierünk volt az Örkény Színházban. De természetesen abban a pár hónapban, amikor már tudtam, hogy enyém a szerep, sokat gondolkodtam rajta. Hegedűs Georgina forgatókönyvíró sokat mesélt Aranyról, hogy milyenek voltak a családi körülményei, hogyan nőtt fel, és miért volt elképesztő merészség, már-már vakmerőség a részéről a pár hónapos színészkaland. Georgina évekig kutatta ezt. Rohonyi Gáborral is beszélgettünk Istók személyiségéről. Belső érzeteket kerestem, próbáltam megtalálni a közös pontokat közte és közte. De a nagy áttörés mindig a helyszínen történik meg, a legtöbbet a forgatás végére ért meg az ember a szerepéből.

Érdekes, hogy rövid időn belül kétszer is visszautaztál a reformkorba: kicsivel a Bolond Istók forgatása után Arany nagy barátját, Petőfit is alakítottad egy előadásban.

A Barátomhoz című koncertszínházi darab Petőfi és Arany levelezését dolgozza fel, amelynek ötlete édesapám, Liber Endre fejéből pattant ki 2023-ban, majd Hégli Dusan koreográfus, rendező és Enyedi Éva színésznő, dramaturg vitte színpadra. Az előadásban együtt dolgozunk a Tükrös Zenekarral,  Ferenczi Gyurival és a Rackákkal. Nagyon jó találkozás a miénk, szeretjük egymást. Bár ez az előadás később készült, mint a Bolond Istók: a nézők már tavaly télen láthatták a Müpában, november 22-től pedig az Átriumban játsszuk majd. Valójában egyik alkotást sem éltem meg időutazásként. A Barátomhozban két fiatal, ambiciózus művész, kis túlzással srác baráti hangvételű, szabadszájú és rendkívül szórakoztató levelezése tárul fel előttünk elképesztően sok humorral, iróniával és éles nyelven megfogalmazott kritikával az akkori magyar kulturális és politikai közeggel szemben. Számos olyan probléma és gondolat gyötörte őket, amik bennünk is ott dolgoznak. Ami a 19. században Arany és Petőfi generációját foglalkoztatta, az ma is releváns. Az Aranyt alakító Krasznai Vilmos barátommal emiatt nagyon közel érezzük magunkhoz ezt a két embert és a szöveget is. Ugyanezt tudom elmondani a Bolond Istókról is.

Milyen volt Arany bőrébe bújni?

A köztudatban szerintem csak Petőfi vándorszínészkorszaka él élénken, pedig Arany életútjában is volt egy ilyen vargabetű. Úgy látszik, hogy akkoriban azok az emberek, akik erős vágyat éreztek a magyar nyelvvel és irodalommal való foglalkozás iránt, így vagy úgy, de megpróbálkoztak a színészettel. Az az Arany János, akit a magyar kultúra egyik gigászaként tartunk számon, aki a fordításai, versei, leírásai és levelezése alapján ma a fejünkben él, nagyon messze áll attól, akit a filmben láthatunk. Szinte még kamasz, érzelmileg túlfűtött fiú, aki arról álmodozik, hogy színész lesz, ezért hátat fordít a tanulásnak, és csatlakozni akar a Debreceni Színházhoz, mit sem sejtve arról, hogy a társulat kettészakadt, és valójában a vándorszínészeknek kötelezi el magát. Így visszafordíthatatlanul eldobja a stabil jogi pályát, amelyre a szülei szánták, és amelynek érdekében nagyon keményen dolgoztak. Arany később így ír erről Petőfinek: „Iskolai pályám derekán ábrándim színészcsoporthoz vezettek, melynek művészete, mint nyakon öntés jeges vízzel, akárkit is kiábrándított volna.”

Jelentett-e előnyt számodra, hogy színészként színészt kellett játszani? Tudtál-e bármiben párhuzamot vonni magad és az ifjú, színészi szárnyait bontogató Arany János között?

