Macskajaj hetente mindenkinek! - CSERNA-SZABÓ ANDRÁS, DARIDA BENEDEK

Milyen gyakran vagytok másnaposak? 

 

Cserna-Szabó András: Hetente-kéthetente egyszer biztosan... Azért is van a könyvben 52 recept, mert azt vettük alapul, hogy egy tisztességes, becsületes ember hetente egyszer bebombázik, így minden hétre ajánlunk egy italt vagy ételt macskajaj ellen. Még mielőtt megkérdeznéd, hogy nem sok-e ez, szeretném leszögezni, hogy ez egyáltalán nem sok. A XVII. századi erdélyi italozásokról/másnaposságokról írjuk azt a könyvben, hogy boldog és felhőtlen időszaka volt ez nemzeti alkoholizmusunk történetének, mert a gonosz orvosok még nem vették fejükbe, hogy az eltúlzott pitykázás káros az egészségre. Sőt! Szókratész, Dioszkoridész és Avicenna iránymutatásai alapján a tudós doktorok úgy vélték: havi egy brutális berúgás nélkül elképzelhetetlen az egészséges életmód. Lakó Elemér így jellemzi a kor orvosi felfogását: "kiváló auktorok határozott ajánlatát, mely szerint - a test tisztulását biztosítandó - jó az embernek havonta egyszer-kétszer isten igazában leinnia magát, igen derekasan gyakorolgatták, sőt túl is licitálták. A virtusnak eme ?férfias? megnyilvánulásánál annál kevésbé kell megütköznünk, mivel még a következő évszázad híres orvosa, Mátyus István is úgy véli, hogy ?...a jó boritalban néha mértéken túllépni sem ártalmas, sőt sokaknak egyenesen orvosság, nem lévén elégséges a rendes ital az elmét az epesztő gondoktól, a testet pedig az abban szerteszéjjel lappangó tisztátalanságtól megtisztítani?." Azt hiszem, Mátyus doktornak igaza volt. 

 

Darida Benedek: Ha az elmúlt hat hónapot veszem alapul, akkor félévente ötször-hatszor, tehát úgy havonta egyszer. Hozzáteszem, ez az időszak életem sok szempontból legkiegyensúlyozottabb korszaka volt, de mondjuk volt olyan, még a múlt században, hogy 2 évig gyakorlatilag egyfolytában másnapos voltam (leszámítva persze a macskajaj megalapozására szánt időt). 

 

 

Cs-Sz. A.: Szeretnék Szókratészra hasonlítani, akiről Will Durant azt írja, hogy úrhoz illő módon tudott inni: félelem és túlzás nélkül. 

 

D. B.: Hogy sok vagy nem, az nézőpont kérdése, a 17. századi erdélyi orvosok például még azt mondták, havi egy alapos lerészegedés szükségeltetik ahhoz, hogy az elme az epesztő gondoktól, a test a benne lappangó tisztátalanságtól megszabaduljon. A szégyenről meg csak annyit, hogy komoly tudományos vizsgálatok igazolták: az absztinensek iskolai végzettsége általában alacsonyabb a többiekénél, és kevésbé toleránsak mások alkoholfogyasztásával szemben. Szóval suliba járni, azt nem szeretnek, másoknak beszólni viszont igen.  

 

 

 

Cs-Sz. A.: Ki mondta, hogy szeretek? Nem szórakozásból csináljuk mi ezt. 
 

D. B.: Eredendően iszákos természetem mellett valószínűleg azért, mert a világnak erre a részére születtem. Még egyetemista koromban dolgoztam egy bő félévet Németországban, Hannover környékén. Akkoriban ott úgy lazítottak a fiatalok, hogy összejöttek valamelyikük albérletében, mindenki letette maga elé a magával hozott kólát meg ropit, aztán szépen elücsörögtek két-három órácskát, és legfeljebb akkor szóltak egymáshoz, amikor valaki el akarta kérni a másiktól a tévé távirányítóját.  Másnap meg felhívták a házigazdát, hogy még egyszer megköszönjék a fergeteges bulit. Magyarországon  ezzel szemben törvényszerű, hogy életről, halálról, csajokról, könyvekről csak erjesztett italok mellett, leginkább kocsmában lehet beszélgetni.

