Lovas Ildikó József Attila-díjas író, szerkesztő lesz a csütörtökön kezdődő 70. Magyarkanizsai Írótábor díszvendége.

A hivatalos program szerint – a hagyományokhoz híven – Koncz István költő és Dobó Tihamér festő közös szobránál koszorúzással kezdődik a tábor, amelyet Verebes Ernő, a szervezőbizottság elnöke nyit meg.

Ezt követően megnyitják Mezei Erzsébet kiállítását, majd Fehér Ferencre, Fehér Kálmánra és Cs. Simon Istvánra emlékeznek a résztvevők. A nap zárásaként a Zentai Magyar Kamaraszínház előadását, Yasmina Reza Művészet című darabját tekinthetik meg a résztvevők.

Másnap rendhagyó irodalomórát tartanak a környék általános iskoláiban. Ezzel párhuzamosan megtartják az Iránytű és tájszabászat – Fáklyával egy éghető világban elnevezésű irodalmi tanácskozást, míg délután az írótábor hetven évére emlékezik egy beszélgetésen Várady Tibor, Jódal Rózsa, Tari István és Balogh István. Ezt követően hallgathatnak meg egy beszélgetést a résztvevők az írótábor díszvendégével, Lovas Ildikóval. Este pedig a Hármashatár trió koncertezik a magyarkanizsai Regionális Kreatív Műhely próbatermében.

A zárónapon, szombaton Őrzők a strázsán – Egy kiadó, egy író címmel új kiadványaikat mutatják be a délvidéki könyvkiadók. A rendezvény pedig az írótábor vándorkulcsának átadásával zárul.

Nyitókép: Lovas Ildikó József Attila-díjas író. Fotó: MTI/Molnár Edvárd