Miniévaddal ünnepli 75. évadát a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata.

A március 7. és 10. között zajló Showkeys 2020 nevű miniévadban a közönség megtekintheti Henrik Ibsen A nép ellensége című előadást, amelyet Keresztes Attila állított színpadra és A nyugalom című produkciót, amelyet Radu Afrim Bartis Attila azonos című regénye alapján rendezett meg. Emellett a nézők láthatják Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regénye alapján készült, Raszkolnyikov című előadást Albu István rendezésében, Gerhart Hauptmann A patkányok című berlini tragikomédiáját, amelyet Zsótér Sándor állított színpadra, valamint Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című színművét Kányádi György rendezésében.

Az idei miniévad különlegessége az élő előadások
mellett a korábbi évtizedek kiemelkedő produkcióinak – köztük Harag György és a
társulat névadója, Tompa Miklós rendezéseinek – felvételeiből összeállított
maratoni vetítés.

Lesznek kiegészítő rendezvények, így több kiállítás is, a közönség megtekintheti Hodgyai István grafikusnak a Tompa Miklós Társulatnál készült munkáit, Gáspárik Attila fotóit. Könyvbemutatót is tartanak, illetve szakmai beszélgetéseket a színház jelenéről és múltjáról, valamint a színházkritikáról.

Nyitókép: jelenet A nyugalom című előadásból. Fotó: nemzetiszinhaz.ro