Lúdnak a lába ? LILA ÁKÁC

A szórólap állításával ? és az eredetivel ? ellentétben a lángoló, elsöprő, végzetes érzést kergető Csacsinszky Pali, az üres zsebű és lyukas harisnyájú bankfiú semmi jelét nem adja, hogy ?nagy reményű költő? lenne, szerelme, Tóth Manci sem ?szövöget primadonnaálmokat?, csupán besodródik a kaszinó táncosnői közé, hogy a ?gyönyörű ronda kopasz urak? páholyát szép összegekért látogatva is megőrizze ártatlanságát bálványának. Bizonyosék ordenáré nyitott házasságából szintén csak az egyik fél (a nej) kalandkeresése kap hangsúlyt, s a címmotívum is elsikkad (a poézise is, a giccse is), illetve a végén Angelusz papa nőimitátori énekében kap egy kis fájó stichet. Guelmino Sándor kiszikkasztotta, jobb-rosszabb félálomi képekkel pedig felöntötte Szép Ernő darabját. Beavatkozása ? mint korábban a némiképp rokon színmű, a Liliom esetében ? vegyes (és a Molnár Ferenc-átértelmezésnél is szerényebb) eredményt hozott.

Crespo Rodrigo és Balsai Mónika

Manci egy cukrászdában, süteményt tömve magába, azt találja mondani a lúdlábra: olyan kemény, mint a lúd lába. Jelképesen szólva: a bánatos kifejletű Szép-szöveg valószínűleg engedelmeskedhetne a cukrosabb-hagyományosabb ?lúdláb? és a szokatlanabb, újabb receptű ?lúd lába? felfogásnak is, a kettőnek az ötletszerű keverése azonban előnytelenül tálalja ?a kielégíthetetlen vágy fájdalmának? impresszióit (Déry Tibor írt hasonló rajongó szavakat kortársa művéről). Kárpáti Enikő szemet gyönyörködtető, tömött 1910-es jelmezeket csináltatott, Csanádi Judit jellegében háromnegyed évszázaddal későbbi ízlésűnek mondható áttört szimultán díszletet építtetett (hatásos a lizsé-beütés, a tükrös, pados, forgóajtós látvány elvont ringlispílje), Fincza Erika a felfuttatás eklektikus ? már-már zenés vígjátéki ? jeleneteihez bársonyos koreográfiát öltögetett.

A Magyar Színház és a tatabányai Jászai Mari Színház közös produkcióját az író nyelvezete (úgymond ?egy csodás pesti nyelv utánozhatatlan humora és édessége?) készületlenül éri. Crespo Rodrigo m. v. megjelenéssel, kedéllyel győzi Csacsinszkyt, azonban játék- és beszédmódjában nem ülepszik le az ironikus bombasztok retorikája, például hogy baromfitól aranyhalig mi mindennek szólítja Mancit. A világhoz, az érzelmekhez való verbális viszonyulásának (pedig szinte be nem áll a szereplő szája) nem tesz jót, hogy ifjúkori történetét egyrészt egy fiktív megszólítottnak mesélgeti, másrészt ? nem neki egyedül ? álságosan diskurálnia, szemeznie kell a közönséggel. Ez az első sorban ülőknek sósmogyorót kínálgató ?összjáték?, piszkálódó kiszólogatás leverően avíttas.

Balsai Mónika, Crespo Rodrigo és Soltész Bözse

Az epizódfeladatokban az egy színész ? több szerep gyakorlata zavarokat kelt, színész és szerep nemegyszer csak sémákban találkozik, akkor is a konvenciók túlteljesítésével. Ezt leszámítva valamennyi közreműködőnek jutnak hatásos percek. Pápai Erika előkelően alpári Bizonyosnéja a fékevesztő légyott-jelenet vetkőzésekor testestül-lelkestül hazatalál a mulatságnál mélyebb tartalmú groteszkbe. Behozza a rendezés késését, s feltárja: a féltékenység a kulcsa az ?ez az!?-nak. Ha feltűnik a rivális, Manci, akkor hajrá, komolyra kell fordítani a kokettálást, s ha legalább ilyképp komoly a felajánlkozás és odaadódás, akkor a mulyának bizonyuló Palit ki kell rázni a nadrágjából.  Horváth Lajos Ottó a nyolcgyerekes Angelusz papa titkolt másik szexuális énjét még a köszvényessé öregedett egykori táncos csoszogásával is kifejezi, mielőtt előmerészkedne rejtegetett aranyszín körömcipőjével. Gémes Antos eredetibb aranyifjú Majmóczy, mint amilyen magakellető a meleg Zsüzsü táncoktatót megjelenítve, s ő diktál erőszak és ernyedés gondos arányaival a premier legemlékezetesebb képében, az antiszemita felhorgadás ?hát nincs Pesten egy zsidó sem?!? kétélű, torokszorító jelenetében. Jegercsik Csaba eszköztárának minden elemével túlspannolja Minuszt, de pontosan, csendesen formálja Józsi pincért; Soltész Bözse ismét nem a takarékosabb stílusú szerepeinek számát gyarapítja a passzionátus öngyilkos Hédivel, pedig előtte ügyesen elkapja a kotnyeles Stefit. Bede-Fazekas Csaba Redő Oszijának döngése felejthető egy misztikus mellékszerep kísérteties nyomatékához képest. Stílusos ? távolról krúdys, Majmunkás ? jelenség Dániel Vali (Mili, Mindigné), Puskás Pétert Leó zongoristaként megpróbálták be-bevonni az ügymenetbe, de a billentyűk kopogtatásán kívül mintha ott sem lenne.

Egyértelműen érződik, hogy Guelmino Sándor sokszálú elemzéssel kereste a kort (a Nyugat indulása körüli általánosabb drámahangulat absztrakcióját és a jelen dialógusainak, fantázia-attakjainak tördeltségét is). Néhány skicce ? így a pad-fiaker álltában való suhanása ? igazán eredeti. Teljesebb eredményre azonban csak Balsai Mónika Tóth Mancijának beállításával jutott. Ugyan a színésznő végigneveti-nevetgéli alakítását, de ez sem hervaszthatja el a lenge komolyság, a szerelmi eltökéltség, a plebejus életigenlés érzékeny, szimbolikusan szirmosodó kivirágoztatását. Kérdésére, hogy a kaszinólányok közül van-e felvétel az angyalok karába, a dolog valószínűtlensége ellenére bólintva kell felelnünk.