Luna Wedler: A Csendes barát ráébreszt, hogy nem az ember a legfontosabb

A feleségem története után már másodszor dolgoztál együtt Enyedi Ildikóval. Hogyan ismerkedtetek meg, és mi volt az első benyomásod róla?

Először Budapesten találkoztam Ildikóval A feleségem történetének meghallgatásán. Emlékszem, mennyire izgultam, hiszen láttam a Testről és lélekről-t. Az az egyik kedvenc filmem, hihetetlenül gyönyörűnek tartom. Elmentem a castingra, és már aznap meg is kaptam a szerepet: őrület volt. Igazi ajándék.

Nagyon intuitív, a munkájában pedig fokozottan igényes. Pontosan tudja, mit akar, szigorú, de egyúttal rendkívül jó emberismerő. Nagy élmény együtt dolgozni vele.

A Csendes barát forgatókönyve e-mailben érkezett hozzád. Mit gondoltál arról a narratív csavarról, miszerint a főszereplő egy fa?

Egészen zseniálisnak tartottam. Ez a film teljesen megváltoztatta az én és, remélem, még sok más ember nézőpontját arról, hogyan látjuk a világot és a természetet. Számomra a Csendes barát kapcsolat a természettel, és annak igazolása, hogy nem mi voltunk, és nem is mi vagyunk az elsők a Földön. Csupán vendégek vagyunk, és noha az otthonunk ez a bolygó, másoknak is az otthona, ezért abba kell hagynunk a pusztítását, és vissza kell találnunk, újra kell kapcsolódnunk a gyökereinkhez a fennmaradáshoz. Ez egy kör. Mindannyian egyek vagyunk.

Gyerekkoromban sokat költöztem, és akárhányszor új házba kerültem, elképzeltem azt, aki korábban ott lakott, és hogy mi minden történt ebben a szobában. Ugyanez a helyzet egy fával is: szeretek belegondolni, vajon hány embert látott, és mi minden történt a lombkoronája alatt az évek során. Szerintem ez egy csodálatos ötlet. Irtó megtisztelő, amikor Ildikótól e-mailt kapsz, és azt kérdezi, hogy szerepelnél-e az új filmjében. Egy percig sem gondolkodtam a válaszon.

Azonnal magadénak érezted Grete karakterét? Hogyan készültél fel a szerepre?

Amint elolvastam a forgatókönyvet, rögtön éreztem a kapcsolatot vele. Hatalmas empátiát éreztem iránta nőként, ebben a patriarchátus struktúrában, ami még sokkal rosszabb volt az ő idejében – noha még mindig dolgozunk az egyenlőségen. Tudtam, hogy végig akarok menni vele ezen az úton. Imádtam, hogy mennyire melegszívű, gyengéd lélek, aki meglátja a szépséget a legapróbb dolgokban is. Emellett nagyon intelligens, és bizonyos szempontból sokkal érettebb a koránál. Nem akarja elfogadni az őt körülvevő valóságot, ezért elmenekül egy másik világba.

Gyakorlatilag én is elindultam vele a nővé válás útján. Néha nehéz volt magam beleképzelni a századforduló utáni évekbe, hiszen pontosan nem tudhatjuk, milyenek voltak. Sokat olvastam róla, és forgattam botanikai könyveket is, de a jelmezek és a filmzene is nagy segítség volt abban, hogy beleélhessem magam ebbe az időszakba.

A film egyik legerősebb jelenete, amikor az első időugrással Grete, a karaktered egyetemi felvételijén találjuk magunkat – közel száz évvel korábban. Nőként az embernek görcsbe állt a gyomra az idős professzorok nőgyűlölő viselkedésétől: hogyan írnád le a kihívásokat, amelyekkel Gretének szembe kellett néznie?

Mindig elmondom, hogy mennyire hálás vagyok mindazoknak a nőknek, akik megküzdöttek azért, hogy ma én már egy egészen más életet élhessek. Ma már sokkal könnyebb nőként létezni – például az akadémikus világba –, de még mindig vannak problémáink.

Tisztán emlékszem, hogy amikor elolvastam ezt a jelenetet, rögtön tudtam, hogy nagyon nehéz lesz leforgatni, de aztán beszéltem Gretével, és azt mondtam neki, hogy együtt meg tudjuk csinálni. Imádom Grete erejét ebben a jelenetben: pontosan tudja, mit csinál, okos és kemény. Tudtam, hogy ez egy kulcsfontosságú jelenet lesz, ezért nagyon alaposan felkészültem rá. Az egyik első első forgatási napon vettük fel ezt a 12 perces jelenetet, egy snittben. Csak játszottam, a kamera forgott, utána pár percig még levegőt is alig kaptam, olyan nehéz volt.

A Csendes barát egy lassú tempójú, érzelmes és érzéki film. Említetted, hogy Ildikó egyfajta titkos világot hozott létre: hogyan képzeljük el ezt a világot?

Ildikó biztonságos teret teremt, amelyben nagyon otthonosan, kényelmesen érzed magad, és úgy érzed, hogy nem tehetsz semmi rosszat. Pontosan tudja, mit akar, de mégis eléri, hogy úgy érezd, mintha együtt találnánk ki, hová akarunk menni. Egy igazi kis csapat voltunk, különleges aurával. Koncentrált, egymást maximálisan tiszteletben tartó munka volt, ahol egyszerűen tudod, hogy amit csinálsz, az fontos, és amit a rendeződ a filmjével üzen, az számít. Ez a film szerintem nagyon fontos az emberiség számára. Nem jelent ki nagy dolgokat: nyugalmat áraszt, alatta egy kis tűzzel.

Kaptál lehetőséget a rendeződtől a kísérletezésre – mint ahogy Grete is felfedezhette saját magát a fotóstúdióban? 

Igen, Ildikó tényleg teret adott nekünk, de emellett azt is tudta, hol tart, és hova akar eljutni. A forgatás előtt beszélgettünk, én pedig felkészültem a szerepre, de a folyamat alatt is megvolt a szabadságunk, és volt időnk felfedezni a karaktereinket.

Sokan rezonálnak a Csendes baráttal. Szerinted mit visznek haza a mozilátogatók, miután megnézték a filmet? Hogyan fogalmaznád meg az üzenetét?

Az újrakapcsolódás. Rádöbbenni, hogy valójában mindannyian ugyanabból a forrásból származunk. Valamint arra, hogy nem mi, emberek vagyunk a legfontosabbak, hiszen mindannyian egy sokkal nagyobb egészhez tartozunk.

Milyen volt a velencei filmfesztiválon bemutatni a filmet, majd elnyerni a legígéretesebb fiatal színésznek járó Marcello Mastroianni-díjat?

Fantasztikus élmény volt! Egyáltalán nem számítottam rá, hogy díjat kapok: a velencei filmfesztivál olyan volt, mint egy valóra vált álom. Nagyon szerettem Velencét, csodálatos volt ott lenni és megélni mindezt, nagyon-nagyon boldog és hálás vagyok érte.

Budapestre is tervezel visszajönni?

Már négyszer jártam a magyar fővárosban, és elég nagy rajongója lettem. Mindenképp vissza kell térjek.

Esetleg ha újra Ildikóval forgatnál…

Ó, igen! Kérlek, szólj neki az érdekemben! (nevet)