Inkább úgy fogalmaznék, hogy színházfanatikusként színházfanatikust alakítottam. Mindannyiunk életében vannak fiatalkori, rendkívül intenzív fellángolások, amelyek talaján – legalábbis a szerencsésebbek számára – akár egy sikeres életpálya is kirajzolódhat – én ezt az Aranyt is fűtő erős, szinte gyermeki vágyat és ambíciót próbáltam a filmben megmutatni. A színészetről szóló jelenetek is inkább a költő későbbi zsenialitását villantják fel néhány pillanatra. Egyébként nem volt cél, hogy egy az egyben reprodukáljuk a 19. századi színjátszást. Az alkotók arra törekedtek, hogy elkerüljük az elidegenítő archaizálást, és közelebb hozzuk azt az időszakot a ma emberéhez. A film világa izgalmas, sejtelmes, már-már mesés, viszont a történet végtelenül emberi, univerzális és történelmi kortól független. A film persze szem előtt tartja a történelmi hitelességet is, sok részlete idézi meg reálisan a 19. századot. Például olyan gitáron játszhattam, amely az 1800-as években készült.

Most először szerepelsz kosztümös filmben. Okozott-e számodra nehézséget a 19. századra jellemző nyelvezet, gesztusok vagy épp testtartás?

Egyáltalán nem jelentett gondot, sőt nagyon élveztem a forgatást. Sok színész vágyik arra, hogy egyszer kosztümös filmben szerepelhessen. Szerencsés vagyok, hogy nekem ez ennyire hamar megadatott. Legfeljebb néhány szó vagy kellék tűnt a számomra először különösnek. Az egyik jelenetben például Pál András, aki Hubay Emmánuelt, a társulat vezetőjét alakítja, megkérdezi tőlem, hogy lecserélem-e a tógát. A filmben azonban nem az ókori római tógát, hanem a Debreceni Kollégium reverendaszerű zöld köpenyét emlegetik, amelyet az első pár jelenetben Istók és az iskolatársai viselnek. Egy nagyon fontos tanulsága mindenképp volt a forgatásnak: most értettem meg, hogy a színész – minden produkcióban, de legfőképp a kosztümös filmekben – egy csomó egyéb alkotó munkaeszköze, munkafelülete is. Rengeteg szakember dolgozik azon, hogy egy-egy képkocka olyan legyen, mint a rendező és forgatókönyvíró megálmodja, és ezt elképesztő volt megtapasztalni.

A Jövő nyár című filmhez képest, amelyben öngyilkossá váló mai fiatalt alakítasz, a Bolond Istók milyen kihívást jelentett a számodra?

A Jövő nyárt korábban forgattuk. Akkor még csak másodéves voltam, és nemigen rendelkeztem filmes tapasztalatokkal, de Kárpáti György rendező nagyon érzékenyen segített, hogy bele tudjak bújni a szerepbe. Az más típusú munkafolyamat volt. Családias hangulatú forgatás kis stábbal: nyugodt, lassú és aprólékos munka. Végig a helyszínen aludtunk, egyfolytában együtt mozogtunk és dolgoztunk, és nagyon sok jelenetet kronologikusan vettünk fel, ami nagyon ritka. A Bolond Istók kapcsán említett rendezői vízióval ellentétes koncepció érvényesült: Kárpáti Gyuri direkt ellenosztást akart a szerepre. Első körben nem Milán karakterét látta bennem, de érezte, hogy elő tudom bányászni magamból. Abban, hogy ezt sikerült megtennem, neki is komoly szerepe volt. Még ha előfordultak is a Jövő nyár történetében apró párhuzamok – hiszen kamaszkorban mindenkinek vannak, így nekem is voltak rosszabb periódusaim – összességében az a szerep kicsit távolabb állt tőlem, mint Arany Jánosé.

