Borbély Szilárd 1963-ban született Fehérgyarmaton. A klasszikus magyar irodalom kutatójaként is ismert, Debrecenben élő szerzőnek 1988-tól napjainkig csaknem húsz, többségében lírai kötete jelent meg. Munkásságát többek között Csokonai Vitéz Mihály-díjjal, Alföld-díjjal, 2002-ben József Attila-díjjal, 2014-ben pedig Mészöly Miklós-díjjal ismerték el. Utóbbit Nincstelenek című regényéért kapta.

Jankovics József irodalomtörténész a Mészöly-díj januári átadásakor méltatásában azt mondta, az elismerést odaítélő bizottság soha nem látott egyetértésre jutott azzal az általános szakmai vélekedéssel, hogy az előző időszak legkiválóbb regénye a Nincstelenek, amellyel szerzője berobbant a magyar irodalom élvonalába.

A szomorúság, komorság jellemzi Borbély Szilárd világát, ennek jegyében született meg a regény, amelyet Jankovics József “eldurvult, mindenből kiábrándult emberi lények mélyvilági passiójaként” jellemzett. A szerző erkölcsi kötelességének tartotta megírni a fikciós, de személyes emlékekre támaszkodó írást, azért, mert neki sikerült otthagynia ezt a világot – tette hozzá akkor az irodalomtörténész.

kulter
(Forrás:kulter.hu)

A szerző magát nem prózaírónak, hanem lírikusnak nevezte.

Borbély Szilárd a kortárs irodalom legsikeresebb debreceni szerzője volt, a Nincstelenek szinte minden irodalmi toplistán az élen végzett.

A közönség színpadi szerzőként is ismerhette, a debreceni Csokonai Színház több darabját, drámáját bemutatta, köztük a Halotti pompa című verseskötet alapján készült színdarabot is.

Borbély Szilárdtól saját versével búcsúzunk:

?Én istenem’ altass el engem,

felejtsd el azt, hogy itt vagyok,

az egyik szemed ?csukd be? kérlek,

és én lábujjhegyen elosonok,

ha nem figyelsz, ha félrenézel,

én lenni többé nem fogok, és

ne keress ?kérlek? sehol engem?

tegyél úgy, mintha nem vagyok,

a két szemedet hunyd be szépen,

barátod voltam, jól tudod, csak

arra gondolj, amíg elalszol,

hogy bújócskázhattál velem,

a számokat, míg elszámoltad,

‘elbújtál’ ‘most már megyek’

ha mögötted állnék, ne ijessz meg,

az ujjaid közt, amíg nem lestél,

eltűntem végleg előled ?jöhetsz?

valaki mondta ?ne nézz hátra?

tégy kérlek úgy, hogy elfelejtesz,

a játékaim dobozba gyűjtöd,

a vinyettára nem írsz semmit,

és a spájzban valahol eldugod,

a padlásra viszed, és ott felejted,

zöld üvegek, kicsorbult porcelánok,

tört szárnyú angyalok közt,

ahol egér jár, és gyerekek

kutatnak néha, kincsre vágyva,

és kincs nekik a sok kacat,

‘de csúnya bácsi volt’ ‘gonosz’

így szól az egyik ?az orra ronda?

és ?olyan, mint egy csúnya holló?

‘a szája penge’ a ‘szeme tüske’

‘nem mond semmit’ én istenem,

mondd nekem, hogy ?sohasem?

a szemeidet hunyd le, kérlek,

‘csak álmodtam’ ‘de furcsa álom’

‘hányat kell aludni’ még,

míg elhalad, az ablakon benéz

egy férfiarc, egy gyerekkéz

becsengetett, és elszaladt,

az üvegen egy párafolt maradt,

egy ujjnyom ?töröld le? addig

még hányat kell aludni ?mondd?.