A jelenetek egymás mellé hangolásán, montírozásán alapuló dramatizálás alaposan kihasználja, hogy Pierre Ambroise François Choderlos de Laclos (Örkény István által magyarított) eredeti szövege is az állandóan megszegett erkölcs óraműveként felhúzva hallatta kritikáját. A hat szereplő mindegyike szinte egyfolytában ott ketyeg a színen, s mint a látványosságnak számító toronyórák figurái, mindig akkor forognak be a képbe, amikor üt az idejük. Akár egyszerre többnek is. A minapi szűz kitanult szajhaként épp véresen elvetél - ifjú szerelmese epekedő fohászt küld feléje a messzeségből, miközben vágyai anyja-lehetne oktatónőjéhez röpítenék. És mindig így, percről percre. A körmozgás - az önmagába visszatérő futam, a kis helyen keringélés - jellemző, jelképes megoldás Kiss Csabánál. Leggroteszkebb mulatságként a hódítás eszközének számító velocipéd látványos cirkuszköri karikázásakor.
A kis színpadon egy nagy (barnásfekete / óokker) színpad kerete sötétlik. Zeke Edit mozgalmasságot, dimenziókat érzékeltető szimultán játszóhelyeket - ágyakat, dobogókat, ajtóként is szolgáló kétszárnyú ablakot - szórt el a térben. A fehér drapériák - keresztre csavart lepel, állványon várakozó esküvői ruha, ventilátor lebegtette függöny, buggyos ágynemű - is erős hullámzást adnak a szereplők Kiss Csaba komponálta, jobbára finom, hűvös, előkelő közlekedésének. Az öltözékekben is érvényesülő, feltűnően decens színekkel és gyönyörű anyagokkal (a valóság látszatokba burkolásával) Zeke Edit ugyancsak mesterit alkot. Az alapkolorit a tegnapi-mai divatszín: a narancsé. Egy hasábnyi rekesz százszámra kínálja a zamatos déligyümölcsöt. A fekete Marquise de Merteuil és a fehér Vicomte de Valmont párbajozó vívótréningje után szét is harap egy-egy fél narancsot. A héját elhajítják. A megvehető és elhajítható test- és lélekárukat addigra kimérték, a tranzakciókra befizettek. Jöhet, aminek jönnie kell.
A cselekmény halad a maga útján - a történet-szövögetésben izgalmasabban, a kibontakozásban szabályszerűbben, a tetőponton valóban tetőzve, s mindvégig elegánsan. Az előadásban nőuralom érvényesül. Kovács Krisztián kissé sápadt alak a kamaszos rajongástól a taktikus kéjszerzésig jutó Chevalier Danceny szerepében. Seress Zoltán m. v. udvariasan maga elé engedi a hölgyeket, már csak azért is, mert de Valmont nem idegenkedik a szerelem hátsó kapujától. (A többitől sem.) A züllöttségét züllöttsége hangsúlyozásával legitimáló arisztokrata kontúros karakter, de költői, stilizált; orv, kettős ledöfése után, haldoklásában sem győz meg arról, hogy balvégzetére egy nőt mégiscsak igazán szeretett. Annál hatásosabbak a célszemély, Madame de Tourvel súlyos csöndjei: Pálfi Kata olykor a szavak érthetőségével sem törődve leheli a házassági hűségen felülkerekedő odaadás igéit. Tordai Teri (Madame de Volanges) szakmai műhelybemutatót tart a kiöregedett úri kurtizán anyai és asszonyi simulékonyságából, hazug problémakerüléséből; lányaként Fodor Annamária (Cécile) az egy-két jól időzített mosdatlanabb nyelvezetű és akciójú jelenetben emeli meg a bukott zárdanövendéket.
Az előadás rugója Györgyi Anna minden rosszat, romlottat magáévá élő, de nem démonikus Marquise de Merteuil-je. Az élet fekete özvegyeként sosem siet és sosem késik: mindig oda érkezik győztesen, ahol éppen tart az örökös vereségben. Az ő biztos ritmusú, precízen-szépen forgó alakításából tűnik ki leginkább, hogy bár a világ kiölheti az őszinte fájdalomra való képességet, mégis minden lét-óraművet a fájdalom hajt.
A darabról írtuk még: Tiltott, tűrt, klasszicizálódott
Veszedelmes viszonyok
A Új Színház előadása | |||||||||||||
Író: Choderlos de Laclos
Fordító: Örkény István
Rendező: Kiss Csaba
dramaturg: Hársing Hilda és Sirokay Bori
zene: Tallér Zsófia
rendező munkatársa: Hajdinák Judit
ügyelő: Kollár Lajos
súgó: Tüű Zsófi
jelmez: Zeke Edit
mozgás: Duda Éva
díszlet: Zeke Edit
|