- Ugyan a Rajna-vidéken aktív nemzetközi jazzélet zajlik, Terzicet mégis először a rádióban hallottam játszani. Fantasztikusan szólt a hangszere. Azután meghallgattam személyesen is, végül ő is eljött egy koncertemre, és akkor eldöntöttük, hogy együtt fogunk zenélni. A bőgőst, Sebastién Boisseau-t végül a kölni jazzkritikus és szervező, Franz-Jürgen von Osterhausen ajánlotta figyelmünkbe. Ő mesélt Sébastienról, akivel végül A trió művészete elnevezésű koncertsorozatomon játszhattam először. Erre meghívhattam eltérő felfogású zenészeket, többféle triókonstellációt próbáltam ki, és hosszabb időn keresztül különböző trióprojekteket dolgoztam ki. Az egyikre Terzicet és Boissaeu-t hívtam meg. Már az első számtól kezdve mágikus erők léptek működésbe, azonnal megértettük egymást zeneileg, minden nehézség nélkül. Amit ebben a trióban különösen fontosnak érzek, az a szabadság fantasztikus érzése, hogy a zenét bármelyik pillanatban tetszőleges irányba vihetjük, ez számomra ennek az együttesnek a legnagyobb erénye.
- A repertoár - amely főleg az ön számaiból áll össze, de egy-két feldolgozás is hallható benne, mint a My Prince Will Come - eléggé homogén triót mutat.
- Ez a benyomása?
- Igen, már meghallgattam a lemezt. Ez ugyan egy nyilvánvalóan a zongorára épülő trió, de az összjáték színvonala nagyon magas, a tagok egyenrangúak.
- Pontosan. Meglep, hogy homogénnek találja, hiszen a darabok nagyon különbözőek, és kicsit tartottam is attól, hogy majd azt mondják rá, túl eklektikus. Ráadásul elektronikus hangszert is használok, és vannak meglehetősen szabad felfogásban előadott darabok is. Örülök ennek a megjegyzésnek, mert én is így érzem. Úgy gondolom, hogy a sokféle különböző szín ellenére homogén trióhangzás állt elő.
- Az egyik fő motivációja a zenében bizonyára a hangszer maga, alapos klasszikus tanulmányokat is folytatott. Biztosan nagy kedvvel ül le mindig egy zongorához, hogy megszólaltassa. Jól sejtem?
- Valóban, én azokhoz a zongoristákhoz tartozom, akik a hangszerükkel közeli viszonyban vannak, sokat foglalkoznak vele, zenetörténeti szempontból is, és ebbe nemcsak a klasszikus zenét, hanem a jazzt is beleértem. Minden érdekel, amit a hangszerrel kapcsolatban tudni lehet. A hangszer felépítésével is foglalkoztam, fiatal koromban a Steinway-nál dolgoztam néhány hetet gyakornokként, végigjártam minden részleget, így azután a hangszert belülről ismerem. A Rooms projektben és a többi munkámban is felhasználok elektronikusan előállított zongorahangokat is annak érdekében, hogy kitágítsam a zongora hangzását. Ezen keresztül a billentyűk közötti mikro- és negyedhangokat is meg tudom szólaltatni úgy, hogy az elektronikus zongorát az akusztikus zongorához képest elhangolom, vagy a zongora mintavételezett hangjainál egy negyedhangos hangolást használok, például az Orientáció című darabban.
- Az avantgárd is nyilván fontos inspiráció, nemcsak a jazzben, hanem a klasszikus zenében is.
- A zenei felfogásom teljesen nyitott. Nehezen fogadom el a határokat, szerintem csak egyféle zene van, minden összetartozik. Nem kerülöm a kortárs zenét vagy más irányzatokat, a popzenét sem, minden érdekes a számomra, amit zeneileg vonzónak találok, és ami alkalmas érzelmek felkeltésére. Szívesen és sokat hallgatok kortárs zenét, az érdeklődésem a mikrohangközök iránt biztosan ezzel is összefügg. Minden érdekes számomra, amivel a kifejezőkészségemet ki tudom tágítani, ezeket próbálom integrálni, hagyom, hogy inspiráljanak. Morton Feldmant és néhány más zeneszerzőt is a kedvenceim közé sorolok. Egyébként nagy rajongója vagyok Ligeti György zenéjének, foglalkoztam a zongoradarabjaival is. Számomra különös vonzereje van annak, hogy magyar lemezcéggel dolgozhatom. Bartókon nőttem fel, játszottam iskolásként a darabjait, nagyon szerettem őket. A magyar zenei hagyomány nagyon jelentős, és hogy ebbe ilyen módon bekapcsolódhatom, felemelő élmény számomra.
A Rooms lemezbemutató koncertje a Budapest Jazzfórum zárónapján, szeptember 12-én a Müpában lesz.
