A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) közgyűlésének határozata alapján 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.

A színházi világnap alkalmából ítélik oda évente a Hevesi Sándor-díjat. A Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) Magyar Központja által alapított elismerést minden évben három olyan művész, kultúraközvetítő kapja, aki sokat tett a magyar nyelvű színházi kultúra nemzetközi elismertetéséért. A színházak és színházi szervezetek által javasoltak közül az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az ITI Magyar Központja képviselőiből álló kuratórium dönti el, hogy az adott évben kik részesülnek az elismerésben.

Az idén a Hevesi Sándor-díjat Ágh Márton díszlet-, jelmez- és látványtervező, Molnár Levente operaénekes, valamint Tapasztó Ernő kultúraközvetítő, az Aradi Kamaraszínház társulatának tagja, színész, rendező, igazgató kapja.

A 60. színházi világnapon a színházakban az előadások előtt Magyarországon is felolvassák a világnapi üzenetet. Az ITI minden évben a színházi világ egy jelentős személyiségét kéri fel, hogy fogalmazza meg üzenetét a színház művészei és a közönség számára.

Idén Peter Sellars amerikai rendezőt kérték fel, aki üzenetében többek között azt hangsúlyozza: „Itt az idő, hogy elménket, érzékeinket, képzeletünket, a történelmünkről és a jövőnkről formált gondolatainkat megújítsuk. Ezt egymástól elszigetelt, egyedül dolgozó emberek nem tudják megvalósítani. A színház épp az együtt munkálkodás lehetőségét nyújtja nekünk.”

A világnap alkalmából számos színház készül programokkal.

A Szegedi Nemzeti Színház, a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház is szervez például kulisszajárást. A 6Szín az Amikor találkoztam Barisnyikovval című monodrámát, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a Bánk című produkciót, a Déryné Társulat a Balkáni gerle című darabot mutatja be, míg a nagyváradi Szigligeti Színházban Az öngyilkos című darab nyílt próbája látható.

Az utóbbi két évben a járványügyi korlátozások arra kényszerítették a színházakat, hogy online ünnepeljék meg a színházi világnapot, idén viszont újra fizikai térben ünnepelhetjük a színházat mint közösségi teret – olvasható a Kolozsvári Állami Magyar Színház honlapján. Mint írják, ehhez kapcsolódva március 27-én változatos programokkal várják a közönséget. Vasárnap a nézők színházi nevelési programban, kulisszajáráson és színházi plakátkiállítás megnyitóján is részt vehetnek, este megnézhetik a Silviu Purcarete rendezte Macbett című előadást.

A miskolci színészmúzeum is ünnepi programmal készül a világnapra: vasárnap a vendégeket zenés színházi felvételek vetítésével és színházi tárgyú játékokkal, rejtvényekkel várják.

Nyitókép: Csákányi Eszter az Amikor találkoztam Barisnyikovval próbáján. Fotó: Szkárossy Zsuzsa