 

 

Cs-Sz. A.: Mindenivó vagyok. A "szögeket", vagyis a töményt ma már nem igazán kultiválom, kivéve, ha norvég köménypálinkáról (Aquavit) vagy rendes szilvóriumról van szó. De jöhetnek a sörök is (a kedvencem most a Bélüj Medvegy, vagyis Fehér Medve sör, 7.2 százalékos, a Hernád utcai Arbat nevű orosz üzletben veszem). Na és fröccsös is vagyok, imádom nyáron a jéghideg, savanya kisfröccsöt. A bort tisztán sem vetem meg, csak a borsznobokat. Ha ivás helyett tannintartalomról meg tigrisillatról hablatyolnak egy társaságban, én már veszem is a kalapomat, és távozom. Ez körülbelül annyira taszít, mint amikor egy férfitársaságban köbcentikről, gyorsulásról, karburátorokról dumálnak.  

 

D. B.: Sört bármikor tudok (és szeretek) inni, csehet és szlovákot főleg, és szerintem a magyar serek között is vannak baromi jók. A világ legklasszabb sörét a nyolcvanas években csapolták Prágában, az Automat Koruna nevezetű helyen, a Vencel tér sarkán. Az ízére már nem emlékszem különösebben, viszont iszonyat olcsó volt, és ez a sörnél nagyon komoly szempont. A legkedvesebb piám az ingyensör.

 

 

Cs-Sz. A.: Gyógysör és román pacalcsorba. Néhány erdélyi túra után hónapokig bújtam a szakirodalmat, hogy megtanuljam az autentikus román pacalleves elkészítését, végül rájöttem a titkára, és kifejlesztettem a saját változatomat (velőscsont fő benne). Ebben minden megtalálható, ami a macskajajos léleknek és testnek kell a túléléshez, vagyis a feltámadáshoz. Románia és Bulgária EU-hoz való csatlakozását megünnepelendő rendezetem egy vacsorát néhány barátomnak, ahol többek közt a Cserna-féle pacalleves is elkészült, és ott az derült ki, hogy a jó pacalleves nemcsak másnap áldás, de a lerészegedést sem akadályozza (főleg ha a barátok hoznak egy kis erdélyi pálinkát is hozzá). 

 

D. B.: Attól függ, nincs két egyforma másnap. Az egészen durvákon csak a kutyaharapás-metódus enyhít, azaz kellő mennyiségű gyógysört kell fogyasztani. Enyhébb macskajaj ellen sikerrel alkalmazható a halászlé vagy a húsleves: bármi, ami forró, folyékony, és jól viseli az erős paprikát. Egyébként nemrég olvastam Viktor Jerofejevtől egy olyan szöveget, amely azt állítja, ha nincs pénzünk sörre, akkor olvasással kell gyógyulni, Nabokovval, Kafkával, Borgessel például. Lehet benne valami, mert én például másnaposan nagyon szeretek olvasni. Az némiképp csökkenti a katzenjammeres szorongást, hiszen lám, nem lehetek annyira tróger alak, mégiscsak csinálok valamit (amihez azért nem kell olyan sokat mozogni). Macskajajosan a legjobb sörözőben olvasni! 

 

 

Cs-Sz. A.: Szűk értelemben véve a macskajajjal foglalkozó tudomány. Tágabb értelemben a bűnhődéssel, önbüntetéssel, spleennel, Földi Pokollal foglalkozó szakma, amely szorosan össze van kötve a mámort, bűnt, szárnyalást, Földi Mennyet kutató mámorológiával.  

 

D. B.: Maga a szó szerintem Cserna találmánya, én mindenesetre előző kötetében, a Levin körútban találkoztam vele először, egy másnaposságról szóló esszé alcímében. Amúgy olyasmit jelent, hogy a katzenjammer, azaz a macskajaj tudománya. A Jaj a legyőzőtteknek! 33+1 írásában végül is a macskajaj történetét tekintjük át kronológiai sorrendben, s közben a másnaposság különböző fajtáit ismertetjük, például a kafkait, a hrabalit (más néven mágikusat), a szelíd másnapot stb. Lényegében tehát hasonlóan járunk el, mint a tudósok: keresünk egy időben-térben jól behatárolható tárgyat, a másnaposságot, és ami a tárgyunkhoz tartozik, azt igyekszünk rendszerezni, osztályozni, kategóriákba sorolni és így tovább

 

 

Cs-Sz. A.: Darida Benedek.  

