Lőkös Sándor fotográfus hagyatékából nyílik kiállítás születésének 110. évfordulója alkalmából pénteken a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban.

Miklós Péter, a közgyűjtemény szakmai tanácsadója a tárlat anyagát bemutató szerdai sajtóbejáráson elmondta, a múzeum tavaly a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával vásárolta meg Lőkös Sándor hagyatékát.

A felvételeken a látogatók a 20. század közepének és második felének fontos eseményeit és a hódmezővásárhelyiek mindennapjait ismerhetik meg.

A tárlat fontos része a Lőkös Sándor katonai pályafutása alatt fotografált anyag, melyeket kiképzése, majd második világháborús szolgálata idején készített – közölte a szakember.

Bernátsky Ferenc történész-muzeológus, a tárlat kurátora elmondta: Lőkös Sándor 1912-ben született Hódmezővásárhelyen, majd 1929-ben kezdte el tanulni a fényképész szakmát. 1934 és 1936 között a szegedi repülőtéren teljesítette katonai szolgálatát, ahol laboránsként dolgozott felderítőknél, majd a háború idején többször behívták tartalékos szolgálatra.

A tárlaton még a béke idején készült katonai életképek, illetve frontfelvételek láthatók tőle Ukrajna és Lengyelország területéről, de bemutatják a magyar légierőnél rendszeresített géptípusról készített fényképeit, valamint a Szeged bombázását megörökítő fotóit is – tudatta a muzeológus.

Lőkös Sándor 1938-ban szerzett mesterlevelet, és a következő évben nyitotta meg saját műtermét, melyet egészen 1951-ig vitt feleségével. Ekkor be kellett lépnie a fényképész szövetkezetbe, melynek kisebb megszakításokkal 1975-ös nyugdíjazásáig tagja volt – mondta a történész.

Lőkös Sándor a munkája során az 1930-as évektől a 70-es évek közepéig megörökített majdnem minden fontos vásárhelyi társadalmi eseményt,

rengeteg portrét, csoportképet, iskolai felvételt készített, de a kor szokásának megfelelően a gazdálkodó kérésére lefényképezte a földjeiken folyó munkát is. A közgyűjteményében található több ezer felvétel és dokumentum közül mintegy 120 képet választottak ki az 1934 és 1975 közötti időszakból, melyek a múzeum emeleti termeiben láthatók szeptember 25-ig.

Fotók: Lőkös Sándor hagyatékából. Forrás: Tornyai János Múzeum