Lucy, az előember csontváza először látható Európában

Először látható a Lucy nevű előember csontváza Európában, a mintegy 3,2 millió éves emberi maradványok a cseh nemzeti múzeumban tekinthetők meg Prágában. Az emberi evolúciót szemléltető tárlat augusztus 25-i megnyitóján a világ eddigi legrégebbi Australopithecus-csontvázának megtalálója, az amerikai Donald Johanson paleontológus is részt vett.

000_72DL3WA.jpg
Az Etiópiában talált Australopithecus afarensis „Lucy” emberi ős csonttöredékeiből készült csontvázmodell a prágai Cseh Nemzeti Múzeumban. Fotó: Michal Cizek / AFP

Donald Johanson a megnyitón arról beszélt, az általa megtalált csontváz fontos bizonyítéka annak, hogy az emberiség bölcsője Afrikában van. „Mindannyian egy helyről származunk, a múltunk összeköt minket” – hangsúlyozta. Egyben szót ejtett arról is, hogy a kihalt előemberfaj, az Australopithecus afarensis, amelynek tagja volt Lucy is, egymillió évig volt jelen a Földön, míg a modern ember mindössze néhány százezer évig.

Johanson óva intett attól, hogy kockára tegyék a természet túlélését. „Egyik legnagyobb problémánk, hogy nem annyira Homo sapiens, hanem inkább Homo egocentrikus vagyunk” – tette hozzá.

Lucy teljes csontvázának mintegy 40 százalékát találták meg. 1974-ben fedezték fel amerikai régészek Johnson vezetésével a kelet-afrikai Afar-háromszögben. A női csontváz a Lucy nevet a Beatles együttes Lucy in the Sky with Diamonds című dala után kapta, amelyet a munkájuk közben gyakran hallgattak a régészek.

Lucy mellett az Etiópiában fellelt, mintegy 150 ezer évvel még régebbi, Szelam néven ismert gyermekcsontvázat is kiállítják. Lucy csontváza október 23-ig marad Prágában, majd visszaszolgáltatják az etióp nemzeti múzeumnak Addisz-Abebában.

Ez is érdekelheti

A foga mindent elárul az ötezer éve élt férfiról

Az ókori egyiptomi és mezopotámiai kultúra közötti genetikai kapcsolatot sikerült feltárni egy ókori egyiptomi férfi maradványaiból nyert DNS vizsgálatával – számoltak be kutatók a Nature című folyóiratban publikált tanulmányukban.

Több ezer éve rejtőzködő temető került elő Luxorban

A leletek az egykori egyiptomi elithez tartozó nők életéről árulkodnak.

Így működött a neandervölgyiek ősi zsírgyára

A legújabb, Németországban talált leletek megváltoztatják a neandervölgyi emberek táplálkozási stratégiájának megértését, és az eddig hittnél jóval hátrébb tolják az időben a zsiradékkinyerés összetett és munkaigényes folyamatának kezdetét.