 

D. B.: Most éppen Venyegyikt Jerofejev.  Amikor anyagot gyűjtöttünk a könyvhöz, újra elolvastam a Moszkva-Petuski című alapvetését, és megint arra jöttem rá, hogy Jerofejev istentelen zseni, a legnagyobbak közé tartozik. A Moszkva-Petuski cselekménye egyszerű, mint a fakocka: a főhös el szeretne vonatozni Moszkvából Petuskiba, ebben semmi nem akadályozza, épp ezért kudarcot vall. Szóval nem túl bonyolult a sztori, de amíg ez a semmi megtörténik, addig mindent megtudunk a diktatúrák természetéről, a másnaposság metafizikájáról, meg az emberi szomorúságról. Persze lehet, hogy Jerofejevvel kapcsolatban nem a részeges a megfelelő kifejezés, szegény tényleg úgy vedelt, mint a barom.

 

 

Cs-Sz. A.: Van, csak most nem jut eszembe, hogy is hívták... Amúgy persze, hogy van, hogy másokat ne említsünk: Kölcsey és Berzsenyi kőabsztinesek voltak, hírhedett bornemisszák! Meg is látszik a bordalaikon... 

 

D. B.: Szerintem híres íróból rengeteg van, aki nem piál(t), ami meglepőbb, hogy a jó írók között is akad józan életű. Az az Ottlik például, aki a Hajnali háztetőket vagy  a Minden megvant írta. Én nem tudok róla, hogy Ottlik különösebben ivott volna, sőt az írásaiból lényegében az egész gasztro-téma kimaradt. Vagy ott van Szabó Magda a Tündér Lalával, többek közt. Szóval a nagyok között is akad mértékletes, de azért ne áltassuk magunkat különösebben. Czeizel doktor alapos kutatásokat végzett a magyar poéták ivási szokásairól, az eredmények egy része a könyvünkben is olvasható - maradjunk abban, legnagyobb költőinket általában nem az absztinenciájukért szeretjük.

 

 

Cs-Sz. A.: Igen, egész konkrétan a váci Hattyú utcában a Dávid Sörházban, ami egy nagyon remek hely volt, sajnos azóta bezárt. De fénykorában pompás házi sört főztek, kényeztető volt a kiszolgálás, és pazar órákat töltöttünk itt.  

 

D. B.: A hely azóta már érdeklődés hiányában megszűnt. Nem rajtunk múlt, mi a végsőkig kitartottunk. 

 

 

Cs-Sz. A.: Darida testtérfogata kb. másfélszerese az enyémnek, úgyhogy mire én a második sörömet rendelem, ő már a negyedik korsója közepén jár.  

 

D. B.: Cserna. Ahhoz képest, hogy milyen kis ropi ember, rengeteget tud magába tölteni. Meg persze fiatalabb is nálam.

 

 

Cs-Sz. A.: Logisztika kérdése az egész. A mámor személy szerint nálam nem munkaidő, de a macskajaj időszaka nagyon is. Ahogy Hrabal írja: a mágikus másnaposság időszaka alatt születnek azok a gondolatok, amik ha nem is sokkal, de mégiscsak előre viszik az embert. 

 

D. B.: Úgy, hogy nem iszunk annyit. Cserna azt állítja, egy sör után már nem tud dolgozni, másnaposan viszont pompásan. Hát nekem az sem megy. Egy James Jones nevezetű (persze piás) író mondja valahol, hogy a legtöbben azt hiszik, minden hülyéből lehet iszákos. Holott dehogyis, állítja Jones, a hülye ezt sem tudja megcsinálni, ahogy semmi mást sem. Hiszen ahhoz, hogy nagy piások legyünk, nagy adag koncentráció, energia, szorgalom és akaraterő kell. Azt meg én teszen hozzá, hogy ugyanez a helyzet, ha a piálásról akarunk írni. Ha kocsmában is lehetne szövegeken dolgozni, irodalmi nagyhatalom lennénk.

 

Anyukád szerinted most büszke rád? 

 

Cs-Sz. A.: Szerintem igen. Csak annyit szokott kérni, hogy ha felolvasok valahol, vagy nyilatkozom, mondjam el, hogy azt a sok csúnya szót nem tőle tanultam. Végezetül csak annyit szeretnék még elmondani, hogy azt a sok csúnya szót nem anyukámtól tanultam.

 

D. B.: Őszintén remélem, hogy nem.

 

A könyv ajánlója a kultúra.hu-n