Londoni tűzfalon ’56 emléke

Képző

A British Museum közelében lévő új falfestmény a természet megújulását ábrázolja.

A metaforikus alkotás a harminc évvel ezelőtti rendszerváltozásra utal, amikor beteljesedett az 1956-os forradalom célja, és a több évtizedes szovjet kommunista elnyomás után újjászületett a magyar nemzet.

A műben felfedezhető a kivágott 1956-os zászló motívuma, amely a Londoni Magyar Nagykövetség homlokzatára is kikerül idén. A mintegy 65 négyzetméteres alkotás, amelynek szimbolikáját tábla teszi érthetővé az 1956-os forradalom történetét kevésbé ismerő britek számára, London belvárosának Holborn negyedében található.

A falfestményt Fat Heat, a magyar street art egyik nemzetközi szinten is elismert képviselője készítette. A művészről korábban nálunk is olvashattatok.

A pályáját a graffiti-szubkultúrában kezdő művész korábban New Yorkban, Miamiban, Los Angelesben, Moszkvában, Pozsonyban és Lengyelországban is bemutatkozott már. A 2019-es berlini Festival of Lightson közönségdíjat kapott.    

„Idén a koronavírus-járvány miatt elmaradnak a szokásos nagy ünnepségek Londonban is, ám ez nem ok arra, hogy ne emlékezzünk meg a forradalom hőseiről. A Londoni Magyar Kulturális Központ minden évben szeretné a fiatalokhoz is közel hozni a magyar történelmi hősöket, tavaly például Instragram-kampányban mutattuk be a forradalom helyi arcait” – mondta Vincze Máté, a Londoni Magyar Kulturális Központ vezetője.

Az alkotás az idén először megrendezett London Mural Festival részeként jött létre.

Bár Magyarországon a tűzfalfestészet már több mint egy évtizede elterjedt, Londonban csak most kezd a mainstream művészet részévé válni.

Ezt olvastad már? A budapesti street-art arcai − 2. rész

A London Mural Festivalra több mint százötven nemzetközileg elismert művész érkezett a brit fővárosba, és összesen hatvan helyszínen alkotnak.

A Londoni Magyar Kulturális Központ és a Global Street Art támogatásával készült új festmény az előző, iamsuzie és cokestd által készített, a Pál utcai fiúkról megemlékező alkotást váltja, amely szintén a Londoni Magyar Kulturális Központ megbízásából készült. Létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap is támogatta.

Forrás és fotók: Londoni Magyar Kulturális Központ