A Bolond Istók jóval nagyobb méretű, klasszikus munkamódszerrel készült produkció. A jelenetek sorrendjét a technikai körülmények határozták meg. Az volt a kihívás, hogy ennek ellenére sikerüljön koherens szerepívet felfestenem. Ebben nagyon sokat segített Rohonyi Gábor és Hegedűs Georgina. A jelenetek mennyiségét tekintve is óriási feladat volt eljátszani a szerepet. A színészek közül én voltam az egyetlen, aki majdnem az összes forgatási napon részt vett, és az az idő, amit a vásznon vagy képernyőn töltök, először ilyen hosszú életemben. Irgalmatlannak éreztem a felelősségemet. A filmezés a színháznál jóval kiszolgáltatottabb tevékenység. Az embernek mindenféleképpen bíznia kell a rendezőben, hiszen ő az, aki a legtöbbet sejt a végeredményből, és aki meg tudja ítélni, hogy a későbbiekben használható lesz-e egy-egy megörökített pillanat.

Most, 23 évesen hogyan érzed: a színház vagy a film világa lesz igazán a sajátod?

Ez nehéz kérdés, főleg Magyarországon. De az biztos, hogy mindkettővel kapcsolatban erős ambíció van bennem. A kőszínházakban való munka hatalmas előnye, hogy nagyon sokat lehet tanulni a kollégáktól, ezért igen hasznosnak tartom. És a rendszeres színpadi jelenlét is sokat számít. A Pál utcai fiúkban például lassan ötvenedjére lépek színpadra Csónakosként, és nagyon érdekes érzés számomra mind a szerep, mind az előadás apró változásait időről időre megtapasztalni. Még ennél is jobban szeretem a szerelemprojektjeimet, mint amilyen a Barátomhoz vagy a Frontátvonulás. Ez utóbbit Krasznai Vilmos barátom rendezte Cseh Tamás és Bereményi Géza művéből. Idén tavasszal mutattuk be a közönségnek, és egész nyáron turnéztunk vele. Heten fiúk, korábbi osztálytársak alkottuk meg. Sokat zenélünk benne együtt, nagyon erős a kötődésünk hozzá. Most is játsszuk: november 4-én, a MOMkultban lesz legközelebb. éS új projekteket is tervezünk a csapattal.

A filmezés is nagyon fontos számomra, jó lenne minél több lehetőséghez jutni. Az szól mellette, hogy új és új fajta feladatok kínálkozhatnak, ahol több idő és lehetőség van arra, hogy a színész elmerüljön egy-egy szerepben. A filmezés talán stresszmentesebb, mint a színház, hiszen nem jelen idejű, ezért van mód a javításra. Ha elég filmes lehetőség kínálkozna számomra, lehet, hogy szívesebben tendálnék abba az irányba. Mivel azonban a magyar szakmában csak nagyon kevés ember teheti meg, hogy kizárólag filmszínészként tevékenykedik, nem marad más, mint a kettő párhuzamos futtatása. Az én életemben ez egyelőre összeegyeztethetőnek tűnik. Akkor leszek gondban, ha az egyik a másik rovására megy majd.

Őrzöl a forgatásokról best of pillanatokat?

A stábban mindenki nagyon jó fej és segítőkész volt. Eleinte furcsán éltem meg, hogy mekkora figyelmet kap az ember, ha ténylegesen nagy feladata van. Az egyik kedvenc forgatási élményem a tóalmási kastélyhoz fűződik, ahol nemcsak Istók, hanem a film szempontjából is elég erős fordulat történik. Istókban akkora törés keletkezik, hogy dühében és csalódottságában szétveri a helyi bált, felborít egy hatalmas, cserépedényekkel és étellel telepakolt asztalt, liszteszsákokat dobál szét, és odébb akar dobni egy malomkövet, majd tömegverekedés alakul ki, ahol rövid időn belül kiütik. Bár ezt a jelenetet (az imént említett, roskadásig megrakott asztal miatt) nem tudtuk többször felvenni, nagyon szórakoztató volt megcsinálni. Rendkívül sok többszörösen összetett, gondolatilag és érzelmileg telített jelenet is van a filmben, amelyek pedig szakmai szempontból adták fel a leckét. Ezen a forgatáson jöttem rá arra, hogy színésztechnikai szempontból mindig azok a legnehezebb jelenetek, amikor hétköznapi, de viszonylag összetett mozgást kell megvalósítani, hiszen ha túl tudatosan oldom meg, az azonnal szemet üt a néző számára, ha viszont pontatlanul, akkor használhatatlan lesz.

