Lojalitás és civil kurázsi

A sorozat különlegessége,
hogy jelentős részben személyes emlékeket dolgoz fel. Az akkoriban
Székesfővárosi Múzeum néven működő intézmény hajdani dolgozója, Virágh Antal
Németh József főigazgató-helyettes biztatására 1979 és 1981 között
visszaemlékezést írt Ahogy én láttam címmel. Az altiszt Virágh negyven
éven keresztül dolgozott az intézményben, és családjával együtt a Halászbástya
Kőemléktárban, majd az abból kialakult Vármúzeumban lakott.

„A jegyzetek, ha nem is órára, de időben majdnem pontosan úgy kerülnek ki a világhálóra, ahogy Buda ostroma lezajlott” – mondja Éder Katalin, az Adattár vezetője, a sorozat egyik készítője. „A mintegy kétszáz oldalnyi kézirat izgalmas, de mint a címe is jelzi, szubjektív beszámoló. Annál inkább, mert több mint három évtizeddel az események után fogalmazta meg írója.” Forrásként nem, illetve csak erős kritikával olvasható – véli Perényi Roland történész, főmuzeológus.

Virágh Antal leírása filmszerű, és tanúsítja a Kőtár őrzőjének és családjának páratlan elkötelezettségét a múzeum iránt. A lojalitás a jegyzetek alapján civil kurázsival párosult. A Kőtár fölötti emeleten németek foglaltak el megfigyelőállást. Váratlanul beállított a magát reaktiváló, hírhedt Prónay Pál és különítménye, és a múzeumba akarták beszállásolni magukat. Egy betűhű idézet a jelenet leírásáról: „…kotródjanak ki innen és keressenek maguknak máshol szállást. És ha olyan nagy hősök, hogy az ablakból és parkból lövöldöznek a felettünk átrepülő szovjet gépekre, menjenek le a Vérmező útra és a Margit körútra, a frontra és ott hősködjenek. Ezt mondta ijedtében és félelmében a fővezérnek a feleségem. Én rajtam hideg futott végig és verejték ütött ki, hogy most mi lesz! (mert akkor az emberi élet igen olcsó volt!) De a Prónai fővezér hidegen végignézett bennünket, sarkonfordult és elment” – áll Virágh Antal kéziratában.

Az Aquincumi Múzeumról nincs ilyen személyes beszámoló. „1944. szeptember 5-én komoly bombatámadás érintette a rommezőt, mivel a közeli Gázgyár és az Esztergomba vezető vasútvonal katonai célpont volt – mondja Éder Katalin. A munkatársak ezután összecsomagolták a még ott őrzött műtárgyakat, és bevitték őket a Belvárosba, valószínűleg a Székesfővárosi Képtárba, valamint a Régészeti és Ásatási Intézetnek helyet adó Károlyi-palotába.”

A két szakember a sorozat utolsó harmadában az ostromot a Kiscelli Múzeumban megélő Hamvas Béla író és felesége, Kemény Katalin művészettörténész, költő segítségével eleveníti fel a történteket.

„Hamvasékat kibombázták Remetehegyi úti lakásukból, és mint mások, a közelben, a Kiscelli kastély pincéjében kerestek menedéket. Nagyon érdekes egymás mellé tenni a két emlékezést, Hamvas naplójának a Vigiliában (is) megjelent részletét, és Kemény Katalin 1993-ban Sava Babičnak adott interjújából való sorait. Ez a Kortárs című folyóiratban olvasható” – mondja Perényi Roland.

A
katonaszökevényként veszélyes és feszült helyzetben lévő író, ahogy egész
életművében, leginkább a saját lelkivilágát, önelemzését tárja az olvasó elé:
„A Kiscelli kastély pincéje emberi számítás szerint bombabiztos volt. Amikor
beléptem, kellemes megnyugvás fogott el, s amikor karácsony másodnapján
koffereinkkel és takaróinkkal levonultunk, megkönnyebbültem. Az előző napok
csaknem szakadatlan légitámadások és gránátbelövések közepette teltek el. A
hegyen több német nehézüteg állt, és időnkint lövöldözésbe fogott. Az ablakok
reszkettek. Mi is reszkettünk. Hetek óta csak éjfél után mertem levetkőzni. A
rádió alig szólt. Állandó lelkiismeret-furdalásban éltem.”

Hosszú időt töltöttek nehéz körülmények között. A szituációt Kemény Katalin reálisan láttatja. „Mi lent voltunk a lakásunktól öt-hat percnyire lévő óvóhelyen a Kiscelli kastélyban. A Remetehegyi úton nem volt senkinek bombabiztos pincéje, és aki csak arra lakott, mind ennek a kastélynak a pincéjébe menekült bombariadókor. A hatheti, felettünk tomboló frontot ott vészeltük át. Elképzelni is borzalom, kétszázötven ember, egy pöcegödör, felettünk az emeleten német katonák, minden ablakban egy-egy ágyú, több ágyú, mint német, egyik ablaktól a másikhoz rohantak tüzelni, hogy tovább tartsák magukat.”

A Kemény Katalin-interjú itt, a Hamvas-napló itt érhető el.

Nyitókép: A Virág család a Halászbástyán