Lúzervurstli - ITT ÉS MOST

Camille Boitel, az egykori utcai mutatványos fiú a néhai Annie Fratellini hírneves cirkusziskolájában tanult, később évekig turnézott Charlie Chaplin unokája, James Thierrée társulatával, a Compagnie du Hannetonnal (a Thierrée-dinasztia a magyar nézők számára sem ismeretlen: Victoria Thierrée Chaplin, James édesanyja rendezte a Trafóban, 2006-ban játszott Aurélia oratóriuma című darabot, melyet másik gyermeke, a címszereplő Aurélia adott elő). Bő évtizede saját társulatát vezeti.

A L?immédiat előadásában burleszk, komikum, rogyásig: az anyag egyszerűen túlcsordul, átlagos pályatársak a másfél órás játék tetszőleges tíz percéből egész estés produkciót hígítanak. Boitel Itt és most című darabja (eredeti, francia címe egyszerűen a társulat neve: L?immédiat) sűrű, kevéssé strukturált, vegyes tempójú, ám szakadatlan ötletparádé.

A nyitóképben egy ? mintha tornádó pusztítása után, az egész faluban egyedül állva maradt ? szobasarkot látunk, melybe az első szereplő belép. Nem az ő napja ez, nem elég a döbbenetes tárgytenger körötte, mely aztán egyre gyarapszik. Kezéből kipotyog minden, az asztal összecsuklik, a kép a falról keretlécenként potyog le, a kezében tartott könyv szétesik, s valaki alszik az ágyacskájában is: önmaga. Hasonmása egy férfi, akivel sebesen ruhát, karaktert cserél. Közben a tér, a fekete falakig kinyitott színpad szép lassan megtelik lomokkal-romokkal. Amihez kicserélt, önveszélyes hősünk hozzáér, összedől. A magasból szeméthalmok omlanak alá, reflektorok potyognak, egy égig érő kartondoboz-felhőkarcoló is a színre rogy. Vérbő filmvígjátékokból, rajzfilmekből ismerős képsorok: hősünknek minden tárgy a halálos ellensége, minden az életére tör. A röhögtető játék hosszan-hosszan zajlik, s amikor azt hisszük, nincs már, mi összeomoljon, leszakadjon, még mindig jön valami új.

A lesújtó pusztulásnak egyszer vége szakad: mókás figura lép elénk, s a szín bal oldalán álló ?hangtoronyból? (a monumentális építményben kívül s belül magnók, a legkülönbözőbb zajkeltő eszközök tömege) leszakajt egy hangszórót, majd tagoltan, magyarul belemondja: ?Van egy kis probléma, kérjük, hagyják el a nézőteret, öt perc szünet?. Szünet nincs, felkapcsolt fényben megtekinthetjük, hogyan rámolja el, valóban pár perc alatt a tágas rommezőt a társulati hadtest térdig érő perzsabundában, mely alól kikandikál a játékosok meztelen lába.

A szín kiürül, majd kisebb-nagyobb fekete paravánok tolatnak be elénk, s egy darabig tiszta, embermentes tárgyszínházat látunk. A takarások aztán elénk ?köpik? az első hús-vér szereplőket. Az igazi ötletparádé itt indul el. Tárgyak és alsóneműre vetkezett emberek virtuóz tempójú hancúrozását látni, oldalakon át sorolható trükköket, gegeket. Egy hősnő súlytalanná válik, társai próbálják az anyaföldön tartani, bútorok kelnek életre, lidércként kergetőznek egymással a szereplők, fel-felbukkanva, el-eltűnve egy-egy mohó bútor belsejében. Louis Malle Zazie a metrón (Zazie dans le métro) című örökbecsű mozija, Jacques Tati, Buster Keaton, vagy éppen maga Charlie Chaplin műveinek kockái ugorhatnak be az előadás jeleneteiről. Az ember egy ideig kapkodja a fejét, de egyszerre mintha telítődne azzal, amit lát. Nem csupán az ismétlődő jelenetek, vagy egyes üresjáratok, embermentes (voltaképp, szinte cselekménymentes) képek kezdik ki figyelmét, érdeklődését. Az Itt és mostban ?nincs csont?, nincs a történéseknek rendszere. Boitel és hat társa olykor újra, meg újra elkápráztat (izgalmasan ragyogott ki a játék szövetéből például a ferdén álló, kitámasztott hőshöz ? kit maga Boitel alakít ? akkurátusan ?hozzáferdített? tárgyerdő képe). Kicsit a csend is zavaró: a játéknak semmiféle zenéje nincs, leszámítva egy-egy szilánkot, s a tempós játék előidézte neszeket, robajt, vagy vinnyogást.

Az előadás végén a játékosok hatalmas tornyot emelnek a tonnányi kellékből. A produkció zilált idegrendszerű lidércre emlékeztető hőse, egy hosszú, szőke hajú férfi (egy rozzant, fehér szekrény ?lakója?), kis ajtót nyit ki a hatalmas kupac közepén. A sötétben csak egy belső fény világítja meg fejét. Szilveszteri kis papírtrombitát (azt a kukac alakúra pöndörödőt) fúj meg. A mókás, fals hanggal ér véget e grandiózus, hullámzó tempójú darab.