A produkciót a Tisza-parti városban péntektől, a Budapesten december 11-től láthatja a közönség.

A világ egyik legtöbbet feldolgozott, előadott, megfilmesített meséjét, a Hamupipőkét mutatja be a Szegedi Kortárs Balett. Juronics Tamás koreográfus-rendező a darab főpróbája előtt elmondta: Szergej Prokofjev igazán érzelmes és a történetet jól felépítő zenéjére – az apa szerepét is alakító – Czár Gergely koreográfustársával a legfiatalabb nézőknek szóló darabot készítettek.

„Ez nem az első gyermekbalett, amit létrehozunk: a Hattyúk tavából is készítettünk gyermekverziót, a Diótörő játékos, interaktív verzióját pedig hét éve játsszuk. Ideje volt folytatni a sorozatot. Az egyik legismertebb klasszikus mesebalett zenéjét Prokofjev szerezte. Szeretem a klasszikus műveket őket átdolgozni úgy, hogy megfeleljen a mai gyerekszínházi elvárásoknak” – nyilatkozta a rendező.

A gyermekközönség nevelése mellett fontos cél, hogy már a legkisebbek is megismerjék és megszeressék a táncművészetet. Ebben segít, hogy a színpadon is láthatják kortársaikat. Az előadásban fontos szerepet játszanak a gyerekek: a Varga Balett Táncműhely negyvennégy növendéke a báli jelenetben, a kisegerek és a tündérek képében is szerepet kapnak. Czár Gergely elmondta: bár számos kisebb koreográfiát készített már, ez az első alkalom, hogy ilyen komoly részt vállalt egy egész estés darab megalkotásában, és örömmel dolgozott a gyerekekkel.

Juronics Tamás így nyilatkozott erről: „Izgalmas és példaértékű, hogy gyereknézők gyerekeket láthatnak profi munka közben a színpadon. Azoknak a szülőknek és gyermekeknek, akik pedig a közös munkában részt vesznek, nagy izgalom, lehetőség, és egy életre szóló élmény mindez.”

Hamupipőke szerepét a nápolyi születésű, két éve Szegeden táncoló Claudia Elvetico alakítja.

„Arra törekedtem, hogy a balettben a klasszikus vonal legyen jelen a kortárs tánc mellett. A darabban a spicctechnika is megjelenik, ami Hamupipőke táncának és lényének a különlegességét szimbolizálja. A cipő központi szerepet játszik, elvesztése, majd tulajdonosának keresése a legfőbb motívuma a műnek” – mondta el Juronics.

Pataki András, a társulat igazgatója emlékeztetett: az együttes ősszel Plovdivban, Európa Kulturális Fővárosában vendégszerepelt, majd csaknem egy hónapos turnén vettek részt Mexikóban.

A Hamupipőkét a Szegedi Nemzeti Színházban pénteken, Budapesten, a Müpa Fesztivál Színházában – a Nemzeti Táncszínház szervezésében – december 11-én mutatja be. A társulat felújítja másik népszerű gyermekdarabját, a Diótörőt is.

Fotók: Tarnavölgyi Zoltán