Lukács Laci valószínűleg lezuhan
Két év szünet után tett közzé új számot a Tankcsapda. A zenekar május óta vendég gitárosokkal koncertezik, és dolgozik az új albumán is. A Mondd ki a nevemet című új dalukhoz készült posztapokaliptikus hangulatú videóklipen három gitáros – Nagy Máté, Takács Vilkó és Vörös Attila – is megjelenik.
„A Mondd ki a nevemet talán nem egy szokványos tankcsapdás dal és klip, de aki ismer minket, az tudja, hogy időről időre szeretünk új utakat keresni legyen szó akár a zenéről, akár a szövegről, akár a képi világról” – mondja Lukács Laci az új számukról. A zenekar frontembere arról is beszámolt, hogy kilenc gitáros közreműködésével készül hónapok óta az új Tankcsapda album. A Mondd ki a nevemet az első az új dalok közül, amit bemutatnak, sőt ez az egyetlen, ahol egy dalon belül három gitáros – Nagy Máté, Takács Vilkó és Vörös Attila – játéka is hallható.
A teljes album megjelenéséig lesz még dalbemutató, az új szám pedig – élőben is mind a három gitárossal – szeptember 19-én a Budapest Park koncerten kerül először színpadra.
A videót Tokay Péter rendezte, akivel a zenekar korábban is dolgozott már együtt. A rendező elmondta a forgatásról, hogy a felvételeket az United Illusions stúdiójában készítették, ami a legnagyobb ARRI akkreditált virtuális produkciós stúdió Közép-Európában. A koncepció és jelenetek megálmodása után heteket töltöttek az előkészületekkel, melyek a hátterek elkészítéséből és előterek beszerzéséből álltak.
„A klip koncepciója igen egyszerű: Laci egy pilótát alakít, aki életének utolsó pillanatait éli épp meg zuhanás előtt, így a klipben látható érdekes, szürreális helyszínek, hátterek, mind az ő agyának szüleményei. Mint amikor az utolsó pillanatban lepörög előttünk a teljes életünk. Nagyon sok apró motívum és utalás kapott helyet a klipben, amelyek többsége csak számomra észrevehető. A United Illusions-nél a legmodernebb technológiát ötvöztük a víziószerű történetmeséléssel, amelyen mintegy ötven szakember dolgozott” – árult el néhány részletet a forgatásról a rendező.
Tokay Péter azt is elmesélte, hogy a Pixel Film és a Black Swan Hungary gyártásában készült kliphez egy napig forgattak, amit hetekig tartó utómunka követett. Bizonyos zenekar nélküli jeleneteket AI segítségével készítettek el. A szakember reméli, hogy a közönségnek legalább annyira tetszik majd az új klip, mint a zenekar tagjainak.