Lovasi András ünnepel

Egyéb

Lovasi első zenekara, a jövőre 30 éves Kispál és a Borz 1996 óta tartott rendszeresen úgynevezett csendesülős koncerteket különleges vendégekkel, áthangszerelt vagy épp lecsupaszított dalokkal. Ez a hangvétel később önálló életre kelt egy szólólemez erejéig, majd a Kiscsillagban is folytatódott az idei Semmi konferencia című előadás zeneanyagába torkollva. Adta magát tehát ez a forma, hogy ? mintegy hidat képezve Lovasi szerzői-előadói korszakai között ? az első 50 év legjobb és legfontosabb dalai így kerüljenek színpadra június 20-án Orfűn. Az est vendégei között ott lesz Kispál András és Dióssy Ákos is, hogy a Kispál-univerzum legfontosabb dalai is elhangozhassanak ? jelentették be a december 6-ai budapesti sajtótájékoztatón.


lovasi50_600x471.png
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

 

Ezzel azonban még nem érnek véget a 10. Fishing on Orfű szülinapos vonatkozásai. A jubileumi fesztivál zárásaként június 24-én este a nagyszínpadon különleges, alternatív zenei gálaműsorral készülnek. Minden alternatív lesz, a tűzijáték, a jelmezek, a lézershow, de leginkább a slágerek: hiszen a 10 éves Fishing emblematikus dalai, a legfontosabb alternatív slágerek hangzanak majd el a fesztivál kedvenc és meghatározó előadóitól. A végén pedig... nos, a vége maradjon meglepetés tavaszig, ekkor a fesztivál kijön egy rendkívüli videóklippel, amelyből már sejteni lehet, hogy mi is lesz a korona a gálán. A fesztivál meglepetései mellett Lovasi András 2017. november 11-én a Budapest Arénában is színpadra viszi életpályáját összegző, az első 50 év legjobb dalait bemutató Lovasi 50 című rendkívüli műsorát.

 

A Fishing on Orfű 2017-es fesztiválhimnusza a hiperkarma Megünnepelni jó című dala, mely a jövőre érkező új hiperkarma-lemez előfutára. A szervezők keresve sem találhattak volna alkalmasabb védőszentet a 10 éves fesztiválnak, mint Lévai Balázs, aki már az első Fishing legelső koncertjén színpadon állt a legendás Only Tonite basszusgitárosaként, ahol többek között Rátgéber Lászlóval és Leskovics Gábor Lecsóval játszottak örök punk-klasszikusokat. Lévai Balázs mindig is szoros kapcsolatban volt a fesztivállal, gondoljunk csak az általa levezényelt tóátugrásokra, fröccstúrákra, a 2013-as Kispál-gála megrendezésére vagy a Lovasi-könyvre. Azt nem is említve, hogy a kezdetek kezdetén ő rendezte a Kicsillag Fishing on Orfű című dalához készült klipet. Balázs mind a zenei, mind a szabadidőprogramok tekintetében szerves része lesz a 10. Fishing on Orfű számos eseményének.


fishing_on_orfu_2017_hamarosan.png
Fotó: fishingonorfu.hu

 

A jubileumi fesztivál egy új helyszínt is bemutat: A tűzhöz közel színpad intim, bensőséges helyszín lesz a fesztivál felső részén elterülő erdőben, pár perc sétára a Borfalu színpadtól. A természet ölén elhelyezett minimál-színpadon egyszálgitáros koncertek, zongorás szerzői estek lesznek, valamint a helyszínre ? a fesztivál története során először ? beszivároghat a komolyzene vagy akár a jazz is. Az utóbbi években már elővételben teltházas Fishing on Orfű hosszú idő óta hangoztatja, hogy a fesztivál nem növelheti területét, a Panorama Camping adottságai tökéletesek számára. A szervezők 2017-ben a fesztivál és Orfű életét is új külső helyszínekkel igyekeznek tovább pezsdíteni, melyek leginkább a település központja köré csoportosulnak majd. Lesz színházi helyszín, melynek programját a fesztivál a Pécsi Országos Színházi Találkozó, azaz a POSzT stábjával közösen állítja össze. Lesz folk-helyszín, ahol táncházzal és folk-koncertekkel várják az érdeklődőket ? a programot a Fonó Budai Zeneházzal közösen alakítja ki a fesztivál ?, valamint lesz gyerekkuckó, ahol gyerekprogramokkal, gyerekkoncertekkel, gyerekmegőrzővel, továbbá számos családbarát programmal is készülnek a szervezők.

 

A 2017-es Fishing on Orfű fesztiválra bérletek, valamint keddi (június 20.) napijegyek már kaphatók a Ticketportal és a Tixa hálózataiban:

? 5 napos bérlet (2017. június 20?24.): 19 990 forint

? 4 napos bérlet (2017. június 21?24.): 17 990 forint

? 3 napos bérlet (2017. június 22?24.): 15 990 forint

? keddi napijegy (2017. június 20.): 8 990 forint