Az igaz, hogy a film főcímdala is hozzád kötődik?

Igen. Kevesen tudják, hogy Arany János szeretett gitározni és énekelni, az egyik rövid jelenetben láthatjuk is gyakorolni. A Martos Domonkos barátommal feldolgozott Lesz még kedvem végül a film „főcímzenéje” lett: a stáblista alatt hallható. A napokban újra felvettük, és külön számként is ki akarjuk adni. Dsupin Pál lemezén hallottam először, amit Arany János daloskönyve alapján készített. Hozzám is nagyon közel áll a zene: éneklés mellett hegedülök és dobolok is, továbbá nemrég pár dalt kiadtunk a volt osztálytársaimmal Hermelin címmel. S. Papp Máté rendezésében pedig Ballada Jimmy Hardról címmel zenés kisfilmünket mutatják be októberben a klipszemlén.

A filmben Gellért Dorottya játssza a női főszerepet, akit a való életben nagyon jól ismersz. Ez könnyítette a közös munkát?

Dorka az osztálytársam volt. Együtt végeztünk az egyetemen júniusban, és már a film előtt is sokat dolgoztunk együtt. Több intenzív közös jelenetben szerepeltünk együtt. Az ismeretségünk előnyt jelentett, bár a filmben éppen azt kellett eljátszanunk, hogy nem ismerjük egymást. Eleinte. Aztán fokozatosan minden titokra fény derül…

Hogyan boldogultál ennyire fiatalon a romantikus szerelmi jelenetekkel?

Ideális esetben egy csók- vagy ágyjelenetnél a stáb külön figyelmet fordít arra, hogy tényleg csak az legyen a kamera közelében, akinek muszáj; hogy olyan nyugodt és bensőséges körülmények teremtődjenek, amelyek segítik a színészt, és ez itt így történt. A színészek közötti szerelmi jeleneteket egyébként mítosz övezi, noha ezek ugyanúgy munkát jelentenek számunkra, mintha társalogni kéne, vagy épp bolti bevásárlást játszanánk el. Egy-egy érzelmesebb jelenet ránk is hatással van, de csak egy határig. Öt évünk van rá az egyetemen, hogy megtanuljuk, ezekben a helyzetekben hogyan legyünk jelen. Gondolj csak bele! Hogyan tudnék egy csókjelenetbe belefeledkezni, ha közben folyamatosan monitorozom magamat, és rendezői instrukcióra azon fáradozom, hogy kicsit jobban megdöntsem a fejemet, méghozzá úgy, hogy még csak véletlenül se nézzek a kamerába, ami két centiméterre van tőlünk…

Milyen volt visszanézni magadat?

Utólag mindig úgy érzi az ember, hogy ma sokkal jobban csinálná, de lehet, hogy ez hamis gondolat. Azt, hogy egy jelenet jól sikerül vagy sem, mikropillanatok sokasága határozza meg, amelyek sikerességét a színész belülről nem tudja megítélni. Erre csak külső szem képes.

Felkészültél a népszerűségre?

Szerencsére Magyarországon nem jellemző a túltolt sztárkultusz, már ami a művészvilágot illeti. Egyszer-kétszer előfordult már, hogy érezhettem a nézők szeretetét, elismerését, amikor színházi előadás vagy filmvetítés után odajöttek hozzám. Még nem tudni, hogy a Bolond Istók mekkora népszerűségnek örvend majd, de ha a film miatt gyakrabban élhetek át hasonlót, biztosan örülni fogok neki. Ám mindig tudom, hogy az ováció nem nekem, hanem az alkotásnak, sokunk közös munkájának  szól.

Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu